feb 162013
 

• A Kollektiva Winter Hits idei sorozatának zárásaként, a svéd La Fleur és a portugál Xinobi után a német tánczenei színtér egyik fényesen hasító üstökösét vetjük be a tél ellen.
Kezdettől fogva törekszünk a friss, így még nem bejáratott névnek számító, ám nagy potenciállal rendelkező tehetségek meghívására, és nem igen lehetünk aktuálisabbak 2013 elején annál, mint hogy nálunk mutatkozik be Magyarországon az idei év első Beatport-listavezető klubslágerének szerzője. A szóban forgó srác Teenage Mutants néven hódít (bár egy fő, nem tini, nem mutáns, és a Tini Nindzsa Teknőcökhöz sincs köze), és ugyan még csak pár hónapja tűnt fel, máris az élvonalhoz közelít.
Hogy kiemelkedik a mezőnyből, arra a tökéletes bizonyíték, hogy ez a bizonyos number one szám, a Hanging On az újvonalas deep house sikert sikerre halmozó vezérkiadójánál, a berlini OFF Recordingsnál jött ki (a labelfőnök Andre Crommal közös munkában). A szám elsöprő fogadtatásának köszönhetően a mainzi producerre lecsaptak a nagyok: remixre kérte fel a Budapesten is többször járt Round Table Knights, egy közös trekkre berántotta Sharam Jey, és további kollaborációk vannak előjegyzésben olyanokkal, mint Oliver Koletzki és Malente. Teenage Mutants egyedi, mélyen lüktető basszusú house-ból és feszesen formás nu-discóból gyúrt “electric disco sound”-ja garantáltan megbizserget és felvillanyoz majd benneteket.

Fellépők:
TEENAGE MUTANTS (OFF Recordings / Nurvous / No Brainer)
James Grow (HI!FLY)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Belépő:
Éjfélig 1200 HUF, éjfél után 1700 HUF

Italakció:
23.30-ig 300 Ft-os Burn, Jägermeister, Kalinka vodka, korsó Soproni és pálinka akció.

Videó flyer:
http://www.youtube.com/watch?v=oeGR7lMKQA8

http://www.facebook.com/teenagemutants
http://soundcloud.com/teenage-mutants
http://www.facebook.com/OFF.Recordings
http://www.facebook.com/kollektivaofficial

TEENAGE MUTANTS a Corvintetőn

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

KOLLEKTIVA WINTER HITS

Line-up:

TEENAGE MUTANTS (OFF Recordings / Nurvous / No Brainer)
James Grow (HI!FLY)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Entry: 1200 HUF until midnight, 1700 HUF after midnight

With the TEENAGE MUTANTS, the DJ/producer one-man-show based in Mainz/Germany, who originally started as a duo two years ago, there is no radioactive turtles, rarely any pizza, and certainly no New York storm sewers involved. Yet the name giving Turtle Bros have one thing in common: namely the underground – the underground techno, deep house and indie dance scene in particular, where it all began. Colossal bass lines and propelling beats made the TEENAGE MUTANTS jump directly from Rhineland-Palatinate to enter the dance music chart institution Beatport.
TEENAGE MUTANT’s debut release on Off Recordings “Hanging On” in collaboration with Andre Crom reached number one making it the first big hit of 2013. Furthermore, his debut release on New York based Nurvous Records, “Out of Time”, went up to number seven on Beatport.
Within a rather short amount of time the TEENAGE MUTANTS have reached respectable heights, and there are several promising releases ready for launch this year on labels such as Off Recordings, Nervous and Stil Vor Talent. This all lead to collaborations with the likes of Oliver Koletzki, Round Table Knights, Andre Crom, Kellerkind, and Malente, and performances in the US, Canada, as well as all over Europe.
TEENAGE MUTANTS are now set to enter your area, to restore order on the dance floor, and to once for all get rid of bad influences such as “tediousness”, “caution”, and “soberness”. Heroes in a half shell – Turtle Power!

okt 252012
 

 • Hypnosis & ikz present…

BLAST FROM THE PAST 4X4
The Disco Journey

FELLÉPNEK:
Waxman + Suhaid (Meatmarket) – ’70-’90
Crimson + Chrom (ikz, Lick The Click!) – ’00-’10
TMX (Kollektiva) – ’12–
WARMUP PARTY – TELEP ART BAR, 2012.10.26. 20-23h
Bemelegítés a buli előtt a Telep Art Bárban (VII. Madách Imre u. 8.), október 26-án 20-23óra között. CRIMSON mini nudisco szettjével, 550 Ft-os vodka-szóda akcióval. Utána, este 11-kor együtt átvonulunk az A38-ra, ahol:

A Hypnosis és az IKZ csapata nem szokványos utazást szervez október 26-ra, az A38 fedélzetére, hanem új trendet kívánnak teremteni: számítson egy partin csakis a zene minősége, ne a fellépők otthonától mért távolság! A téma a sokat emlegetett disco történetének bemutatása: a 70-es évek new yorki születésétől a 80-as évek európai változatain át egészen napjaink skandináv nu-disco-house kattanásáig.

A nyolc éve futó retrospektív széria, a Blast From The Past újra az egyenes ritmusok bűvkörében tobzódik: most az ’ikz’ csapattal egyesülve, egyetlen este feszít kapcsot a disco korszak kezdetétől egészen a ma is népszerű „nu” jelzővel illetett végpontjáig. Az utóbbi idők trendjével szembemenve, nem ultradivatos, külföldi sztárokkal operálunk, hanem büszkén felvállaljuk hazai lemezlovasaink – amúgy sokszor sokkal menőbb – táncra perdítő képességét! Szóval a terv a következő: Waxman és Suhaid mélyre nyúlnak, és a 70-es évekbeli nagyzenekaros, new yorki gyökerektől indulva végigveszik az európai vonalat, az „italo”-t, a franciát, majd átadják a stafétát Crimson és Chrom párosának, akik felmennek az űrbe, a kattantabb jelenkori hangzásokat veszik számba, de benéznek a skandinávokhoz is, Todd Terje és Prins Thomas stúdiójába. TMX pedig azt prezentálja, merre tart tovább a nu-disco láz 2013-ban…

Stílusok: New Yorkból Rómán és Oslon keresztül Budapestig… Classic / Italo / Euro / Balearic / Space / French / House / Nu-Disco!

Látvány: igazi beltéri video mapping lesz, vagyis az épületvetítés színpadra adaptált változata. Térgeometriai alakzatok pengeéles mozgóképpel való bevetítése. Tervezőcsapat a Bpstreet.

Sorsolás
A bulira ajándék jegyeket sorsolunk ki a Facebook eseményt visszaigazolók, és az ott posztolt plakátot megosztók között!

Jegyek: 
Elővételben: 1000 Ft 
Kaphatók a Telep Art Barban (VII. Madách Imre u. 8.), a Deep Lemezboltban (VI. Aradi u. 22.), az A38 hajó jegypénztárában (Petőfi híd, budai hídfő), illetve webshopjában és viszonteladó a partnereiknél.
Helyszínen: 1500 Ft.

Kezdés: 23:00, október 26.

Sze 132012
 

 KOLLEKTIVA SUMMER CLOSING w/ KARANYI

@ Corvintető

szeptember 15. szombat | 22h-05h

Ismét véget ért egy felejthetetlen nyár, rekord mennyiségű napsütéssel, hőmérséklettel, és reményeink szerint jókedvvel. Hogy az elkövetkező hűvösebb hónapokra még utoljára feltöltekezzünk a füllesztő kánikulai hangulattal, a KOLLEKTIVA egy hatalmas Summer Closing bulira invitál mindenkit, aki az idei nyárhoz méltóan kíván búcsúzni a bikinis, törölközős, napszemüveges partyktól. Felidézik nekünk a legnagyobb Summer Hits bulik slágereit, majd úgy csűrik-csavarják őket, amitől garantáltan kiráz a hideg majd! A házigazdák mellett KARÁNYI is beáll a pult mögé, hogy onnan szórja a tömegbe exkluzív négynegyedes ritmusait.

hol? Corvintető | Budapest, Blaha Lujza tér 1.-2.

mikor? szeptember 15. szombat | 22h-05h

kik? TMX | Fullstereo | Popbitch + Karányi

mennyiért? 400 forint

Who?
KOLLEKTIVA Summer Closing w/ Karanyi
When
2012, szombat, szeptember 15,
22:00 - 18+
Where
Corvintető (map)
Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 1-2.
Budapest

« Back to the calendar

aug 272012
 

 A Kollektiva és a Monkey6 hagyományos közös nyári “hajózásainak” idei második, egyben utolsó tripjére augusztus 31-én szállhatnak be a partizók.

Ezen az estén a két sokat próbált dj-brigád ismét nekivág, hogy az A38-on meglovagolják a house, a techno, a minimal, a nu-disco és a bass music legfrissebb hullámait, egyben elbúcsúztassák a nyári szezont.

Egy nedves este a tajtékos party-vizeken, mindenféle kikötés nélkül, extatikus révbe éréssel.

 Monkey6 & Kollektiva pres. RAVE KIKÖTŐ!

TMX & POPBITCH & FULLSTEREO (Kollektiva)
BERGI & MAX FACTOR & SVINDLER (Monkey6)

Belépő: 500 Ft
Helyszín: A38 Hajó

https://www.facebook.com/kollektivaofficial
https://www.facebook.com/monkeysix

Who?
Monkey6 & Kollektiva pres. RAVE KIKÖTŐ // SUMMER CLOSING SESSION
When
2012, péntek, augusztus 31,
22:00 - 18+
Where
A38 Hajó (map)
Budapest, Petőfi Híd Budai Hídfő
Budapest

« Back to the calendar

Júl 152012
 
A

Kollektiva

idei Summer Hits partisorozatának harmadik fordulóján, július 21-én szó szerint trópusi klíma várható a Corvintető táncterén, a vendég ugyanis hazánk világhódító tropical bass formációja, a Slap In The Bass.

Trópusi nyártetőzés a Kollektivával

A 2010 eleje óta működő veszprémi duó erőteljes és megcsavart basszusokkal, valamint egzotikus ritmusokkal operáló egyedi house-zenéjére olyanok kattantak rá, mint Fatboy Slim, Malente, Steve Aoki és J-Wow a Buraka Som Sistemából, akiknek kiadóinál mind jelent meg zenéje a srácoknak, vagy Diplo, aki befolyásos blogján dicsérte őket. Egypt című számukat tavaly rongyosra játszották a legmenőbb dj-k Brodinskitől Kissy Sell Out-on át Laidback Luke-ig, míg az olasz Crookers számára készített remixük a 6. helyig jutott a Beatporton, de készítettek átiratot a német Tocadiscónak és az Irie Mafia mellékprojektének egyaránt. A globáltánczene nemzetközileg ismert magyar nagykövetei ez alkalommal a legtüzesebb zenéikből válogatnak, a házigazdák – Tmx, Fullstereo, Popbitch – pedig ugyancsak extra-buja szettekkel készülnek felhevíteni az éjszakát.

Ezúttal a buli előtti bemelegítésért sem kell a szomszédba menni: este 8-tól a Corvintető teraszán a NakedKool játszik tökéletes aláfestést a naplemente-bámulós laza koktélozáshoz.

INFÓK:

Kollektiva Summer Hits

Időpont: 2012. július 21., szombat, 20h-05h

Helyszín: Corvintető (Budapest, 1089 Budapest, Blaha Lujza tér 1-2.)

20h-22h: NakedKool – special summer sundown szett a Corvintető teraszon

22h-05h: Kollektiva Summer Hits

Vendég: SLAP IN THE BASS (Dim Mak / Southern Fried / No Brainer)

Házigazdák: Tmx, Fullstereo, Popbitch (Kollektiva)

Belépő: 400 HUF (Korhatár: +18)

Facebook eseményoldal: http://www.facebook.com/events/334845443264417/

Következő Kollektiva Summer Hits: Augusztus 18.

Who?
Kollektiva Summer Hits
When
2012, szombat, július 21,
22:00 - 18+
Where
Corvintető (map)
Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 1-2.
Budapest

« Back to the calendar

Már 152012
 

2012. március 16-án 19 órakor, hatalmas technó buli veszi kezdetét a város szívében.
A technóünnep résztvevői a Hősök terén találkoznak, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a 4/4-es egység dicsőségét.
A kültéri rendezvény keretében kitüntetések átadására, és az állami rendezvényeken megszokott ünnepélyes hangulatra számíthattok.
Az elmúlt csaknem két év jól bizonyította, hogy mire képes az összefogás ereje. Az underground, civil kezdeményezésként indult Több technót a parlamentbe! mozgalom sokezer látogatót és a magyar elektronikuszenei szcéna teljes egységét tudhatja maga mögött.
A TTP felszínre hozta a sokáig elhallgatott technókérdést, és olyan témákat tett a társadalmi konzultáció tárgyává, mint az állami technórádió, a DJ-k mentelmi jogának kérdése, vagy a DJ-t minden faluba nevű kezdeményezés.

Ezúttal nincs szükség szavazásra, a 4/4 egysége teljes, a március 1-én induló Facebook-os likeverseny tétje mindössze az, hogy melyik DJ-nek állítsunk szobrot a Hősök terén.

A Hősök terén tartott technódemonstrációt követően 22:00 és 23:00 között átvonulunk a Dürer kertbe ahol hasonlóan a kinti rendezvényhez, a magyar elektronikus zenei elit mutatja meg a 4/4 erejét.
——————————————————-
AFTER: DÜRER KERT 1146 Ajtósi Dürer sor 19-21 Belépő: 800.HUF

Line Up:

2012.03.16 – HŐSÖK TERE

19:00 – 19:05 Köszöntő beszéd
19:00 – 19:30 Lavalava
19:30 – 20:00 +VAT (Mango+Simon Iddol)
20:00 – 20:30 Kollektiva
20:35 – 21:15 NVC + zenekari kíséret
21:15 – 21:25 Kitüntetések átadása
21:25 – 21:55 Szobor Avatás + AVATOTT DJ SZETJE
21:55 – 22:25 MONKEY6
22:25 – 22:30 Záróbeszéd

Dürer Main Stage:

22:30 – 23:30 S10
23:30 – 00:30 Plastic Heaven
00:30 – 01:30 Ἰώ  – (Grasshop, Steady)  Hypnosis
01:30 – 02:30 Karányi & Seriseri aka Tempo
02:30 – 03:30 Dublic /special 4/4 set
03:30 – 04:30 Collins aka Snilloc
04:30 – 05:30 Feel Good INC
05:30 – 06:30 Dub Phase

Dürer kisterem:

23:30 – 00:30 Savage + MC Fantom
00:30 – 01:30 +VAT (Mango+Simon Iddol)
01:30 – 02:30 LavaLava
02:30 – 03:30 NVC
03:30 – 04:30 Kollektiva
04:30 – 05:30 Monkey6
05:30 – 06:30 Ster

Dürer Fogadó:

22:00 – 23:30 Aman
23:30 – 01:00 Weide
01:00 – 02:30 Dj Tatlin
02:30 – 04:00 Buddhasmile (Beertok)
04:00 – 05:30  Exigent & Ian Taylor b2b

Már 102012
 

Little Boots – Kollektiva 5. Szülinap

Nagyterem:

LITTLE BOOTS (DJ SET, UK)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Visual mapping by: Illuvision, ExLex, Krajc

Előtér:

Dictator + Hussar (Death Disco)
Brandon (Kunk / Sticky Beats)

+ Kollektiva 2007-2012 Fotókiállítás

Belépő: elővételben 2000 Ft
Belépő: helyszínen 2500 Ft

2012. Március 10., szombat, 22.00

Italakciók éjfélig:

Welcome pezsgő
• Korsó sör 350 Ft
• Vodka-Monster 790 Ft.

Elővételes jegyek kaphatók február 27-től:

Akt Records (1066 Budapest, Lovag u. 17.)
Retrock (1053 Budapest, Ferenczy István u. 28.)
Rododendron (1052 Budapest, Semmelweis u. 19.)

Party info:
info@kollektiva.hu

Facebook event: http://www.facebook.com/events/354104237953419/

http://www.littlebootsmusic.co.uk/
http://www.facebook.com/littleboots
http://www.facebook.com/kollektivaofficial

feb 112012
 

Filmesek, bloggerek, zenészek ritkán hallható DJ-szettjeivel és különleges koncertekkel ünnepli 4. lapszámának megjelenését szombaton a Dürer Kertben a Recorder zenemagazin.

A február 11-ei Recorder 004 Party húzóneve, a magyarországi indiepop-színtér egyik legegyedibb zenekara, a Hangmás többek között egy vadonatúj zongorás számmal és a Ragadozó album borítóján már látható, de énekesnőként itt debütáló Minda Krisztivel lép színpadra.

A hazai posztrock külföldön is sikeres képviselője, a Marionette ID, valamint a Neo dobosa, Tomek és DJ Pozsi duója, a stílusokat áthidaló analóg-digitális Drum and DJ élő fellépésein kívül az est izgalmas eleme lesz a Heaven Street Seven két tagjának, Szűcs Krisztiánnak és Németh Róbertnek az erre az alkalomra összeállított, speciális DJ-szettje, amit a Kodály Method zenei filmes projekt alapítói, Rév Marcell operatőr és Szimler Bálint rendező hiphopdús lemezpakolgatása követ.

A hangulat továbbhevítéséért a re-edit műfaj prófétája, Grabowsky, a Gumipop és a Past Perfect dj-i, plusz Popbitch (Kollektiva / Ghetto Bazaar) felel.

Belépő: 1000 forint
Helyszín: Dürer Kert

Minden 25. jegyhez ajándékba adjuk a magazin címlapsztárja, Lana Del Rey frissen megjelent CD-jét, a Born To Die albumot.

A Recorder 4. száma pedig természetesen minden vendég számára ingyenes lesz:
http://recorder.blog.hu/2012/02/03/rec004

Drum and DJ:
http://www.facebook.com/drumanddj

Grabowsky:
http://soundcloud.com/grabowsky

Gumipop:

http://www.facebook.com/gumipop

Hangmás:
http://www.facebook.com/hangmas

Heaven Street Seven:
http://www.facebook.com/heavenstreetseven

Kodály Method:
http://www.facebook.com/kodalymethod

Lana Del Rey:
http://www.facebook.com/lanadelrey

Marionette ID:
http://www.facebook.com/marionetteID

Past Perfect:
http://www.facebook.com/past.perfect.hu

Popbitch:
http://www.facebook.com/Ppbtch

Recorder:
http://www.facebook.com/Recorder.hu

PartyBook: http://www.facebook.com/pages/PartyBookhu/234512626563558

feb 082012
 

BURN presents KOLLEKTIVA KLUB

Időpont: MINDEN CSÜTÖRTÖK

Helyszín: Corvintető, Budapest, Corvin Áruház 4. emelet, VIII. Blaha Lujza tér 1-2., bejárat a Somogyi Béla utcából
Lovasok: TMX, FULLSTEREO, POPBITCH
A Kollektiva dj- és szervezőcsapat 2007 óta van jelen a budapesti party-színtéren, s azóta töretlenül diktálják a haladó tánczenei divatot: dj-szettjeikben vagy az általuk szervezett bulikon mindig a legfrissebb, legizgalmasabb, legaktuálisabb hangzásokat nyújtják az újra nyitott közönségnek. Több felkapott irányzat, így a French electro, a Nu-rave, a Fidget house és a Bassline rave hazai befuttatása is a nevükhöz köthető, ugyanakkor a Kollektiva sohasem ragadt bele egy stílusba, a zenei arculata folyton alakul és mindig sokszínű, változatos.
A Kollektiva rögtön az elején többet jelentett szimpla partibrigádnál: a dj-pult mögötti ereszd el a hajam, a félmeztelenre vetkőzés, a táncolók vodkával locsolása addig Budapesten nem tapasztalt show-elemeket vittek a dj-zésbe, ahogyan a közönségre is átcsapott ez a fajta többek közt plafonról folyó izzadsággal, főkábel tűsarokkal kirúgásával és heves ördögvillázással járó – felszabadult őrület. A Kollektiva hamar egyedülálló jelenséggé lett, a partijaik pedig nemcsak különleges zenei élményt nyújtottak, hanem egy új életérzést is – megteremtve az alapokat és mintát szolgáltatva a jelenlegi elektró partik szervezői számára. A Kollektiva ugyan ma már visszavett a party animal-ségből, ám a lelkesedésük és a hév, amely a zenék hatására elkapja őket a szettjeik során, mind a mai napig töretlen – a dj-pultban még mindig ugyanakkora a buli, mint a tánctéren.
A Kollektiva az elmúlt három évben ismert, népszerű és keresett brand lett. Felléptek az összes kisebb-nagyobb budapesti klubban, emellett rendszeresen játszanak vidéken, illetve a legnagyobb hazai fesztiválokon (pl. Sziget, Balaton Sound), sőt, külföldi meghívásokkal is büszkélkedhetnek. A nemzetközi színtér olyan sztárjait hozták el először Magyarországra, mint a The Bloody Beetroots, Foamo, Kissy Sell Out, Larry Tee, Yuksek, játszottak együtt többek közt Busy P-vel, a Crookersszel vagy Fake Blooddal. Szerepeltek országos zenetévékben és budapesti rádiókban, rendszeresen írnak róluk az online zenei sajtóban, de feltűntek országos zenei és divatmagazin lapjain is. A Kollektiva tagjai, Tmx, Fullstereo és Popbitch önállóan is felkapott, sikeres dj-k.
jún 102011
 

A hivatalosan tegnap elkezdődött Pannónia Fesztivál Várpalotán szórakoztatja a közönséget 150 zenekarral 4 színpadon.
A rendezvény 13-áig tart és igen kellemesek a jegyárak.  A rengeteg elismert fellépő között szerepel a 30Y,  Akkezdet Phiai,  Alvin és a Mókusok,  Beatrice,  Belga, Blind Myself,  Copy Con,  Csík zenekar,   Hősök,  Irie Maffia,  Kiscsillag,  Kovbojok,   Paso,  Sub Bass Monster,   Kollektíva,  Tesco Disco,  The Hated Tomorrow, Twisted Sister vagy éppen a Vad Fruttik…
A PaFe alatti további programok között lehetőség nyílik a Ghauswheel kipróbálására,  tollasozásra, és strandröplabdázásra is.  Illetve kötelező elnézni a JägerBar-ba és a Borsodi MalátaBár-ba is!