feb 052014
 

Steve felmenői görögök, mégis svéd útlevéllel rendelkezik, az utóbbi idők legnépszerűbb és legfelkapottabb e-zenei alakulatában, a  Swedish House Mafiában, Axwell és Sebastian Ingrosso oldalán lett világhírű, de rajongói jól tudják, szólóban is világszínvonalú produkcióra képes.  És a Balaton Sound 2014 színpadán ezt bizonyítja is.

Steve Angello (S)
steve angello a soundon
Ki ő?
Igazi XXI. századi EDM-ikon, aki mindent tud a szakmáról, és azzal csinált irigylésre méltó karriert, amit a legjobban szeret; több tízezer embert szórakoztatni és órákon keresztül mozgásban tartani. 2012 után Steve Angello, a vérprofi DJ, éles szemű producer és büszke kiadótulajdonos ismét készen áll egy őrült partyra.
Legfontosabb pillanat
Steve 2004-ben került reflektorfénybe az Eurythmics halhatatlan slágeréből, a Sweet Dreams-ből alkotott bombasztikus remixével, majd következett a Show Me Love-mix sikere és a szakma legnagyobbjai által elismert produceri munkák sorozata. 2005-ben hívták életre gyerekkori barátjával, Sebastian Ingrosso-val, valamint Axwellel korunk legmenőbb house-formációját, a tavaly óta parkolópályán tartózkodó Swedish House Mafiát. Évek óta előkelő helyezéseket ér el a DJ Mag százas listáján.
Amit érdemes tudni
Steve büszkesége saját lemezkiadó cége és egyben party projektje, a Size Records. Bulijaikon a világ minden pontjáról érkező house-fanatikusok ezrei tombolnak a jobbnál jobb house-anyagokra, melyek elképesztő eladási és lejátszási mutatókat produkálnak a Beatporton. Öccse, Antoine is a kiadónál tevékenykedik, és AN21 néven adja ki munkáit, de a kiadóhoz olyan nagyágyúk neve köthető még, mint Avicii, Deadmau5, Laidback Luke, Sander van Doorn vagy Kris Menace. Idén augusztusban ünnepelte a Size Records alapításának tizedik évfordulóját, stílusosan a századik megjelenéssel, amely Steve és az orosz Matisse & Sadko páros közös partyhimnusza, a SLVR volt.
Legfontosabb számok
SLVR, Flonko, 555, Summer Noize, Groove In You, The Look (I Feel Sexy), Knas, Valodja, Rave ‘n’ Roll, Tivoli, H8RS, Open Your Eyes, Show Me Love, Tell Me Why

forrás:  sziget.hu/balatonsound

nov 122013
 

Asaf Borger, ismertebb nevén BORGORE izraeli zeneszerző és brutális dubstep DJ MAGyarországra látogat Január 24-én! A Corvintetőn DHB várható…

Borgore - Corvintető
Heads up! pres. Borgore 

BORGORE (Buygore – ISR)
Ill Skillz (Dim Mak Rec. – A)
Matt-U (Boka, Osiris)
IAN Autorun
Monstaz.

real borgore

Korhatár: 18+

Belépő elővételben: 2500 HUF
Elővételes helyek: BP Shop Wesselényi, BP Shop Westend, BP Shop Árkád, Corvintető

Időpont: 2013. november 29.
Helyszín: Corvintető (Blaha Lujza tér 1.)

Kick It kisterem: IAN Autorun & Markov, Klay

Borgore ad

Már kapható a BP Shop Westendben az 5 bulira szóló bérlet 10.000 forintért.

– Loadstar, Culture Shock, Mind Vortex, MC Ad-Apt @ Dürlin 13.nov.16.
– BORGORE (ISR) @ Corvintető 13.nov.29.
– Wookie @ Corvinteto 13.dec.6.
– Bladerunnaz NYE: Black Sun Empire & John B @ Dürlin 13.dec.31.
– CAMO & KROOKED lemezbemutató @ Dürlin 2014.jan.24.

www.partybook.hu – bulik

Who?
Heads up! pres. BORGORE (ISR)
When
2013, péntek, november 29,
22:00 - 18+
Where
Corvintető (map)
Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 1-2.
Budapest

« Back to the calendar

okt 192013
 

A világ legelismertebb brit DJ MAGazinja kidobta a 2013-as TOP 100 DJs listát, melyen meglepő nevek és eredmények láthatók. A Várható sikerek mellett  komoly visszaesések is megfigyelhetők, melyekre senki sem számított.

A lista a 100-tól halad a legjobbak felé.
dj mag
100. Ran D
99. Ummet Ozcan
98. Solar Stone
97. Umek
96. Matt Darey
95. DJs From Mars
94. Diego Miranda
93. Mat Zo
92. Paul Oakenfold
91. Bl3nd
90. Stafford Brothers
89. Benny Benassi
88. Bob Sinclar
87. Tenashar
86. Da Tweekaz
85. Skazi
84. Tiddey
83. Wasted Penguinz
82. John O’Callaghan
81. Heatbeat
80. Cosmic Gate
79. Myon and Shane 54
78. Felguk
77. Martin Solveig
76. Richie Hawtin
75. Adaro
74. Dannic
73. Dillon Francis
72. D Block and S Te Fan
71. Blasterjaxx
70. Project 46
69. Quentin Mosimann
68. DJ Antoine
67. Mike Candys
66. Noisecontrollers
65. Tenishia
64. Diplo
63. Gunz For Hire
62. DJ Feel
61. Brennan Heart
60. Vicetone
59. Madeon
58. R3hab
57. Arty
56. Wildstylez
55. Tommy Trash
54. Eric Prydz
53. Infected Mushroom
52. Bingo Players
51. Gareth Emery
50. Zatox
49. Orjan Nielsen
48. Omnia
47. Bobina
46. Carl Cox
45. Coone
44. Krewella
43. Chuckie
42. Ferry Corsten
41. Porter Robinson
40. Martin Garrix
39. Sander Van Doorn
38. Steve Angello
37. Frontliner
36. Kaskade
35. Dada Life
34. Angerfist
33. ATB
32. Paul Van Dyk
31. Laidback Luke
30. Dyro
29. Fedde Le Grand
28. Andrew Rayel
27. Showtek
26. Swedish House Mafia
25. Knife Party
24. Zedd
23. Headhunterz
22. Daft Punk
21. Markus Schulz
20. Aly & Fila

20. Aly & Fila
19. Axwell
18. Sebastian Ingrosso
17. Above and Beyond
16. NERVO
15. Calvin Harris
14. W&W
13. Alesso
12. Deadmau5
11. Skrillex
10. Dash Berlin

10. Dash Berlin
09. Afrojack
08. Steve Aoki
07. Nicky Romero
06. Dimitri Vegas & Like Mike
05. David Guetta
04. Tiesto

03. Avicii

02. Armin van Buuren

01. Hardwell

go hardwell or go home

aug 302013
 

A Sound of Cream két külföldi sztárvendéggel kezdi meg az őszi szezont:
Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Ahogy ígértük, Andy Moor pótolja az elmaradt fellépést és kárpótlásul a legjobb zenéit hozza el nekünk!

A 6 különböző hangszeren játszó DJ-producer Andy, az elmúlt években is előkelő helyezést ért el a DJ MAG 100-as listáján.
Mint producer, olyan formációk tagja, mint a legendás Tilt, a Leama and Moor vagy a Whiteroom, illetve elnyerte a “Legjobb Dance Felvétel” címet az International Dance Music Awards-on 2006-ban, valamint a “Legjobb Trance Producer” és a “Legjobb Trance track” nevet is 2004-ben.

2006-ban elindította saját kiadóját AVA Recordings néven. Mára a label óriás, Armada Records részeként az AVA Recordings lemezkiadó égisze alatt kerülnek a Beatport chartok első helyére saját munkái illetve a rá jellemző egyediséget hordozó egyéb producerek megjelenései.

Érdemei elismeréseként 2008 végén a „Delerium – Angelicus” remixe Grammy díj jelölést kapott.

Andy kreatív hangzásvilágát a 2012-ben megjelent Point Zero szerzői album is tükrözi, amely olyan ismert énekesek és producerek közreműködésével készült, mint Meredith Call, Carrie Skipper, Sue McLaren, Betsie Larkin, Ashley Wallbridge, Orkidea.

Nevéhez olyan legendás megjelenések fűzödnek, mint:
– az Above & Beyond-dal közösen készített Air For Life
– Ridgewalkers – Find (Andy Moor remix)
– Year Zero
– Halcyon
– Tilt – World Doesn’t Know, vagy a Twelve
Andy-Moor-c
Hallgass bele Andy zenéibe:

Andy Moor – Zero Point One album
http://www.youtube.com/watch?v=OWRna3RWlL8

Andy Moor feat. Sue McLaren – Fight The Fire
http://www.youtube.com/watch?v=LDPdE8Xxod4

Andy Moor & Ashley Wallbridge feat. Gabriela – World To Turn
http://www.youtube.com/watch?v=YFMa51b1bxs

Above & Beyond with Andy Moor – Air For Life
http://www.youtube.com/watch?v=iqIDsJATBlI

Andy Moor and Adam White present Whiteroom – The Whiteroom
http://www.youtube.com/watch?v=UEcwj1yNuiM

Andy Moor Vs Orkidea – Year Zero
http://www.youtube.com/watch?v=K85veChb1I0

We want MOOR Music! \o/

Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Másik sztárfellépőnk: Giuseppe Ottaviani!

Hallhattátok már a NU NRG formáció tagjaként is, ami még 1999-ben alakult, számos díjat kaptak a Trance Awards-on 2004-ben, 2006-ban és rá egy évvel később.
Ebben az időszakban született többek közt a legendás Dreamland, Butterfly és a Freefall track is.

A sikerszériát követően még 2005-ben Giuseppe úgy döntött szólóban folytatja, és olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Paul van Dyk, John O’Callaghan, Solarstone, Sean Tyas.

Munkásságát nagyra becsülik a szcénában, számos fellépéssel és rangos eseménnyel büszkélkedhet, néhányat említve: Loveparade, Tomorrowland, Nature One, Global Gathering, Creamfields, Sunrise, Transmission, WMC, Colourfest, Cream Ibiza.
Az olasz trance mágus remek producer és dj is, ráadásul még a rádió show-jára is marad ideje, amit heti rendszerességgel készít az AH.FM-en.

Legújabb, Magenta című albumán olyan sztárok működtek közre, mint: Eric Lumiere, Betsie Larkin, Aly & Fila, Ferry Corsten, Linnea Schössow, Lo-Fi Sugar, Audrey Gallagher.

Az album rövid leírása hűen, találóan tükrözi stílusát:
Love. Balance. Harmony. Spirituality. Compassion.
Passionate. Imagination. Innovation. Change.
Positivity. Energie. Emotional. Non-Conformist. Creative.

Az igazi Ottaviani hangzás eltéveszthetetlen, amit most élőben megmutathat végre nálunk is!

Addig is egy kis GO ízelítő:

Nu Nrg – Dreamland
http://www.youtube.com/watch?v=-_gp68c_j_E

Giuseppe Ottaviani – Linking People
http://www.youtube.com/watch?v=kcwWa79HAPQ

Giuseppe Ottaviani – Through Your Eyes
http://www.youtube.com/watch?v=kWwYoaMtHuI

Giuseppe Ottaviani & Eric Lumiere – Love Will Bring It All Around
http://www.youtube.com/watch?v=t_7ktfUzMDQ

Solarstone with Giuseppe Ottaviani – Falcons
http://www.youtube.com/watch?v=OHigqq_XOfg

Paul van Dyk & Giuseppe Ottaviani – Far Away
http://www.youtube.com/watch?v=ixyUKIfG784

Giuseppe Ottaviani & Betsie Larkin – Toys
http://www.youtube.com/watch?v=lrct_yw4vIs

Giuseppe Ottaviani with Ferry Corsten – Magenta
http://www.youtube.com/watch?v=57AOJx4rOyc

Hallgass bele a teljes Magenta albumba:
http://www.youtube.com/playlist?list=PLq5R-Uwn0feUR9Z0DhaNHIovBGH8MU8Os

Zero Gravity 2013 Live broadcast Giuseppe Ottaviani
http://www.youtube.com/watch?v=6jRrYmEa6tM

DJs:
ANDY MOOR (UK)
GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
Inpieces
Tebron
Alex Wackii – “SOC Anthem winner”

Helyszín: Cinema Hall – Budapest, III.kerület, Bécsi út 38-44.
További inó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00

www.soundofcream.com
www.cinemahall.hu
www.andymoor.com
www.giuseppeottaviani.com
www.inpieces.hu
www.tebron.com
www.partybook.hu – buli

Who?
SOUND OF CREAM // ANDY MOOR (UK) & GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
When
2013, szombat, szeptember 14,
22:00 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

Júl 302013
 


Erez Eisen és Amit Duvdevani, a pszichedelikus trance legnagyobb mestereinek világhírű elektronikus zenei projektje. Műfajában egyedülálló, a pszichedelikus trance világában egyeduralkodó izraeli formáció. Baljós hangvételű, nem evilági utazásra csábító, hallucinogén ütemeik és dallamaik a kilencvenes évek közepe óta tartják rabságban a rajongókat.

Infected Mushroom - Park, Szept.6.
Jegyárak:
Elővételben: 3499 Ft
Helyszínen: 4499 Ft

JEGYIRODÁK:
• Budapest Park helyszíni jegypénztáraiban
• Nyugati téri Sziget jegyértékesítő pont
• Fesztiváljegy.hu iroda

ONLINE ÉRTÉKESÍTÉS: http://park.ticketportal.hu/

Budapest Park helyszíni jegypénztár nyitvatartás:
Hétfőtől-szombatig 13.00 – 19.00-ig (koncertnapokon a Park zárásáig)
Jegyeket elővételben is lehet venni.
Az elővételes jegyértékesítés minden esetben a koncertet megelőző nap 17.00-ig tart, ez után helyszíni jegyáron lehet belépőt vásárolni, kizárólag a Park jegypénztárában.

Legfontosabb pillanat

Eisen és Duvdevani Shidapu & Duvdev néven kiadott munkái után ráunt a lakossági trance kínálta könnyed boldogságra, és az elektronikus zene kevésbé konvencionális, az avatatlanok számára nehezen megemészthető, ugyanakkor hiperszuggesztív erőihez fordult. Az Infected Mushroom 1999-ben a The Gathering című albummal mutatkozott be, mely sikerének köszönhetően nemcsak a különleges elektronikus zenei világnézettel rendelkező párosra, hanem az egész közel-keleti térséget elektronikus vonalon uraló psytrance mozgalomra is felfigyelt a mainstream e-zenei kultúra. A programadó The Gathering után a klasszikus zenei elemekkel megbolondított Classical Mushroom album következett, majd jött a 2001-es B.P. Empire lemez, mellyel Eisenék rövid időre kiírták magukat a mainstreamből, hogy az underground elektronika sötét katakombáiban kalandozva mélyítsék el a psytrance világáról eddig alkotott gondolataikat. A rövid ideig tartó meditáció rendkívül jótékony hatással volt az Infected Mushroom tagjaira, akik két évvel később eddigi legformabontóbb, legsokszínűbb és a rajongókat is zavarba ejtő dupla-albumukkal, a Converting Vegetarians-szal tértek vissza, majd 2009-ben jött a Legend of the Black Shawarma, rajta a Doors Riders on the Stormjából készített átirattal.

Amit érdemes tudni

Nemrégiben a világ első számú DJ-szaklapja, a DJ Mag minden idők legmagasabban jegyzett psytrance produkciójának minősítette őket, legfrissebb albumuk, az Army of Mushrooms tavaly májusban jelent meg Steve Aoki Dim Mak kiadójának gondozásában.

Legfontosabb számok

Becoming Insane, Muse Breaks, Deeply Disturbed, Now Is Gold, Saeed

YOUTUBE
http://www.youtube.com/watch?v=Z6hL6fkJ1_k

OFFICIAL
https://www.facebook.com/infectedmushroom

SOUNDCLOUD
http://soundcloud.com/infectedmushroom

www.partybook.hu
Infected Park

Who?
INFECTED MUSHROOM (ISR)
When
2013, péntek, szeptember 6,
20:00 - 18+
Where
Park (map)
Soroksári út 60.
Budapest, Hungary 1095

« Back to the calendar

ápr 292013
 

Ismét duplázunk!
Június elsején, a nyárindító partynkon dupla dinamit robban majd az Armadás és Coldharbouros rajongók legnagyobb örömére, ugyanis két remek fiatal producer is fellép nálunk:

Andrew Rayel (MD) és Khomha (CO)

Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel, eredeti nevén Andrei Rata, az Armada Music 21 éves tehetsége. 13 évesen már saját zenéket komponált, slágereit és remixeit pedig a legnagyobb DJ-k is folyamatosan játszák:   Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.

Andrew mindig valami új és pörgős hangzással lepi meg a közönséget. Tudja hogyan legyen egyszerre szép dallamvilágú és energikus a szettje. Stílusára jellemző a progressive trance, uplifting trance, és a tech trance.

Khomha, azaz Robert Alzate Pasos, a Coldharbour Recording képviseletében egyenesen Kolumbiából látogat el hozzánk.
Hivatalosan nem túl régóta van a zenei pályán, de annál nagyobb feltörő tehetség. Egyedi és energikus hangzású művei hamar rajongói fülekre találtak, berobbanó sikere lett az elektronikus zene történelmében.

Markus Schulz hatalmas megtiszteltetéssel illette, bezsebelte a Coldharbour Recording’s Artist of Year címet 2011-ben.
Ezen kívül előkelő MixMag és DJ Mag helyezéseket, dícséreteket, fesztivál fellépéseket is a magáénak tudhat Khomha.
Remekműveit előszeretettel játszák a már jól ismert nevek is: Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

Line-up:
Andrew Rayel / Khomha / Tebron / Poleposition

Helyszín/Venue:  Bling – Budapest, III.kerület, Óbudai (Hajógyári)-sziget
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00-05:00

————————–————————–————–

Andrew Rayel ASOT600-as szettjeibe érdemes /ismét/ belehallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=fHo4lAQolpw
http://www.youtube.com/watch?v=eXmFsSvll8s

Még több videó Andrew Rayeltől:
http://www.youtube.com/watch?v=weF7iyMVU4M
http://www.youtube.com/watch?v=8O91Vhauusg
http://www.youtube.com/watch?v=s8bYq9kr56c
http://www.youtube.com/watch?v=b_iL8NmLVo0
http://www.youtube.com/watch?v=ACFwKYEC5rw

Néhány Khomha track:
http://www.youtube.com/watch?v=I3Oq1LoOdBg
http://www.youtube.com/watch?v=-RVr3HXYRoQ
http://www.youtube.com/watch?v=c2m3uZZupKg
http://www.youtube.com/watch?v=zzRbB1AnoX4
http://www.youtube.com/watch?v=nNuxMAEVWeM
http://www.youtube.com/watch?v=z3hltA4a9BA

————————–————————–————–

Andrew Rayel, originaly Andrei Rata, is the Armada Music’s young talent.
His musical career began in 2005. At only 17 years old, Andrew Rayel has been producing since he was 13, each year gaining more and more experience and finding his “sound”.
His tracks have a variety of influences from different trance styles.
Andrew Rayel has reached a high and modern quality of sound in his own products and his creativity has been noticed very quickly.
Tracks and remixes of Andrew Rayel are playing by the Best DJs and Producers of the world in their radio shows and live performances:
Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.
Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel knows how to harmoniously unite the beauty and energy of music in all his sets.
His set is something that can not be predicted. Musical preferences – Progressive Trance, Uplifting Trance, Tech Trance.

Khomha, alias Robert Alzate Pasos, represent the Coldharbour Recording, comes from the faraway Columbia.
Barely 18 months into his professional career, KhoMha’s music has already sent shockwaves through electronic dance music circles.
Markus Schulz hailed KhoMha as Coldharbour Recordings’ first Artist of the Year in 2011.
He reached great successes, illustrious positions of DJ Mag and MixMag, and famous festival gigs.
His studio-wares have charged the decks of:
Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

www.soundofcream.com
www.blingclub.hu
www.andrewrayel.com
www.facebook.com/KhoMhaMusic
www.tebron.com
www.poleposition.dj
www.schulzmusicgroup.com
www.partybook.hu

Who?
SOUND OF CREAM // ANDREW RAYEL & KHOMHA
When
2013, szombat, június 1,
22:00 - 18+
Where
Bling (map)
Budapest, III.kerület, Óbudai-sziget
Budapest

« Back to the calendar

aug 292012
 

 Lassan vége a nyárnak és nyakunkon az ősz, így útjára indul a következő SOUND OF CREAM évad. Fogalmazhatnánk ilyen egyszerűen, vagy akár úgy is, hogy nem lesz egyszerű az új idény több szempontból is, de erről majd később…

Mindjárt az első rendezvényünkön a nemzetközi trance világának két jeles képviselője teszi tiszteletét és mutatják be, miért is foglalkoztatják őket a trance világ legjobb kiadói. Ők azok, akik már bőven letették a névjegyüket a producerek és DJ-k világában is. Aki még nem ismerné őket, azoknak szeretnénk bemutatni pár mondatban a zenei pályafutásukat.

 

SOUND OF CREAM:  • ALEX MORPH (DE) & • TUCANDEO (IRL)
CINEMA HALL, BUDAPEST – 2012.09.15. SZOMBAT

 

Kezdjük a legrutinosabb fellépővel, aki 2009-ben a DJ MAG szavazás 99. helyét foglalta el. Ő nem más, mint Németország egyik legmeghatározóbb producere ALEX M.O.R.P.H.!Alex legmeghatározóbb éve 2007 volt. Akkor jött ki kislemeze, amit a híres Rank 1 duóval követtet el melynek címe Lifeless Ordinary volt. Óriási bombaként robbant a zenei világban, szinte minden híres dj lemezes táskájában megtalálható volt. A siker híre eljutott Paul van Dyk-hoz is, akinek szintén nagyon tetszet a kislemez és felajánlotta neki, hogy vonuljanak stúdióba és dolgozzanak együtt a 2007 ben megjelenő Paul van Dyk albumon. Az album, amely az „In between” címet kapta, szintén nagyot robbant a zeneiparban. Innen már szinte egyenes út vezetett a világ leg jelentősebb klubjaiba illetve fesztiváljaira. Meghívást kapott többek között: Trance Energy, Mayday, Gatecrasher, Nature One, Soundtropolis, A State of Trance, Stadium of Sound, illetve a szerelem és a buli szigetére Ibizára a Cream-be. A rengeteg fellépés ellenére Alex az alapítója, és műsorvezetője a világot lefedő rádióműsor, és esemény koncepciójának a HeaveansGate-nek. Régóta együtt dolgozik Woody van Eyden-el is akivel B2B Dj párosként 2008-ban bejutottak a DJ MAG TOP100-as listájára is. 2009 ismét fordulópont az életében. Megjelent saját albuma a Purple Audio, amin számos dal klubhimnusszá nőtte ki magát, és megjelent többek közt kislemezen a Sunset Boulvard, Photograph és a címadó dal a Purple Audio is. 2010-ben megjelent a Purpule Audio Remixes, amin olyan nevek remixeltek Alexnak, mint Menno de Jong, Estiva, Signum, Woody van Eyden. Több, mint 150 remix és a Hands on Armada album fűződnek a nevéhez, amin trance classic remixek találhatóak. 2012-ben megjelent legújabb albuma, melynek lemezbemutató pariját hozza el Alex magával PRIME MOVER WORLD TOUR-ként a Cinema Hall-ba

A TUCANDEO páros egyenesen Írországból érkezik hozzánk. Kevin és Danny 2009-ben indultak el azon a bizonyos zenei pályán. A zenei ízlésviláguk abszolút azokat is megfogja, akik a progresszív house zenei irányvonalát szeretik. Érzelmes, és mély, igazi klubhangzást képviselnek és szettjeik is ezen az ösvényen mozognak. Őket hallva, szinte egy igazi utazásban részesülnek a partizók. Zenei mentoruk az a Markus Schulz, aki már többször járt hazánkban. Markus nem csak zeneileg támogatja őket, hanem gyakran az önálló rádióműsorukba is besegít, amit az Afterhours.fm-en találtok minden hónap első szerdáján este 20:00-tól élőben. Jó pár kislemez és remix fűződik mára a nevükhöz: Waiting for the sun, Layla, Pobsky. Egyik saját zenéjük felkerült Markus Schulz – Prague 11’ mix albumára is, aminek a címe Lockdown. Ezek után Markusnak készítettek egy csodálatos remixet a What Could Have Been kislemezére. Ha már a remixeknél tartunk, többek között felkérték őket olyan előadók, mint Markus Schulz, Grube & Hovsepien, Benya, Basil O Glue. Tim Berg – Bromance, Ferry Corstein – Punk bootlegek egyszerűen csak úgy jöttek a srácok fejéből. Kiadójuk a Coldharbour Recordings megjelentette a Nibiru-t és ezt követték az újabb dalok. Tucandeo az új hangzás megszállottja, így tőlük egy igazi clubhangzást fogunk hallani, ami meghatározó a jövőre nézve úgy gondoljuk…
A hazai élvonalat TEBRON, TOM NOIZE, ANTOOS fogja képviselni.

TOM NOIZE nevéhez jó pár zene tartozik. Saját rádió műsora is van World Session néven a világ számos netes rádió állomásán, így Magyarországon is hallhatjuk mixeit a Radio Face internetes rádión. Legnagyobb sikere a My Face nevet képviselő saját dala. Tomi nemzetközi zenei múltját bizonyítja, hogy szerepelt már a DMC World Trance Chart-on (#2), az angol Music Week Chart-on (#13), az amerikai Billboard Club Chart-on (#3), a MixMag és a Future Music magazinokban, valamint számtalan világsztár DJ pörgette már zenéit, mint pl. Ferry Corsten, Roges Shah, Matt Darey, Alex Morph, The Flash Brothers, Pete Tha Zouk, stb…

TEBRON a SOUND OF CREAM egyik alapítója, a magyar trance szcéna egyik legjelentősebb arca. Rádió műsora van Radio Face netes rádióban. Számos klubban és külföldön is bizonyította már a tudását és rátermettségét. Szeptemberben megjelenik az Olasz Silvio Carrano – Virus kislemezére készített Cashy & Tebron átirata a Mondo Records kiadónál, és útban van az első kislemez is. Fellépet többek között a következő előadókkal: Dash Berlin, Cosmic Gate, Atb, Armin van Buuren, Markus Schulz, hogy csak pár nagyot említsünk.

ANTOOS, mint a SOUND OF CREAM másik rezident lemezlovasa. Szettjei megfontoltak és kreatívak. A közönségét pillanatok alatt tűzbe tudja hozni, igazi móka mester a buliban és DJ pultban is. Szintén bizonyított már külföldi klubokban és Magyarország több klubjában is. Október környékére várható az első saját szerzeménye, amit Tebron barátjával követtek el. Szintén alapítója a Sound of Cream és a Pulsation sorozatnak. Szeptembertől önálló rádióműsorral jelentkezik számos vidéki rádióban. Rádió műsorának neve Pulsation aminek a szlogenje: This is your music! Olyan világsztárokkal lépet fel, mint Armin van Buuren, Markus Schulz, ATB, Cosmic Gate, Dash Berlin, Wippenberg.

Mindent egybe vetve ez egy nagyon komoly partinak ígérkezik. Várunk tehát mindenkit egy SOUND OF CREAM OPENING PARTY-ra 2012. szeptember 15-én a Cinema Hall-ba, Budapestre!

Helyszín: Cinema Hall – Budapest, III.kerület, Bécsi út 38-44.
További inó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: 2500 Ft./ 9 €
Nyitás/Open: 22:00

Tömegközlekedés:
109-es busz: Kálvin tér > Astoria > Deák Ferenc tér > Nyugati pu. > Kolosy tér
160-as busz: Batthyány tér > Kolosy tér
165-ös busz: Remetehegyi út > Kolosy tér
17-es villamos: Margit híd, budai hídfő > Kolosy tér vagy Bécsi út (Vörösvári út) > Kolosy tér
260-as busz: Batthyány tér > Kolosy tér
29-es busz: Szentlélek tér > Kolosy tér
86-os busz: Óbuda, Bogdáni út > Kolosy tér
Valamint 923-as és 960-as éjszakai buszokkal
Több info: bkv.hu

Who?
Sound Of Cream - TUCANDEO (IRL) & ALEX MORPH (DE)
When
2012, szombat, szeptember 15,
22:00 - All Ages
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar