aug 302013
 

A Sound of Cream két külföldi sztárvendéggel kezdi meg az őszi szezont:
Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Ahogy ígértük, Andy Moor pótolja az elmaradt fellépést és kárpótlásul a legjobb zenéit hozza el nekünk!

A 6 különböző hangszeren játszó DJ-producer Andy, az elmúlt években is előkelő helyezést ért el a DJ MAG 100-as listáján.
Mint producer, olyan formációk tagja, mint a legendás Tilt, a Leama and Moor vagy a Whiteroom, illetve elnyerte a “Legjobb Dance Felvétel” címet az International Dance Music Awards-on 2006-ban, valamint a “Legjobb Trance Producer” és a “Legjobb Trance track” nevet is 2004-ben.

2006-ban elindította saját kiadóját AVA Recordings néven. Mára a label óriás, Armada Records részeként az AVA Recordings lemezkiadó égisze alatt kerülnek a Beatport chartok első helyére saját munkái illetve a rá jellemző egyediséget hordozó egyéb producerek megjelenései.

Érdemei elismeréseként 2008 végén a „Delerium – Angelicus” remixe Grammy díj jelölést kapott.

Andy kreatív hangzásvilágát a 2012-ben megjelent Point Zero szerzői album is tükrözi, amely olyan ismert énekesek és producerek közreműködésével készült, mint Meredith Call, Carrie Skipper, Sue McLaren, Betsie Larkin, Ashley Wallbridge, Orkidea.

Nevéhez olyan legendás megjelenések fűzödnek, mint:
– az Above & Beyond-dal közösen készített Air For Life
– Ridgewalkers – Find (Andy Moor remix)
– Year Zero
– Halcyon
– Tilt – World Doesn’t Know, vagy a Twelve
Andy-Moor-c
Hallgass bele Andy zenéibe:

Andy Moor – Zero Point One album
http://www.youtube.com/watch?v=OWRna3RWlL8

Andy Moor feat. Sue McLaren – Fight The Fire
http://www.youtube.com/watch?v=LDPdE8Xxod4

Andy Moor & Ashley Wallbridge feat. Gabriela – World To Turn
http://www.youtube.com/watch?v=YFMa51b1bxs

Above & Beyond with Andy Moor – Air For Life
http://www.youtube.com/watch?v=iqIDsJATBlI

Andy Moor and Adam White present Whiteroom – The Whiteroom
http://www.youtube.com/watch?v=UEcwj1yNuiM

Andy Moor Vs Orkidea – Year Zero
http://www.youtube.com/watch?v=K85veChb1I0

We want MOOR Music! \o/

Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Másik sztárfellépőnk: Giuseppe Ottaviani!

Hallhattátok már a NU NRG formáció tagjaként is, ami még 1999-ben alakult, számos díjat kaptak a Trance Awards-on 2004-ben, 2006-ban és rá egy évvel később.
Ebben az időszakban született többek közt a legendás Dreamland, Butterfly és a Freefall track is.

A sikerszériát követően még 2005-ben Giuseppe úgy döntött szólóban folytatja, és olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Paul van Dyk, John O’Callaghan, Solarstone, Sean Tyas.

Munkásságát nagyra becsülik a szcénában, számos fellépéssel és rangos eseménnyel büszkélkedhet, néhányat említve: Loveparade, Tomorrowland, Nature One, Global Gathering, Creamfields, Sunrise, Transmission, WMC, Colourfest, Cream Ibiza.
Az olasz trance mágus remek producer és dj is, ráadásul még a rádió show-jára is marad ideje, amit heti rendszerességgel készít az AH.FM-en.

Legújabb, Magenta című albumán olyan sztárok működtek közre, mint: Eric Lumiere, Betsie Larkin, Aly & Fila, Ferry Corsten, Linnea Schössow, Lo-Fi Sugar, Audrey Gallagher.

Az album rövid leírása hűen, találóan tükrözi stílusát:
Love. Balance. Harmony. Spirituality. Compassion.
Passionate. Imagination. Innovation. Change.
Positivity. Energie. Emotional. Non-Conformist. Creative.

Az igazi Ottaviani hangzás eltéveszthetetlen, amit most élőben megmutathat végre nálunk is!

Addig is egy kis GO ízelítő:

Nu Nrg – Dreamland
http://www.youtube.com/watch?v=-_gp68c_j_E

Giuseppe Ottaviani – Linking People
http://www.youtube.com/watch?v=kcwWa79HAPQ

Giuseppe Ottaviani – Through Your Eyes
http://www.youtube.com/watch?v=kWwYoaMtHuI

Giuseppe Ottaviani & Eric Lumiere – Love Will Bring It All Around
http://www.youtube.com/watch?v=t_7ktfUzMDQ

Solarstone with Giuseppe Ottaviani – Falcons
http://www.youtube.com/watch?v=OHigqq_XOfg

Paul van Dyk & Giuseppe Ottaviani – Far Away
http://www.youtube.com/watch?v=ixyUKIfG784

Giuseppe Ottaviani & Betsie Larkin – Toys
http://www.youtube.com/watch?v=lrct_yw4vIs

Giuseppe Ottaviani with Ferry Corsten – Magenta
http://www.youtube.com/watch?v=57AOJx4rOyc

Hallgass bele a teljes Magenta albumba:
http://www.youtube.com/playlist?list=PLq5R-Uwn0feUR9Z0DhaNHIovBGH8MU8Os

Zero Gravity 2013 Live broadcast Giuseppe Ottaviani
http://www.youtube.com/watch?v=6jRrYmEa6tM

DJs:
ANDY MOOR (UK)
GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
Inpieces
Tebron
Alex Wackii – “SOC Anthem winner”

Helyszín: Cinema Hall – Budapest, III.kerület, Bécsi út 38-44.
További inó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00

www.soundofcream.com
www.cinemahall.hu
www.andymoor.com
www.giuseppeottaviani.com
www.inpieces.hu
www.tebron.com
www.partybook.hu – buli

Who?
SOUND OF CREAM // ANDY MOOR (UK) & GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
When
2013, szombat, szeptember 14,
22:00 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

Júl 112012
 

Újabb történelemóra a nyár közepén, ezúttal a Hajógyári Szigeten lévő Dokkoló alakul át egy éjszakára rave hajóvá. Acid, techno, happy hardcore, uk hardcore és minden ami kedvenc (vagy kevésbé kedvenc) stílusunkhoz köthető, a kezdetektől napjainkig.

A 90-es évek legelején indult útnak az elektronikus zene, Altern 8, 808 State, LFO, majd a hangzás folyamatosan finomult és immáron nyugat európában újra megjelentek a rave rendezvények. Ismertetőjük továbbra is az maradt, hogy valamilyen szempontból különleges helyen tartották a bulit pl. kifutópályán, stadionban (MAYDAY), a nyílt utcán (LoveParade), hajón, repülőn, egy mezőn vagy épp raktárépületben, hangárban egyszóval bárhol ami nem megszokott. Ezek a bulik mint rave-k a szinonímáját kezték jelenteni az 1994-1996 között aranykorát élő zenei stílussal, a rave-vel. Dune, Scooter, RMB, Marusha, Ultra Sonic, Charly Lownoise & Mental Theo, Blumchen és még sorolhatnánk sokáig akik ma mint Rave előadók élnek az emlékeinkben..

A 90-es évek közepének elektronikus zenei kavalkádjának tehát egyik ága volt a rave zene melynek két ágát különböztetjük meg. Az első (“kommersz” ág ismertetőjegyei a gyors ütemszám (140-160 bpm), vidám dallamok, vokálok, gyorsan táncolható, vidámságot sugalló számok, “rádióbarát” változatban átlagosan 3-5 perces számhosszúsággal. Ennek az ágnak a képviselői voltak (a teljesség igénye nélkül) a Dune, Scooter, Charly Lownoise vagy éppen Blumchen. A másik rave ág (ami “hivatalosan” hard trance néven is futott akkoriban) ismertetőjegyei az ugyancsak gyors ütemszám (140-160 bpm), vokál nélkül 8-10 perces számhosszúság és a számok fõ összetartó erejét egy monoton de vidám és elnyújtott dallam adja amitõl a zene összhatása “szállós”, “transzba esős” lesz. Ezek a számok inkább a nagyobb bulikon mint pl a korai Mayday fesztivál voltak többet játszottak. Erre az ágra nagy hatással volt oda-vissza a techno zene egy másik irányzata az acid is. Ebből az ágból kiemelkedő előadót említeni nem érdemes, inkább az ilyen jellegű zenékkel megjelent albumokat lehet megjelölni mint pl a korai Rave Mission és Ravermeister albumok.
1992 táján jelent meg a Hardcore stílus legelőször Angliában, Hollandiában és Németországban, majd innen terjedt tova egész Európában. A Hardcore a kezdetekeben a formák végletekig történő kiélezését jelentette, amely magába olvaszotta a nagyon gyors ütemet (170+ bpm), a bármilyen szempontból kirívó hangokat melyek előállításában nagy segítségükre volt az acid irányzatban etalonnak számító TB-303-as, de felhasználtak bármilyen filmrészletet vagy géphangot is. Ebből a stílusból nőtte ki magát a Happy irányzat az 1993-as évektől kezdve, amely Happy Hardcore-ként élt tovább. Megtartotta a Hardcore alapát a nagyon gyors (170+ bpm) ütemszámot, és átvette a kezdeti rave-ből a kellemes, vidám vokálokat, a vidám dallamokat és a happy életérzést. A 90-es évek közepén a rave aranykorában egybe is olvadt a rave stílussal mivel nagyon közel álltak és állnak ma is egymáshoz. A rave korszak lecsengésével a Happy Hardcore (HHC) is eltűnt a színről azonban a 2002-es évtől kezdve újra elkezdte szárnyát bontogatni a stílus Angliában a rave szülőhazájában és napjainkra egyre terjedő stílusként visszatérni látszik. Gyorsan átterjedt a tengerentúlra is, napjainkban Angliában, Ausztráliában, Japánban és Észak-Amerikában rendezik a legtöbb Happy Hardcore és a rave bulit ugyan is a két stílus egymás tökéletes kiegészítői.
Számos nagy név dolgozik ma új Happy Hardcore stílusú trackek kiadáson mint pl Scott Brown, Hixxy, Dougal, Gammer, UFO, DJ Silver és még sorolhatnánk.”

Djk:
DJ Flatline, blasterNOX, Willowlet, RikeR

INGYENES | FREE ENTRY

Who?
History of Rave
When
2012, csütörtök, július 19,
22:00 - 18+
Where
Dokkoló (map)
1033 Budapest, Hajógyári Sziget 122.
Budapest

« Back to the calendar

ápr 262012
 

A StyleFusion egy kis időutazásra invitálja a bulizni vágyókat!

Április 27-én, péntek este a 90-es évek rave-hangulatát hozzuk el nektek: örökzöld techno klasszikusok, hamisítatlan acid és hardtrance ütemek dübörögnek majd egész éjjel, felidézve a Mayday-ek, Loveparade-ek és Rave Olympiák zenei hangzását!
A kisterem ezalatt vegyesfelvágottal várja az érdeklődőket: groovy techno, industrial hardcore / techno és happyrave zenék dübörögnek majd egész éjjel!

Helyszín: Kashmir Underground [Budapest IX. Ferenc krt. 17.]

Belépő: 500 Ft

LINE-UP:

[AREA 1]
– Neckrow
– Gregor b2b Christoph
– Vanda
– Tshwest
– DJ Flatline
– Log:N
– PG Boy
– NeoG

[AERA 2]
– RikeR
– Deeroy
– Infected Warriors

Who?
StyleFusion pres.: Love, Techno, Happiness
When
2012, péntek, április 27,
22:00 - All Ages
Where
Kashmir Club (map)
Budapest, Ferenc körút 17.
Budapest

« Back to the calendar