ápr 042013
 

Frank Zappa egykori zenésztársai adnak koncertet április 8-án hétfőn a fővárosi A38 hajón Grande Mothers of Invention néven. A bemelegítő program, a Zappa-Syrius Emlékzenekar fellépése is csemegét ígér.

Idén decemberben lesz húsz éve annak, hogy Frank Zappa, a rock történetének egyik legnagyobb hatású előadója és dalszerzője elhunyt. Az amerikai zenész 1964-ben alapította meg együttesét Mothers of Invention néven, a formációban 1975-ig több mint harminc zenész fordult meg, közülük hárman hétfőn az A38 színpadán is ott lesznek, a stílszerűen Grande Mothers of Invention (a Felfedezés Nagymamái) néven fellépő kvintettben.
Zappa egykori kísérőzenekara a kétezres évek elején éledt újjá, azóta rendületlenül turnézik a klasszikus albumok (Freak Out!, Absolutely Free, We’re Only in It for the Money, meg a többi) legjobb darabjaival. Budapesten a csapattal zenélni fog Don Preston (billentyűsök, ének), aki 1966-tól 1969-ig, valamint 1971-ben, illetve Napoleon Murphy Brock (szaxofon, fuvola, ének) és Tom Fowler (basszusgitár), mindketten 1973-tól 1975-ig játszottak együtt Zappával. A mostani felállást Robbie Mangano (gitár, ének) és Chris Garcia (dob) egészíti ki.
A Grande Mothers of Invention meggyőzte a háttérben béna haknit sejtő fanyalgókat: a virtuóz és értő muzsikusok színpadi akciójukkal hitelesen idézik fel a Mothers of Invention klasszikus lemezeit, a progresszív dzsesszrock szabadságát és lazaságát. A produkció invenciózus, (ön)ironikus, vicces, kritikus, felszabadító, meglepő és meghökkentő.
A bemelegítésként színpadra lépő Zappa-Syrius Emlékzenekar 2000 őszén, Zappa 60. születésnapján alakult. Bár az idők folyamán itt is rengeteg tagcsere történt, a csapat azóta koncertezik Zappa dalainak fel- és átdolgozásaival. Tíz év működés után a meglévő Zappa-műsor mellé felvették repertoárjukba a legendás magyar prog-dzsessz-rock együttes, a Syrius szerzeményeit, amelyeket ezúttal rangos vendégekkel adnak elő: fellép Pataki László (orgona), a Syrius egykori tagja, Török Ádám, a Mini fuvolása, Takáts Tamás (Karthago, East, Dirty Blues Band) énekes és Fekete Jenő (Moody Shoes, Palermo Boogie Gang) énekes.
A Zappa-Syrius Emlékzenekar tagjai: Vasicsek János (ének), Vastag Gábor (gitár, ének), Vincze Pál (billentyűsök), Vojnits Attila (szájharmonika, furulya), Szkladányi András (basszusgitár), Lukács Gábor (altszaxofon), Abbas Murád (harsona), Csizmadia Gábor (trombita), Bensó Pál (dob).

feb 202012
 

dEUS (B)

Kik ők?

Halhatatlan antwerpeni kult-rock zenekar, a nemzetközi fesztiválok mindenkori kedvencei, azon ritka koncertzenekarok egyike, akik élőben is tökéletesen reprodukálják a lemezeiket egyszerre működtető dühöt és melankolikus hangulatot. Népes hazai rajongótáboruk legnagyobb örömére intelligens rock zenéjük hat év után idén újra élőben szól majd a Szigeten, a lehető legjobb időpontban, amikor a fesztivál fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli: ünnep lesz a földön, és az égben egyaránt.

Legfontosabb pillanat

Ha az istenek úgy akarnák, 2012 augusztusában a dEUSnak az angol Charlie Winston után kellene színpadra lépnie. Ha így történne, nemcsak egy mágikus pillanatban lehetne részünk, hanem rögtön kettőben, sőt: Tom Waits szelleme után megjelenne Captain Beefhearté és Frank Zappaé, de úgy, hogy ezeket a szellemeket az új életerő roppant energiái ismét a csúcsra repítenék. Ha nem így lesz, mert az istenek nem így akarják, az sem baj, mert a dEUS élén álló Tom Barman, aki 1991 óta készíti társaival csodálatos albumait, a saját eddigi életművének bemutatásával önmagában is csodákra képes. A dEUS minden alkotói korszakában kiválót alkotott, így a popkultúra megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik, hogy miért csak tavaly lettek a legjobb belga zenekar az MTV Europe Music Awards-on. Bemutatkozó albumuk, az 1994-es Worst Case Scenario egy soha nem megvalósult sci-fi jelenidőben, az In A Bar, Under The Sea az egyik legjobb stíluskeverék, ami a megnyugtató káoszról született, a The Ideal Crash-en olyan örökérvényű dalok vannak, mint a Sister Dew és az Instant Street. Negyedik és ötödik stúdióalbumuk, a Pocket Revolution és Vantage Point megerősítette a zenekar addig is kikezdhetetlen kultikus státuszát.

Amit érdemes tudni

Tom Barman és zenekara tavaly hatodik stúdióalbumát adta ki, így nem kétséges augusztusi Szigetes jelenésükön nemcsak a Suds&Soda, a Theme From Turnpike, a Roses, a Nothing Really Ends és a valaha írt egyik legszebb pophimnusz, a Popular Culture hangzik el, hanem legújabb dalaik is a Keep You Close-ról.

Legfontosabb számok

Suds & Soda, Popular Culture, Sister Dew, Nothing Really Ends, Roses, The Architect, Theme From Turnpike, Instant Street

dEUS – 7 days, 7 weeks (from Pocket Revolution)