dec 032013
 

Azért van abban valami diszkréten bizarr, ha valakinek a zenéjét paralel játssza Richie Hawtin (official page) és David Guetta. És ez talán nem is annyira diszkrét furcsaság. Ugyanitt elmondható, hogy ez a valaki nyilván tud valamit! Főleg, ha ezt egy olyan műfajban éri el, amely mostanra kezdi el élni újkori reneszánszát az elektronikus zene oldalágairól visszatérve.

Christmas Night w/ STEFANO NOFERINI /ITA/ Cinema Hall Budapest

Stefano Noferini - Cinema Hall
Stefano Noferini pedig éppen így vált azzá a DJ-vé, akit ha nem is ismer betéve mindenki a gépzene műfaján belül, de mindenképpen hallott már róla. Vagy remixelve, vagy eredetiben, vagy hallomásból, vagy akárhogy, de jó eséllyel hallott már róla. Hogy ne mondjuk, Noferini minimum a tech-house egyik apostolaként tartandó számon manapság. Számos előadóval dolgozott már együtt, csúcseladásokat produkál a Beatporton, minden magáénak tudott műfajon belül járt már a chart-listák első helyén, ahol egyébként 2011-ben az év előadójának is megválasztották.

Mindemellett “sérülésmentesen” sikerült megjárnia a kommerszebb terepeket is, amit az olyanokkal való közreműködéssel ért el, mint Shakira, Pitbull, Beyoncé vagy Lady Gaga, s ami egyenesen a Billboard Hot Dance toplistájának élére is felrepítette. Mindezidő alatt olyan helyeken pörgetett, mint a Ministry of Sound , az Euphoria, a H20, az F-135, a Space Miami és a Space Ibiza , a Cocoon Recordings Frankfurt , vagy a Lief Festival SA . Legújabban pedig Mark Knight -tal együtt űzi az ipart, akivel közös That Sound című száma már önmagában is akkorát szólt, mint egy ágyú.

Ennek eredményeként pedig hamar sikerült magát többezres tömegek elé állítani, ami elmondása szerint félelmetesen nagy élmény, mégis sikerült annak maradnia, aki szabadidejében (rendes olaszként) a haverjaival focizik. Egy interjúban tett megjegyzése szerint talán az egyetlen alűrje, hogy a hangrendszer és a keverőpult minden szempontból legyen tökéletes, ahol játszik. Ez utóbbit pedig vélhetően megbocsátják neki a rajongók és a promóterek…

Noferini tehát minimum ambivalens DJ annak tekintetében, hogy nem vált áldozatává a klasszikus értelemben vett “elkurvulásnak”, de sikerült megtartania saját pozícióját az elektronikus zene kevésbé populáris berkein belül is. Ennek fényében pedig bátran lehet állítani, hogy jó eséllyel meg is fogja tartani ezt a státuszt, amit a pengeélen táncolva sikerült elérnie, és jó darabig görgetni is fogja maga előtt azt, amit ezalatt a sikerekkel teli időszakban sikerült elérnie.

És, hogy mindennek a sikerszériának a magyar közönség is tanúja legyen, Noferini a Kurioz partisorozat keretében – mintegy karácsonyi ajándékként – látogat el a Cinema Hallba, ahol legutóbb bitang nagy sikerrel prezentált bulit többek között Julian Jeweil és a Format:B is.

Red Room:
Stefano Noferini (ITA)
Dj Kühl (Official Artist Page)
Newl DJ

Blue Room:
Stamp
Goyah
Kornél Halasz

Belépő: éjfélig: 2500 HUF / éjfél után: 3000 HUF

www.partybook.hu – buli

Who?
Christmas Night • STEFANO NOFERINI (ITA)
When
2013, csütörtök, december 26,
22:30 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

feb 112012
 

Hurts (UK)

Kik ők?

Elly Jackson, a La Roux énekesnője 2010-ben azt nyilatkozta, hogy az őket is híressé tevő szintipop revivalnek vége van. Tévedett. Megállapítását cáfolja a 2009-ben Manchesterben megalakult Hurts, amely jelenleg a brit szintipop  és  elektro pop mozgalom egyik legígéretesebb zenekara. Eddig mindössze egyetlen nagylemezük jelent meg, a hűvös-romantikus Happiness, melyről a Wonderful Life, a Sunday, a Stay, az Illuminated, a Blood, Tears & Gold és a Better Than Love című dalok kislemez formátumban is megjelentek: ezekből az EP-kből több mint egy millió példányt adtak el világszerte.

Legfontosabb pillanat

A romantikus szintipop duót a BBC 2010 legnagyobb reménységeinek nevezte. Adam Anderson és Theo Hutchcraft első nagylemezük megjelenése előtt három single-t adtak ki: az alternatív elektronikus pop zenére érzékeny magyar hallgatók körében is népszerű Wonderful Life-ot, a Better Than Love-ot, valamint az Illuminatedet. Tavaly szeptemberben jelent meg bemutatkozó albumuk, melyről a Sunday, a Stay és a Kylie Minogue-gal együtt készített Devotion is komoly sikereket ért el a nemzetközi slágerlistákon. A szintipop világában az ünnepélyesen melankolikus hangulatokra ráérző Hurts bemutatkozó albumát népszerűsítve Joe Stretch-csel és Anna Friellel készített egy hangoskönyvet is, melyet a rajongók a világhálón keresztül ismerhettek meg, valamint a Scissor Sisters oldalán bejárták az Egyesült Királyságot. Koncertjeikre jóval a show kezdte előtt az összes belépőt eladták, egy évvel később pedig már a legnagyobb európai fesztiválokat is meghódították: 2011-es fellépésüket a Glastonbury-n az NME a fesztivál legjobb koncertjének választotta, mely elismeréssel Adam Anderson és Theo Hutchcraft olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint Beyoncé, a U2 vagy a Coldplay.

Amit érdemes tudni

Theo Hutchcraft a Happiness sikere utáni folytatásról és a második Hurts album lehetőségéről így vallott az NME-nek közvetlenül a 2011-es nyári fesztiválszezon után: “Majd ha újra depressziósak leszünk! Ez pedig nem igazán fordulhat elő akkor, ha év közben folyamatosan fellépünk és nagy fesztiválokon játszunk. Lehet, hogy egy előre megtervezett katasztrófa segítene csak rajtunk. Dolgozunk rajta.”

Legfontosabb számok

Wonderful Life, Sunday, Stay, Illuminated, Blood, Tears & Gold, Better Than Love

Hurts – Better Than Love