ápr 032013
 

Mintegy két tucat zenekar és előadó nevét jelentették be szerdán a szervezők az idei Sziget fesztiválra. Köztük van a brit könnyűzene legjobbjai közé tartozó három előadó, a Biffy Clyro, Mika, valamint a Nero is.

A Biffy Clyro állandó szereplője a leglátogatottabb brit fesztiváloknak, a koncerteken nyújtott teljesítményüket számos médium ismerte el szakmai díjakkal az elmúlt években. Az idén januárjában megjelent Opposites című új lemezük vezette a brit lemezeladási listát.
Michael Holbrook Penniman, vagyis Mika lépett már fel a Sziget nagyszínpadán (2010-ben), egy évre rá pedig a Balaton Soundon. Slágerei mellett idén augusztusban a tavaly kiadott The Origin of Love-ot mutatja be a Szigeten, szintén a nagyszínpadon.  Ugyanoda érkezik a New York-i anti-folk szintér képviselője, Regina Spektor, a merészen szolid és visszafogottan extravagáns zenei kifejezésmód ellentétére építő énekesnő, dalszerző, zongorista.
Az Aréna színpadán fog játszani a futurisztikus, dinamikus, progresszív elektronikát játszó háromtagú Nero, Daniel Stephens és Joseph Ray zenész-producer, valamint Alana Watson énekesnő triója, a negyedszázada techno-popban utazó német Booka Shade, a szenvedélyes alterockot képviselő Joy Formidable, az absztrakt elektronikus zenéket készítő Erol Alkan, a kanadai dj-producer Felix Cartal, a holland folk rock énekes-gitáros Blaudzun, a luxemburgi Monophona, és a hágai reggae kollektíva, a Splendid.
Az A38 színpadának fellépői között lesz Bat For Lashes (Natasha Khan), a pakisztáni felmenőkkel rendelkező londoni énekesnő, dalszerző, aki sejtelmes hangulatú, különleges popszámaival lett népszerű az Egyesült Királyságban. Visszatér a Szigeten már többször járt kelta punk együttes, a Flogging Molly, a magabiztos gitárzenéjéről ismert, nemrég még Johnny Marr-ral is együtt zenélt Cribs, az elektropop díva Little Boots, a sötét techno és electro vízióiról híres francia elektronikus zenész, dj és producer, Gesaffelstein, az utcai előadóművészetet forradalmasító Dub FX, vagy a dOP név alatt futó párizsi organikus elektronikus zenei produkció, Damian Vandesande, Jonathan Illel és Clement Aichelbaum triója, amelynek zenéjében az elektronika mellett a funk és a dzsessz is szerepet játszik.
A punk-rockot játszó német Donots szintén fellép az idei Szigeten, akárcsak a reggae-t, a technót, a New Orleans-i funkot és a hagyományos country-t vegyítő Hoffmaestro, az A38-on már zenélt koppenhágai Rangleklods, valamint a karakteres négytagú holland zenekar, a Daily Bread.
Az idei Sziget fesztivált augusztus 5. és 12. között rendezik meg. Az eddig ismertté vált nemzetköz zenei fellépők között szerepel mások mellett a Blur, David Guetta, az Editors, a Skunk Anansie, a Bad Religion, a Ska-P, Katy B, a Tame Impala, az Everything Everything, Nicky Romero, a Hadouken, a Calexico, Rachid Taha, valamint Emir Kusturica és zenekara.

jún 072011
 

A magyar tengeren sokadszorra megrendezett idei Balaton Sound garantáltan felejthetetlen lesz! Olyan ismert nevek lépnek fel, mint  David Guetta,  Dj Tiesto,   Armin Van Buuren,   Fedde Le Grand,   Stereo Palma,   Axwell,   Snoop Dogg,  Mika,   Rusko,   John Digweed,    Mark Knight  vagy  az   Underworld…
A buli a megszokott helyen,  Zamárdiban kerül megrendezésre,  és a fesztivál 2011. Június 7-11-ig tart.
Mint tavaly  idén is természetesen sok  másra is lehetőségetek nyílik a folyamatos bulizáson kívül,  az adrenalinfüggőknek ugyanúgy mint az éjszakai fürdésre vágyóknak.