jan 192013
 

 • Az Astronaut Music és a Synthetic első közös estjén generációk kedvencei váltják egymást a Cinema Hall DJ pultjában. Napjaink egyik legizgalmasabb, legegyedibb hangzását képviselő producere, Petar Dundov valamint a sokadik virágzását élő Dave Seaman bizonyítja tehetségét a Cinema Hall közönségének.

A producerként Obrotka néven nemzetközi sikereket elérő Goodspeed kiadója az ASTRONAUT MUSIC, egyre több olyan megjelenéssel amelyre az elismert top DJ-k is felkapták a fejüket: Oliver Shories és Solee is készítettek már remixet a kiadónak a hazai producerek mellett. Az itt megjelent Obrotka ‘Who Needs Enemies EP’ kiváló eladásokat és büszkeségre okot adó visszajelzéseket kapott 2011-ben. Túl van a kiadó sikeres partikon Budapesten Solee, Lee van Dowski valamint Argy részvételével.

A SYNTHETIC az egykori Partycom.hu oldalhoz köthető Synthetic Pleasure mixsorozat által lett ismert márka a 2000-es évek elejétől. Az évtized közepétől épült fel népszerű klubestté, amelyre – akkor teljesen szokatlan módon – csakis előzetes regisztrációval lehetett bejutni és a két házigazdán (Mannel és Aromatic) az akkor időszak legtehetségesebb magyar DJ-i kaptak meghívást. Idővel olyan nemzetközileg is felfedezett, vagy már elismert DJ-k szerepeltek az esten, mint Steve Porter, Christopher Lobsinger, Carl Kennedy vagy éppen a Trendroid duó. 2013-ban a márka újraéled, ennek első lépése ez a közös rendezvény.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Nyerj egy a páros VIP jegyet erre a partyra!
Oszd meg a képet az üzenőfaladon, és lájkold az oldalunk!

Sorsolás: 2013. Január 30. 16.00.
(A Cinema Hall engedélyével)

PETAR DUNDOV (HR) /Border Booking, Music Man Records/
Először Magyarországon!

Dél-nyugati szomszédaink legmenőbb e-zenei büszkesége Petar aki különleges érzékkel képes vegyíteni a korai trance-re jellemző játékosságot a jelen klubtechnojával. Aki vesztette már el az időérzékét egy-egy szerzeményébe mélyedve az attól a perctől fogva bárhol felismeri a hangzást és a stílust. Hosszú ideje aktívan hegeszti a zenéket ám a 2012-es Ideas From The Pond című albumával végképp felkeltette a világ figyelmét és kivívta a szakma elismerését. Már az album előfutárának számító Distant Shores című, magávalragadó és lebilincselő eposzával jelezte, hogy számítani kell erre a hatásra. A klasszikus értelemben vett klubhimnuszt Sashától Sven Väth-ig sokan bombaként dobták a táncterekre egy évvel ezelőtt. Az azóta eltelt hónapokban ontja magából az EP-ket: Gregor Tresherrel közös agyeldobós Hex / Solstice, a nagyszerű utazás Triton / Lily Wasp, a mai techno és a klasszikus andalító dallamos klubzenék hibridje a Stairway / The Arch. Remixek terén is van mire büszkéne lennie, hiszen olyan klubslágerek születtek újra a keze alatt mostanában, mint az Extrawelt ‘Titelheld’, Spooky ‘Polymorph’, Matt Star & Locke ‘Gaucho’.

Soundcloud: https://soundcloud.com/petardundov
Facebook: https://www.facebook.com/dundov
Beatport: http://www.beatport.com/#artist/petar-dundov/2380
Discogs: http://www.discogs.com/artist/Petar+Dundov

Ideas From The Pond kritikák angolul és magyarul:

RA review (4,5/5): http://www.residentadvisor.net/review-view.aspx?id=10751
Juno: http://www.junodownload.com/plus/2012/04/02/petar-dundov-ideas-from-the-pond-review/
dj.co.hu (10/10): http://www.dj.co.hu/szemle-petar-dundov-ideas-from-the-pond-music-man/

DAVE SEAMAN (UK) /Audio Therapy/

Nehéz dolog Dave eddigi munkásságát úgy bemutatni, hogy ne unalmas felsorolás kerekedjen ki belőle. Megszámlálhatatlan magyarországi fellépése alatt zeneiségével is sok rajongót gyűjtött a house szerelmesei között. Kapcsolata a hazai közönséggel évtizedes múltra tekint vissza, az ezredforduló óta folyamatosan ellát minket nagyszerű mixalbumokkal a Global Underground vagy épp a Renaissance égisze alatt. Ez utóbbi legendás címkén négy dupla lemez is az ő nevéhez fűződik.
Ő maga 25 éve koptatja a klubok különböző lejátszóit, de nem csak a közvetlen szórakoztatásból vette ki a részét hiszen a hőskorban volt a Mixmag szerkesztője,a Brothers In Rhythm duónak, remixelt a Pet Shop Boys-nak és Kyle Minogue-nak, az Audio Therapy kiadó atyja. Legfrissebb duplamixe a Renaissance Master Series 14. részeként jelent meg decemberben a szokásos minőségben, emlékezetes trackekkel és potenciális slágerekkel tűzdelve, ahogyan általában elvárható Dave minden mixétől.
Igen, ennyi idő után is vitathatatlan szerénysége és a zene iránti alázata, ezt bizonyítva évről évre képes megújulni és továbblendíteni eddig is páratlanul sikeres karrierjét.

Radio Therapy Broadcast: https://soundcloud.com/daveseaman
Facebook: https://www.facebook.com/daveseamanofficial
Beatport: http://www.beatport.com/#artist/dave-seaman/10727
Discogs: http://www.discogs.com/artist/Dave+Seaman

A méltó felvezetésért Chriss Ronson felel, akinél autentikusabb warm-upot nem is választhatnánk Dave elé, hiszen alig volt olyan, hogy itthon ők ketten ne szerepeljenek egy line-upban. Vendégünk lesz még a berlini Kosmonaut klub egyik házigazdája Alvary is, csempészve egy kis extra színt az e-zene jelenlegi fővárosából az egyébként sem unalmas palettára. A Blue teremben Bohumil mocskosul szexi house-jaira rophatjátok majd. Az Astronaut Music képviseletében Goodspeed, valamint két fiatal tehetség Porter és Friday pörgetnek, míg a Synthetic két alapítója Mannel és Aromatic is különleges szettekkel készülnek.

Astronaut & Synthetic presents

Dave Seaman (UK)
Petar Dundov (HR)
Chriss Ronson
Alvary (D)
Obrotka aka Goodspeed
Bohumil
Mannel
Aromatic
Porter & Friday

Helyszín: Cinema Hall – 1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Jegyár: 2500 Ft (csak a helyszínen!) – kezdés már fél 11-kor, minden tőlünk telhetőt megteszünk a gyors bejutás érdekében, de kérünk titeket, hogy érkezzetek minél korábban.

Astronaut weboldal: http://www.astronautmusic.com/
Astronaut Music Facebook: http://www.facebook.com/astronautmusiclabelandbooking
Synthetic: http://www.facebook.com/synthetichungary
Synthetic weboldal (hamarosan): http://www.synthetic.co.hu/

seaman_petar_web

Már 162012
 

A Lee Van Dowski-s megmozdulás után, itt az űrszinfónikusok legújabb projektje ARGY, szintén a Cadenza istállóból, aki legújabb albuma a „Fundamentals” lemezbemutatója kapcsán érkezik Budapestre.

A rendezvény helyszíne ismét az A38. Argyris Theofilis aka Argy, Rhodosz szigetén Göröghonban látta meg a napvilágot. Alig volt 25 amikor már Berlini underground klubbok, kedvelt és rendszeres fellépője volt. Széleskörű ismertséget a Love Dose című zenéje hozott számára , mely a Poker Flat kiadó gondozásában jelent meg. Azóta sorra jelennek meg zenéi jobbnál-jobb kiadóknál mint például ; Cocoon, Objektivity, Versatile, Liebe Detail, Defected, Cadenza… 2009-ben megalapította saját kiadóját a These Days-t olyan művészek közrelműködésével mint ; Bajka, Dj Duke, The Martinez Brothers. Stílusa különleges, nehezen behatárolható. A klasszikus techno daraboktól a deep disco-ig széles palettán játszik.

Személyisége is eklektikus:Soha nem akartam csak, és kizárólag zenész lenni. Rengeteg dolog inspirál.” Így biztosra vehető, hogy nem mindennapi szettet hallhatunk tőle Budapesti debütálásán.Magyar oldalról, érkezik Dj Budai (I love Deep). Mindenki Imréjét nem kell bemutatni, számtalan korszak meghatározó buli, kezdeményezés fűződik a nevéhez mint például; Dark Side rezidencia, Stüssy Boat Partyk, FREEE Magazin…. Sikere, és népszerűsége azóta is töretlen. Ezen kívül hazánk egyik legnépszerűbb lemezlovasa Chriss Ronson (We are Cre8tion) is tiszteletét teszi a pultban. Norbi hamarosan megjelenő bakelitlemezén a Diablo-n (Abstract Records) Ő az egyik remixer. Nem ez az első eset a közös kooperációra, az Astronaut Records első kiadványán az „Astronaut Voices”-en is találhatunk egy Chriss remixet. A kiadvány több nemzetközi letöltő oldalon is toplistás helyezést ért el. És persze az est egyik házigazdája Obrotka aka Goodspeed, a jó öreg 12” inches önkéntes hazai nagykövete. Norbi szettjei változatosak, nincs stílusbeli megkötés, csak az elkötelezettség a minőség és a jó zene iránt.
Az űrlovasok egy limitált VIP részleggel is kedveskednek nekünk, ahol Stanley Highland, Porter, és Friday lesznek a hangulatfelelősök. A jó hangulat további fokozásáról Bols italakció gondoskodik. Minden adott tehát egy óriási partyhoz ; szuper helyszín, remek fellépők, jó hangulat… Már csak TE hiányzol!

Belépő: Mindenkinek 2500 Ft., (elővételben 1900 Ft)

http://www.astronautmusic.com/
http://www.facebook.com/astronautmusiclabelandbooking
http://www.facebook.com/djbudai
http://www.facebook.com/chrissronson