Sze 292013
 

Bónusz Fesztivál 2013 cover

A nyárnak ugyan vége, de az idei fesztiválszezon ezzel még nem záródott le, sőt, az egyik legnagyobb durranás még csak most következik !

2013. október 12-én a HUNGEXPO területén újra megrendezésre kerül Budapest leglátogatottabb elektronikus-zenei megmozdulása, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A legmodernebb hang – és látványtechnikával felszerelt, három hatalmas arénában, illetve egy szabadtéri színpadon zajló fesztivál idén is a jelenkori elektronikus zenei világ külföldi és hazai éllovasait vonultatja fel.

Az éjszaka folyamán üdvözölhetjük az Intec kiadó vezetőjét az élő technolegendát, CARL COX-ot. Jön az új generációs elektronikus tánczenei világsztárok egyik legfényesebb csillaga, a holland NICKY ROMERO. Itt lesz a techno egyik szülőatyja Detroitból, az “Innovátor”, azaz DERRICK MAY, valamint honfitársa, a Sci+Tec kiadó frontembere, DUBFIRE. Jelen lesz a holland slágergyáros, SANDER VAN DOORN, illetve a neves berlini Kalkbrenner testvérpár ifjabbik tagja, FRITZ KALKBRENNER, aki élő műsorral készül a jeles eseményre. Nagy attrakció lesz a négy lemezjátszóval dolgozó, géppuskakezű spanyol dj-virtuóz, CRISTIAN VARELA fellépése, továbbá érkezik a neves Toolroom Records vezére, az óriási népszerűségnek örvendő MARK KNIGHT is. Svédországból látogat hozzánk a Drumcode kötelékébe tartozó szépséges DJ-hölgy, IDA ENGBERG, valamint az összehasonlíthatatlanul egyedi és sokszínű hangzásáról elhíresült JAN BLOMQVIST, aki dobosával kiegészülve ad majd élő műsort. Köszönthetjük majd a német minimal-tech szcéna egyik legjelesebb képviselőjét, GABRIEL ANANDA-t, és a Cocoon kiadó üdvöskéjét, a szintén Németországból érkező DANIEL STEFANIK-ot. Az impozáns felhozatalban megtalálhatjuk még a kéttagú itáliai electropunk formációt, a CYBERPUNKERS-t, az angol techno-szcéna legújabb fenegyerekét, ALAN FITZPATRICK-et, illetve a sötét és kemény techno-hangzásával sokkoló SASHA CARASSI-t is.

Természetesen hazánk legjelesebb lemezlovasai sem maradhatnak ki a műsorból, úgy mint: HOT X, BUDAI, CHRISS RONSON, DANDY, COYOTE, ANDRO, JULIA CARPENTER, MUZZAIK, JAY LUMEN, POLI, SANFRANCISCOBEAT, , BERNATHY ZSIGA, YVEL & TRISTAN, JAMES COLE, SIKZTAH, BETA, SECRET FACTORY, DUBLIC, CROSSNINETROLL, REECOBA, FIREDOG, STEREOKILLAZ.

A fénytechnika és látványelemek tekintetében eddig is csúcskategóriát képviselő rendezvény a világsztároktól hemzsegő line-up mellé idén minden eddiginél grandiózusabb és pazarabb show-val készül.

 

RED ARENA 
Carl Cox , Dubfire , Cristian Varela , Alan Fitzpatrick , Ida Engberg , Sasha Carassi , Hot X , DJ Budai , SanFranciscoBeat , Coyote

BLUE ARENA 
Nicky Romero , Sander van Doorn , Mark Knight , Cyberpunkers , Andro , Julia Carpenter, Sikztah, Muzzaik , Dublic

GREEN ARENA 
Fritz Kalkbrenner live , Derrick May , Jan Blomqvist live , Daniel Stefanik , Gabriel Ananda , Jay Lumen , Chriss Ronson , Dandy , Poli , James Cole

 

SOUNDHEAD TERRACE
Yvel & Tristan , Secret Factory , Beta , CrossNineTroll , Bernathy Zsiga live , Reecoba , Firedog , StereoKillaz

Online jegyrendelés: www.deadcode.hu/ticket
Resident Advisor Ticket: http://www.residentadvisor.net/event.aspx?479919
Elővételi helyek listája: http://www.bonuszfesztival.hu/2013/index.php?mod=jegy_elo
Bónusz Fesztivál 2013 cover

BÓNUSZ Electronic Music Festival 2013 jegyek:

– augusztus 31 -ig: 5990 HUF / 24 EUR ( 1000 db )* ( csak 22:00 óráig érvényesíthető / csak online rendelhető / 1000 db  – ELFOGYOTT!)

– augusztus 31 -ig: 6990 HUF / 28 EUR

– október 12 -ig: 6990 HUF / 28 EUR ( 1000 db )* ( csak 22:00 óráig érvényesíthető / csak online rendelhető / 1000 db )

– szeptember 30 -ig: 7990 HUF / 32 EUR

– október 11 -ig: 8990 HUF / 36 EUR

– október 12 -én: 9990 HUF / 40 EUR

– VIP jegy augusztus 31-ig: 10.000 HUF / 40 EUR, utána 14.000 HUF / 56 EUR

-10 fős csoportos elővételi jegy ( minimum 5 fő lány ): 65.000 HUF / 260 EUR
Bónusz Fesztivál 2013 cover

A BÓNUSZ FESZTIVÁL 2013 -ra SZÉP kártyával is vásárolható belépőjegy:

– a Deadcode online jegyrendelő rendszerén (www.deadcode.hu/ticket) OTP, MKB és K&H SZÉP kártyás fizetési lehetőség
– Nyugati téri BÓNUSZ 2013 pavilon ( OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely ) augusztus 12-től
– Budapesten a Fesztivál Jegyirodában OTP, MKB és K&H SZÉP kártyás fizetési lehetőség
– az Interticket rendszerén ( vidéki jegyterjesztő ), érdeklődj az adott elővételi helyen.
– a helyszínen OTP , MKB és K&H SZÉP Kártyás fizetési lehetőség ( jegyvásárlásra és vendéglátásra is )

Kiemelt budapesti jegyterjesztő helyek:

Nyugati téri BÓNUSZ 2013 pavilon (OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely)
Fesztivaljegy Iroda / Akvárium Klub – V. Budapest, Erzsébet tér 14. (OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely)
Deep Hanglemezbolt, VI. Aradi u 22.

2013.10.12. BÓNUSZ Electronic Music Fesztivál 2013 – Hungexpo – Budapest

Helyszín: Hungexpo (1101 Budapest , Albertirsai út 10.)
info: 00 36 30 30 30 220 , info@deadcode.hu
www.bonuszfesztival.hu , english version: www.bonuszfestival.com
www.facebook.com/bonuszfestivalofficial

www.partybook.hu – buli, fesztivál
bonusz_2013_flyer

Who?
BÓNUSZ Electronic Music Festival 2013
When
2013, szombat, október 12,
18:00 - 16+
Where
HUNGEXPO (map)
Budapest, Albertirsai út
Budapest, Hungary

« Back to the calendar

Sze 212012
 

 Experience & Concorde present: Dustin Zahn

Dustin Zahn először látogat hazánkba,
hogy elhozza és megismertesse
velünk hipnotikus hangzását.

Dustin karrierje 1998 óta halad egyenletesen céljai felé. Több mint
tíz év kemény munkája meghozta neki a tiszteletet a techno és house
szcéna legendái között. Rendszeresen vendége a világ legjobb
klubjainak, fesztiváljainak és mind emellett feltűnik az indusztriális
gyár-bulikban vagy éppen egy beach partyn. DJ szettjeinek hangzásvilága
igazán közel áll megjelenéseihez. “Úgy szeretem igazán, ha elég sötét a
srácoknak és elég groovy a lányoknak.” Marartoni szettjei során gond
nélkül töri át a stílushatárokat és összpontosít arra, hogy különleges
és hipnotikus atmoszférát teremtsen.
Producerként olyan kiadóknál jelentek meg munkái, mint a Drumcode,
Rekids, CLR amelyek meghozták neki az igazi nemzetközi sikert. Dustin
saját szerzeményei igazán különlegesek és egyedi hangzásvilággal
bírnak. Remixei pedig elrepítették a világon számos előadó
lemeztáskájába. Remixerként olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Adam
Beyer, Chris Liebing, Green Velvet, Dubfire, Nic Fanciulli, Mark
Broom, Joel Mull. Számos elfoglaltsága mellett saját kiadójával is
foglalkozik ami az Enemy Records nevet kapta. A 2004-ben alakult
label olyan sajátos zenéket és előadókat jelentet meg amelyeket Dustin
a “late-night hypnotic techno” szavakkal illet és előszeretettel
használja saját fellépései során.

Az esemény különleges vizuális élményéről VJ Flux gondoskodik valamint
az X-Laser méltán híres és országszerte elismert laser showja dobja
fel az élményt, nagyteljesítményű multicolor lézerekkel.

Dustin Zahn (Drumcode / CLR / Enemy – USA)
http://soundcloud.com/dustin-zahn

Andre AKA Andras Bader (Hairy)
http://soundcloud.com/andras-bader

Nils (Concorde / Planet Radio Show)
http://soundcloud.com/nilshu

Nilux (Planet Radio Show)
http://soundcloud.com/boncsair

Dorian Knox (Planet Radio Show)
http://soundcloud.com/dorianknox

Deeroy (Experience)
http://www.mixcloud.com/djdeeroy/

Koczian (Concorde)
http://soundcloud.com/koczian

Visual: VJ Flux & X-Laser Team
http://www.x-laser.hu/

HELYSZÍN: Cinema Hall
Cím: 1036 Budapest, Bécsi út 38-44.

JEGYEK: 1800 / 2500 Ft
Jegyelővétel: www.residentadvisor.net / info@concorde-events.hu

Who?
Dustin Zahn (Drumcode - USA)
When
2012, péntek, szeptember 28,
22:00 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

máj 112012
 

És a második nap is eltelt, érezhetően fáradtabbak már az emberek, mint a tegnapi reggelen. De szerencsére a fellépők sora velünk ellentétben a lehető legfrissebb! Nézzük min fogunk ma bulizni!

A HARMADIK NAP ■ JÚLIUS 14.

.

Caribou

Info: http://partybook.hu/2012/02/caribou-can-balaton-sound-2012/

Kanadából érkezik Zamárdiba Dan Snaith egyedülálló elektronikus zenei formációja, a Caribou, hogy feltárja ellenállhatatlanul hipnotikus, megigéző, hiperpszichedelikus zenei univerzumának csodáit. Fellépésük csemege a különleges elektronikus zenei produkciók megszállottjainak, de azok is megtalálják majd a helyüket a Caribou világában, akiktől az elektronika távol áll.

Carl Cox

Info: http://partybook.hu/2012/02/carl-cox-a-balaton-soundon/

A brit techno zene keresztapája, az acid house mozgalom veteránja, a három deckes varázsló, minden idők egyik legtechnikásabb DJ-je, nemzetközi hírű producer, és remixer, kinek munkái elektronikus zenészek generációit inspirálta. Fellépései a világ legnépszerűbb, tízezreket megmozgató bulijai közé tartoznak majdnem három évtizede.

Dubfire

Info: http://partybook.hu/2012/02/dubfire-usa-balaton-sound-2012/

Kiemelkedő DJ, producer és remixer, a koromfekete, polírozott króm techno  istene, aki folyamatosan törekszik az elektronikus zene világában megjelenő technológiai újítások alkalmazására, melyeket sötét, fantáziát inspiráló és evokatív techno anyagok előállítására használ fel.

GusGus

Info: http://partybook.hu/2012/05/gusgus-isl-balaton-sound-2012-julius-14/

A Gus Gus igényes és csábító atmoszférájú elektronikus tánczenét játszik immáron több mint tizenöt éve: ez alatt bejárták a világot és komoly létszámú rajongótáborra tettek szert az elgondolkodtató elektronika híveinek körében. Nyolc stúdióalbumot adtak ki, melyek közül a legújabb, a tíz eddig ismeretlen Gus Gus opuszt tartalmazó Arabian Horse tavaly májusban jelent meg.

Jackmaster

Info: http://partybook.hu/2012/05/jackmaster-uk-balaton-sound-2012-julius-14

Jack Ravill, azaz: Jackmaster skót elektronikus zenész, napjaink egyik legizgalmasabb trendi kiadójának, a Numbers-nek az alapítója. Basszusközpontú, a bass music-őrülettel azonosítható anyagaiban, valamint dinamikus ritmusváltásokra épülő, lüktető és sokszínű szettjeiben minden megtalálható a techno és a house különféle irányzataitól kezdve, a hiphopon át, egészen a UK funky-ig és a dubstepig.

Nina Kraviz

Info: http://partybook.hu/2012/05/nina-kraviz-ru-balaton-sound-2012-julius-14/

DJane, remixer, énekes és dalszerző, Moszkva egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Propaganda rezidense. Rendre telt ház előtt lép a pult mögé péntek esténként, de nevét jól ismeri a legnagyobb nemzetközi klubok (Fabric, Fuse, Goa, Space) közönsége is. Elsősorban a house, pontosabban a deep house áll a legközelebb az ízléséhez, de a techno, illetve az ambient sem idegen tőle.

Paul Kalkbrenner

Info: http://partybook.hu/2012/05/paul-kalkbrenner-d-balaton-sound-2012-julius-14/

Az idei nyár nem Berlinbe, nem Budapestre és nem is Sopronba, hanem ismét Zamárdiba, a Heineken Balaton Soundra hívja a hazai partikörökben nagy sikert arató Berlin Calling című film sztárját. Az európai techno kultúra legaktuálisabb és legfelkapottabb DJ-producere, Paul Kalkbrenner filmbeli alteregójával ellentétben sosincs alkotói válságban, hanem épp ellenkezőleg: neve évek óta headlinerként szerepel Németország és Európa legnívósabb elektronikus zenei rendezvényein.

Sasha

Info: http://partybook.hu/2012/02/sasha-uk-balaton-sound-2012/

Az acid és a progresszív house irányzat nagyágyúja, a brit elektronikus zene egyik legmarkánsabb előadója, aki  évtizedek óta képtelen kifogyni az innovatív ötletekből és aki legközelebbi partneréhez, John Digweedhez hasonlóan élő legendának számít. Karrierje a nyolcvanas évek vége óta tart, ezalatt rezidens DJ-ként megfordult a legnagyobb nemzetközi klubokban, és negyvenkét évesen is szünet nélkül járja a világot.

Tensnake

Info: http://partybook.hu/2012/05/tensnake-d-balaton-sound-2012-julius-14/

Népszerű arc a német underground elektronikából, aki inspirációt a house és a diszkó hőskorából, valamint a nyolcvanas évek electro-funk őrületének legkomolyabb pillanataiból meríti.

Tinie Tempah

Kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas londoni rapper, a legnagyobb jövő elé néző grime és electro hop előadó. Tinie Tempah fiatal kora ellenére annyi mindent ért el, amiről még a legtehetségesebb zenészek is csak álmodni mernek: nem egy, milliók által kedvelt, a nemzetközi slágerlistákat meghódító számot írt. Magyarországi fellépése Zamárdiban a grime-ra fogékony és az elektronikával felturbózott hiphopra mozduló közönség számára ígér felejthetetlen pillanatokat.

Tovább a Negyedik napra!

Who?
Heineken Balaton Sound 3. nap
When
2012, szombat, július 14,
10:00 - All Ages
Where
Zamárdi (map)
8621 Zamárdi, Kossuth u. 16.
Zamárdi

« Back to the calendar

Már 252012
 

Time Warp Mannheim 2012

A messzemenően látványos olasz és holland rendezvények után a Time Warp rajongók figyelme Mannheim felé irányul.

Egy hét sem kellett, hogy a korlátozott számban kibocsájtott “Early Bird” elővételi jegyek 2012 első Time Warp-jára elfogyjanak. A fellépők sora megannyi magas színvonalú meglepetést tartogat és  ez még nem minden, mert a szervezők más területeken is kiélték a kísérletezési vágyaikat. Március 31-e egy kiemelkedő dátum a világ techno rajongói számára. Immáron 17. alkalommal, ezen a szombaton az óra mutatója a mély basszusok és sziszegő magas hangok ritmusára fog járni. Az egyedülálló élmény – a zene, a fények és az érzelmek lélegzetelállító kombinációjaként leírható Time Warp – vajmi keveset változott az évek során. A kilencvenes évek közepe óta a Mannheim-i techno rendezvény volt az elektronikus zenei szcéna egyik fő találkozási pontja és egyben az új hangzások és trendek platformjának is bizonyult.

2012-ben a nemzetközi nagyérdemű nem csak az olyan kaliberű művészek fellépésére számíthat, mint Väth, Hawtin vagy Cox, hanem a tavalyi év friss felfedezettjeire is. Ez egyik ilyen felfedezett bizonyosan a Visionquest csapatát erősítő berlini Seth Troxler.
Jamie Jones szintén sikeres évet tudhat maga mögött. Többek között a brit elektronikus zenei portál, a Resident Advisor látogatói őt választották az év DJ-jének. Jamie idén debütál a Time Warp-on, karöltve a elektronikus zene két úttörőjével Kevin Saunderson-nal és John Digweed-del.
Nick Curly szintén nem csak az új debütáló albumát, a “Between the Lines”-t fogja bemutatni, hanem Mathias Kaden-nel is készül egy back2back szetre, melyet a tech house rajongók köreiben már különös várakozás előz meg.

AKA AKA feat. Thalstroem, Davide Squillace, Pan-Pot, Guti, Hobo – csak öt fellépő a közel 40-ből, melyet a közönség láthat ezen a maratoni eseményen.

A Time Warp a produkciók és a színpadi technika terén is innovovatívan foglal állást, különös hangsúlyt fektetve a legmodernebb technológiák felvonultatására. Az elképesztő fény show-k mellett az elsődleges szempont a 3D-s effektusok használata lesz. A holland Time Warp közönségét már sikerült elkápráztatni a lenyűgöző 3D technológiával, a Mannheim-i szervező csapat egy teljesen új élményt ígér ezen a területen.

A Time Warp csapata tehetséges vizuális művészek felkutatása terén eddig is sikerrel vizsgázott, és most egy új, hat színteres koncepción dolgozunk. A közönség egy igazi különleges audiovizuális élményre számíthat idén márciusban. Több, mint 40 fellépő, rendkívüli fény- és színpadi technika, mindez non-stop 19 órán keresztül. A Time Warp 2012-ben ismét egy felülmúlhatatlanul intenzív élményt biztosít.

További információ a  www.facebook.com/timewarpofficial oldalakon.

Trailer 2012: http://www.youtube.com/watch?v=AiPcEFlXtzg

Időpont: 2012. március 31. (szombat)
Helyszín: Németország – Mannheim (Maimarkthalle)
DJs:

Sven Väth / Richie Hawtin / Carl Cox / Ricardo Villalobos / Loco Dice / Marco Carola / Dubfire / Adam Beyer / Chris Liebing / DJ Rush / Kevin Saunderson / John Digweed / Magda / Monika Kruse / Karotte /Jamie Jones /Visionquest (Ryan Crosson, Shaun Reeves, Seth Troxler) / Steve Lawler / Marcel Dettmann / Ben Klock / Paco Osuna / Mathias Kaden & Nick Curly b2b / Davide Squillace / Pan-Pot / tINI / Robert Dietz / Dorian Paic / Felix Kröcher / Seebase / Federico Molinari / Steffen Baumann / Sasch BBC / Steffen Deux / Lautleise

Live:

Laurent Garnier pres. L.B.S. / Extrawelt / AKA AKA feat. Thalstroem / Paul Ritch / Guti / Hobo


Who?
Time Warp 2012
When
2012, szombat, március 31,
19:30 - All Ages
Where
Maimarkthalle (map)
Németország 68163 Mannheim, Xaver-Fuhr-Str. 101.
Mannheim

« Back to the calendar

Már 122012
 

Március 14-én forradalmi kollaboráció a Cinema Hall-ban! Koedukált DJ pult, back to back és Gary Beck! A főidős Glasgow techno mellett a Bass Queen, Cassy melegít. Panoráma ide-oda, itt a hazaiak is képben vannak! Easyyyyyy leeeee!

Made Inn meets Hairy:
Cassy /Cocoon, Perlon/ (D)
Gary Beck /Bek Audio, Drumcode, Soma/ (GB)

Különleges kapcsolódás a két budapesti szervezőcsapat a Made Inn és a Hairy március 14-i eseménye. A mostani választásukban is megbízhatunk hiszen két csapat olyan fellépőket mutatott már be a hazai közönségnek mint a Mandy, Nick Curly, Nina Kravitz, Masomenos, Magda, Loco Dice, Kenny Larkin, Robag, Troy Pierce és még sorolhatnánk a remek előadók sorát.

A vendégeik ezúttal is izgalmasak, a skóciai Glasgow-ból érkező Gary Beck vitán felül az egyik legtermékenyebb és leginvenciózusabb művésze a jelenkori elektronikus zenei palettának. A senki máséval össze nem téveszthető, különleges saját hangzásának köszönhetően Gary nagy népszerűségnek örvend. Munkássága nem kerülte el az elektronikus szcéna legnagyobbjainak figyelmét sem: Richie Hawtin, Chris Liebing, Pete Tong, Mark Broom, Dubfire, vagy Nic Fanciulli egyaránt nagy tisztelője és támogatója a fiatal művésznek. Saját produkciói olyan kiadóknál hallhatóak, mint a Drumcode, a Saved, a Soma, az Electric Deluxe, vagy saját labelje, a BEK Audio. A “Say What”, a “Get Down“, a vagy a “Hear Me Out” című klubhimnuszok mindannyiunknak okoztak már kellems perceket a táncparketten.

A Cocoon kedvenc hölgy tagja, Cassy lesz ezen az estén a másik vendég, aki az igazi női melegséget sugárzó zenéivel és az igényes house muzsikájával mindenkit elvarázsol. Genfben ismerkedett meg Lucianoval, s innen útja Berlinbe vezetett ahol a legendás Panoráma Bár rezidense lett. Olyan művészekkel dolgozott együtt mint Steve Bug, Ricardo Villalobos, Matthew Jonson s olyan patinás kiadók jelentetik meg munkáit mint a Perlon vagy a Cocoon. Legyen 30 vagy 3000 ember, Cassy mindig úgy játszik, hogy szelíden vezeti a hallgatót a jelen pillanatba, intuitivan melegséggel és lélekkel.

A különleges est hazai lemezlovas-szekciója is méltó lesz a nemzetközi sztárvendégeihez, a Made Inn cspatát Poli Rocha Polarize és Blatti, a Hairyt pedig Naga, Beta és Andre képviseli majd.

Made Inn: https://www.facebook.com/madeinn.hu
Hairy: https://www.facebook.com/hairyrecords

Cassy: https://www.facebook.com/pages/Cassy-Britton/207845458637
Mix: íhttp://soundcloud.com/r_co/cassy-artist-of-the-week-sl

Gary Beck: https://www.facebook.com/garybeckmusic
http://soundcloud.com/garybeck/tracks



Line Up:


Cassy /Cocoon, Perlon/ (D)
Gary Beck /Bek Audio, Drumcode, Soma/ (GB)


Poli, Rocha, Polarize, Blatti

Mix: http://soundcloud.com/madeinn

Naga, Beta, Andre
Mix: http://soundcloud.com/hairy

A tetthely: Cinema Hall, Március 14-én.
Az áldozat: 23.30- ig 2000 HUF, utána 3000 HUF

Kiemelt kínálatunk ezen az estén a Ballantnies, a Strongbow és a Burn.

feb 092012
 

Dubfire (USA)

Ki ő?

Kiemelkedő DJ, producer és remixer, a koromfekete, polírozott króm techno  istene, aki folyamatosan törekszik az elektronikus zene világában megjelenő technológiai újítások alkalmazására, melyeket sötét, fantáziát inspiráló és evokatív techno anyagok előállítására használ fel.

Legfontosabb pillanat

Az amerikai legenda tizenöt évig volt a tagja a nemzetközileg elismert és tömegek által ünnepelt, Grammy-díjas elektronikus duónak, a Deep Dish-nek. Szólóanyagai már a megjelenésük pillanatában techno klasszikusoknak számítottak, melyekért Dubfire számos fontos elismerést kapott a szakmától: 2007-ben ő kapta a legjobb tech house DJ-nek járó DJ Awardot, de ő lett a Beatport Awards-on a rajongók szerint a legjobb minimal, és a legjobb techno előadó. A Raveline Magazin a tíz legjobb nemzetközi DJ és producer szavazásainak mindegyikén  első helyen végzett, 2009-ben pedig több szerzeménye is felkerült a világ legnagyobb online elektronikus zenei áruháza, a Beatport best of listájára. Ugyanebben az évben jelent meg a Loco Dice-szal közösen mixelt, a rajongók és a kritikusok részéről is hihetetlenül pozitív fogadtatásban részesült válogatás albuma, a Ten Years Cocoon Ibiza.

Amit érdemes tudni

Dubfire 2006-ban komoly szakmai együttműködésbe kezdett Oliver Huntemann techno mesterrel, akivel olyan népszerű trackeket gyártottak, mint a Diablo, a Dios vagy a Fuego.

Legfontosabb számok

Roadkill, I Feel Speed, Diablo, Dios

Time Warp 2011 – Dubfire