Sze 292013
 

Bónusz Fesztivál 2013 cover

A nyárnak ugyan vége, de az idei fesztiválszezon ezzel még nem záródott le, sőt, az egyik legnagyobb durranás még csak most következik !

2013. október 12-én a HUNGEXPO területén újra megrendezésre kerül Budapest leglátogatottabb elektronikus-zenei megmozdulása, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A legmodernebb hang – és látványtechnikával felszerelt, három hatalmas arénában, illetve egy szabadtéri színpadon zajló fesztivál idén is a jelenkori elektronikus zenei világ külföldi és hazai éllovasait vonultatja fel.

Az éjszaka folyamán üdvözölhetjük az Intec kiadó vezetőjét az élő technolegendát, CARL COX-ot. Jön az új generációs elektronikus tánczenei világsztárok egyik legfényesebb csillaga, a holland NICKY ROMERO. Itt lesz a techno egyik szülőatyja Detroitból, az “Innovátor”, azaz DERRICK MAY, valamint honfitársa, a Sci+Tec kiadó frontembere, DUBFIRE. Jelen lesz a holland slágergyáros, SANDER VAN DOORN, illetve a neves berlini Kalkbrenner testvérpár ifjabbik tagja, FRITZ KALKBRENNER, aki élő műsorral készül a jeles eseményre. Nagy attrakció lesz a négy lemezjátszóval dolgozó, géppuskakezű spanyol dj-virtuóz, CRISTIAN VARELA fellépése, továbbá érkezik a neves Toolroom Records vezére, az óriási népszerűségnek örvendő MARK KNIGHT is. Svédországból látogat hozzánk a Drumcode kötelékébe tartozó szépséges DJ-hölgy, IDA ENGBERG, valamint az összehasonlíthatatlanul egyedi és sokszínű hangzásáról elhíresült JAN BLOMQVIST, aki dobosával kiegészülve ad majd élő műsort. Köszönthetjük majd a német minimal-tech szcéna egyik legjelesebb képviselőjét, GABRIEL ANANDA-t, és a Cocoon kiadó üdvöskéjét, a szintén Németországból érkező DANIEL STEFANIK-ot. Az impozáns felhozatalban megtalálhatjuk még a kéttagú itáliai electropunk formációt, a CYBERPUNKERS-t, az angol techno-szcéna legújabb fenegyerekét, ALAN FITZPATRICK-et, illetve a sötét és kemény techno-hangzásával sokkoló SASHA CARASSI-t is.

Természetesen hazánk legjelesebb lemezlovasai sem maradhatnak ki a műsorból, úgy mint: HOT X, BUDAI, CHRISS RONSON, DANDY, COYOTE, ANDRO, JULIA CARPENTER, MUZZAIK, JAY LUMEN, POLI, SANFRANCISCOBEAT, , BERNATHY ZSIGA, YVEL & TRISTAN, JAMES COLE, SIKZTAH, BETA, SECRET FACTORY, DUBLIC, CROSSNINETROLL, REECOBA, FIREDOG, STEREOKILLAZ.

A fénytechnika és látványelemek tekintetében eddig is csúcskategóriát képviselő rendezvény a világsztároktól hemzsegő line-up mellé idén minden eddiginél grandiózusabb és pazarabb show-val készül.

 

RED ARENA 
Carl Cox , Dubfire , Cristian Varela , Alan Fitzpatrick , Ida Engberg , Sasha Carassi , Hot X , DJ Budai , SanFranciscoBeat , Coyote

BLUE ARENA 
Nicky Romero , Sander van Doorn , Mark Knight , Cyberpunkers , Andro , Julia Carpenter, Sikztah, Muzzaik , Dublic

GREEN ARENA 
Fritz Kalkbrenner live , Derrick May , Jan Blomqvist live , Daniel Stefanik , Gabriel Ananda , Jay Lumen , Chriss Ronson , Dandy , Poli , James Cole

 

SOUNDHEAD TERRACE
Yvel & Tristan , Secret Factory , Beta , CrossNineTroll , Bernathy Zsiga live , Reecoba , Firedog , StereoKillaz

Online jegyrendelés: www.deadcode.hu/ticket
Resident Advisor Ticket: http://www.residentadvisor.net/event.aspx?479919
Elővételi helyek listája: http://www.bonuszfesztival.hu/2013/index.php?mod=jegy_elo
Bónusz Fesztivál 2013 cover

BÓNUSZ Electronic Music Festival 2013 jegyek:

– augusztus 31 -ig: 5990 HUF / 24 EUR ( 1000 db )* ( csak 22:00 óráig érvényesíthető / csak online rendelhető / 1000 db  – ELFOGYOTT!)

– augusztus 31 -ig: 6990 HUF / 28 EUR

– október 12 -ig: 6990 HUF / 28 EUR ( 1000 db )* ( csak 22:00 óráig érvényesíthető / csak online rendelhető / 1000 db )

– szeptember 30 -ig: 7990 HUF / 32 EUR

– október 11 -ig: 8990 HUF / 36 EUR

– október 12 -én: 9990 HUF / 40 EUR

– VIP jegy augusztus 31-ig: 10.000 HUF / 40 EUR, utána 14.000 HUF / 56 EUR

-10 fős csoportos elővételi jegy ( minimum 5 fő lány ): 65.000 HUF / 260 EUR
Bónusz Fesztivál 2013 cover

A BÓNUSZ FESZTIVÁL 2013 -ra SZÉP kártyával is vásárolható belépőjegy:

– a Deadcode online jegyrendelő rendszerén (www.deadcode.hu/ticket) OTP, MKB és K&H SZÉP kártyás fizetési lehetőség
– Nyugati téri BÓNUSZ 2013 pavilon ( OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely ) augusztus 12-től
– Budapesten a Fesztivál Jegyirodában OTP, MKB és K&H SZÉP kártyás fizetési lehetőség
– az Interticket rendszerén ( vidéki jegyterjesztő ), érdeklődj az adott elővételi helyen.
– a helyszínen OTP , MKB és K&H SZÉP Kártyás fizetési lehetőség ( jegyvásárlásra és vendéglátásra is )

Kiemelt budapesti jegyterjesztő helyek:

Nyugati téri BÓNUSZ 2013 pavilon (OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely)
Fesztivaljegy Iroda / Akvárium Klub – V. Budapest, Erzsébet tér 14. (OTP, MKB és K&H SZÉP kártya elfogadó hely)
Deep Hanglemezbolt, VI. Aradi u 22.

2013.10.12. BÓNUSZ Electronic Music Fesztivál 2013 – Hungexpo – Budapest

Helyszín: Hungexpo (1101 Budapest , Albertirsai út 10.)
info: 00 36 30 30 30 220 , info@deadcode.hu
www.bonuszfesztival.hu , english version: www.bonuszfestival.com
www.facebook.com/bonuszfestivalofficial

www.partybook.hu – buli, fesztivál
bonusz_2013_flyer

Who?
BÓNUSZ Electronic Music Festival 2013
When
2013, szombat, október 12,
18:00 - 16+
Where
HUNGEXPO (map)
Budapest, Albertirsai út
Budapest, Hungary

« Back to the calendar

ápr 132013
 

VOLT Fesztivál 2013

Fellépők A-tól Z-ig

További fellépők hamarosan!

Július 3.

Július 4.

Július 5.

Július 6.

Július 3.

 

Július 4.

 

Július 5.

 

Július 6.

2013. július 3-6., Sopron, Lővér kemping

Jegyek november 2-től kaphatók!
Részletek: www.volt.hu

Tickets available from 2 November!
More details: www.volt.hu

Who?
VOLT Fesztivál 2013
When
2013, szerda, július 3,
00:00 - All Ages
Where
Lővér Kemping (map)
9400 Sopron, Harkai út 34.
Sopron

« Back to the calendar

máj 102012
 

HEINEKEN BALATON SOUND 2012 Július 12 – 15.

Tucatnyi újabb név látott napvilágot a Heineken Balaton Sound idei felhozatalából. Köztük a világ elsőszámú DJ-je, David Guetta, aki már-már rezidensnek számít Zamárdiban, ötödször lép fel a fesztiválon. Érkezik a berlini technoszcéna legismertebb arcának számító Paul Kalkbrenner és ugyancsak élő produkcióval lép színpadra Paul öccse Fritz Kalkbrenner, jön a trance himnuszok holland királya, Sander van Doorn és még sokan mások. Idén először egy nappal korábban nyit a balatonparti prémiumfesztivál. A nyitónapon – világsztár DJ-k mellett – a Nagyszínpadon Ákos mutatja be elektronikus zenei produkcióját.

AZ ELSŐ NAP ■  JÚLIUS 12.


Avicii:

Info: http://partybook.hu/2012/02/avicii-balaton-sound/

Generációjának legmenőbb electro house előadója, a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb növendéke: alig múlt huszonkét éves, de már most a műfaj szupersztárjai között tartják számon. Mr. Berglin, népszerű nevén Avicii az idei év partihimnuszával, a Levels-szel érkezik Zamárdiba.

Benga:

Info: http://partybook.hu/2012/05/benga-uk-balaton-sound-2012-julius-12/

Korunk legfontosabb dubstep előadója és producere. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a műfajra elektronikus zenerajongók milliói kattantak rá az elmúlt pár évben. Artworkkel és Skreammel együtt alkotják az utóbbi idők legfigyelemreméltóbb dubstep anyagaival jelentkező alakulatot, a fantasztikus Magnetic Man formációt, és többek között neki köszönheti Katy B világraszóló karrierjét. Benga, az élő dubstep legenda 2012 nyarán egy formabontó szólóprogrammal készül átmozgatni a Heineken Balaton Sound közönségét.

Crazy P live:

Info: http://partybook.hu/2012/05/crazy-p-live-uk-balaton-sound-2012-julius-12/

A Crazy P az egyik legmenőbb és legszórakoztatóbb elektronikus tánczenei produkció, melynek fellépésein az élő hangszerek (gitárok, dobok) is legalább olyan komoly szerephez jutnak, mint a szintetikus-mechanisztikus témák. Legfrissebb anyagukkal, a tizenegy vadonatúj tracket tartalmazó When We Onnal érkeznek a hatodik Heineken Balaton Soundra.

Dapayk Solo live:

Info: http://partybook.hu/2012/05/dapayk-solo-live-d-balaton-sound-2012-julius-12/

A legfrissebb nevek közt ott van Dapayk Solo, azaz Niklas Worgt a német elektronikus zenei élet és a berlini klubok világának markáns figurája, aki eddigi pályafutása számos műfajban kipróbálta magát: a drum’n’bass-től indult, majd a house felé vette az irányt, hogy végül a minimal technoban találjon igazán önmagára a kétezres évek közepén. Bemutatkozó lemeze igencsak figyelemreméltóan teljesített a német eladási listákon, a rangos német techno magazin, a Groove az év albumának választotta, Niklas pedig amellett, hogy az év producere lett, live actjének első osztályú minőségét is díjjal ismerték el ezen a szakmai fórumon.

Fritz Kalkbrenner live:

Info: http://partybook.hu/2012/03/fritz-kalkbrenner-balaton-sound-2012-julius-12/

Egy megismételhetetlen családi találkozó helyszíne lesz az idei Heineken Balaton Sound, ahol élőben szólal meg az utóbbi idők legnagyobb techno himnusza, a Sky & Sand Paul Kalkbrenner és öccse jóvoltából, aki bátyjához hasonlóan szintén az elektronikus zenére tette fel az életét. Fritz Kalkbrenner újságíróból lett a kortárs német e-zene és klubélet ismert arca, és miközben a stílusa közel áll testvér zenei zsáneréhez, előszeretettel merít ötleteket hiphopos, house-os, sőt soulos témákból is.

Knife Party:

Info: http://partybook.hu/2012/05/knife-party-aus-balaton-sound-2012-julius-12/

Rob Swire és Gareth McGrillen a világhírű Pendulum zenekar szívének és lelkének félelmetes energiákat felszabadító és hangládagyilkos electro house projektje. Eddig egy kislemezük jelent meg, számos remixet készítettek, de vannak közös számaik Skrillex-szel, Kill the Noise-zal, a Foreign Beggars-szal és a Swedish Mafiával is, valamint őrületes fény- és látványtechnikával felturbózott bulikban játszottak szerte a világon.

Maceo Plex:

Info: http://partybook.hu/2012/05/maceo-plex-usa-balaton-sound-2012-julius-12/
A Soundra várjuk Maceo Plex Spanyolországban élő amerikai elektronikus zenész-producert is, aki korábban Meatrikként és Mariel Ito-ként alkotva tette le a névjegyét a tech house és a techno világában, mostanság pedig elsősorban a deep house-ra jellemző stíluselemekkel kísérletezik.

Oliver Koletzki & Fran live

Info: http://partybook.hu/2012/05/oliver-koletzki-fran-live-d-balaton-sound-2012-julius-12/

Sven Väth felfedezettje, a német elektronikus zenei színtér Európa-szerte ismert, markáns egyénisége, aki nemcsak a techno és a house világában, hanem a popzenében is otthonosan mozog. Saját kiadója a Stil vor Talent pályafutása során több mint egy tucat sikeres kislemezt adott ki, és négy súdióalbuma jelent meg. Közülük a legfrissebb a 2012-es Großstadtmärchen 2.

Tovább a Második napra!

.

Who?
Heineken Balaton Sound 1. nap
When
2012, csütörtök, július 12,
10:00 - All Ages
Where
Zamárdi (map)
8621 Zamárdi, Kossuth u. 16.
Zamárdi

« Back to the calendar

Már 162012
 

Fritz Kalkbrenner (D) a Balaton Soundon!!

A kemény, fagyos tél után csak nem olyan hirtelen köszöntött be az
üdítő tavasz, mint ahogy Guetta a tavalyi soundon befejezte előadását.
Az utóbbi napok reméljük mindenkinek kellemesen teltek, köszönhetően a
hosszú hétvégének, buliknak és a jó időben előkerült miniknek. Hogy ezt a
már-már idilli hangulatot tovább tetézzük, a partybook csapata egy újabb
sound-fellépő bejelentésével kedveskedik nektek a pesti forradalom másnapján. A szervezők a hétre ígérnek további előadókat, így nem hiszem, hogy teljes nyugalomban és harmóniában telnének ezek a napok. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen itt van a következő név:

FRITZ KALKBRENNER

Életrajz: Fritz Kalkbrenner Berlin egyik lepusztult szegénynegyedében nőtt fel, ahol a ’90-es évek környékén bizony nem sok jóra lehetett számítani. A magányos és megkeseredett embereknek két dolog nyújtott vigaszt: a barátok és a zene – ez utóbbi minden mennyiségben.Paul és Sascha 1997-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a kis Fritzet bevezessék a tech house világába.2008-ban pedig, mikor Paul ‘Sky and Sand‘-je napvilágot látott, a muzsikus testvérpár újra egymásra talált. A megjelenés nem csak az underground himnusza lett, de pillanatok alatt az európai toplisták élére is került. Testvére Paul már megmutatta tavaly,hogy mire képes itt az ideje, hogy öccse is elkápráztassa a Balaton Soundon összegyűlt hatalmas tömeget.

Legismertebb számok
Facing the Sun, Groove, Amy Was a Player, Wes, Right In the Dark

http://www.facebook.com/pages/PartyBookhu/234512626563558