dec 172012
 

 • Bulizzunk együtt a Null Síkban! 

Kultúrájuk áruba bocsátását vetik a guatemalai kormány szemére a maja nép képviselői, és követelik, hogy vessenek véget a maja naptáron alapuló, világvégét jövendölő jóslásoknak. A hatóságok és a turizmussal foglalkozók profitszerzési célokra használják fel a mítoszt, amely a maja kalendárium szerint december 21-re világvégét jövendöl – mondta el Felipe Gomez, az Oxlaljuj Ajpop maja szövetség tagja.

A guatemalai kulturális minisztérium Guatemalavárosban decemberre rendezvényt tervez, amelyre kilencvenezer látogatót várnak, az utazásszervezők pedig világvége-utazásokat szerveznek. Felipe Gomez kritizálta a rendezvényeket, a maja folklórt profitra váltó show-műsoroknak nevezve őket. “Tiltakozunk a csalás, a hazugság és a tények elferdítése ellen. Az állítólagos apokalipszis alkalmából történő ünneplés tiszteletlen a nép kultúrájával szemben”– fejtette ki Gomez.A 2012. december 21-i állítólagos világvége kultusza azon alapszik, hogy ekkor ér véget a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa. Afölött a tény fölött azonban elsiklanak a mítosz terjesztői, hogy ezzel egyidőben egy új ciklus kezdődik. Gomez szerint ez az új szakasz nagy személyes, családi és közösségi változásokat hoz, amelyek az emberiség és a természet harmóniájához és egyensúlyához vezetnek.Guatemala tizenötmilliós lakosságának több mint a fele maja népcsoportok leszármazottja. A civilizáció 250 és 900 között élte fénykorát. Míg a babonások aggódva várják december 21-ét, Bolívia ünnepel ezen a napon. A maja kalendárium ciklusának vége az egoizmus, a félelem, a veszekedések végét és az emberiség új egységét hozza meg – vélte David Choquehuanca Cespes, Bolívia külügyminisztere. December 21-én, a déli félteke nyári napfordulóján Bolíviában a Titicaca-tó Nap-szigetén (Isla del Sol) ötvenezer őslakos delegált gyűlik össze egész Amerikából, hogy megünnepeljék a Pachát, az új korszak kezdetét.

Óra is van hozzá ; ) :D
http://www.idokep.hu/2012

Main Stage:/ FULLON /

Hruscsov
Dolphin
Green Cosmos
Neum
Wape

Stage II:/ Progressive /

Era
Botond
Psyletzky
Qy
Stefano Maxibeat b2b Mono

Behoppá: 1500 Huf

Ha érezni akarod és megismerni az igazi 604 érzést, akkor folyamatosan kövesd a Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le semmiről!!!

„Make Love, not War!”

ITAL AKCIÓK: 

-Koktélok: Minden koktél 850.-
-3 literes party vödör 2990.-
(7 személyes->fogyasztása után,
kérjük kapaszkodjanak!)
-fény 700.-> 3db 1800.-

Nyereményjáték: 
Hetente egy darab belépőt sorsolunk ki, az esemény megosztói Vagy szétküldői között!
1. Oszd meg az üzenőfaladon az eseményt : 
http://www.facebook.com/events/284940474939365/
(fent jobb szélén a megosztásra kattints) VAGY 
2. Hívd meg minimum 200 ismerősödet (jobb oldalon fent a + “ISMERŐSÖK MEGHÍVÁSA”gomb), a küldésed előtt nézd meg mennyi volt a még nem válaszoltak létszáma (baloldalt, alul a “MEGHÍVOTTAK”) és utána mennyi lett: pl. előtte 1451 >> 2954 !
lett!
3. Írd ki az esemény falára , hogy mennyit változott a meghívottak száma ! pl.: 1451 >> 2954 !

Elérhetőségek:
Email: psytec@hotmail.hu
Telefon: 06-30-531-98-62

feb 222012
 

Line up:

Main:

22.00 Xaile
24.00 Dolphin
1.30 Hruscsov
3.00 Tsubi
4.30 Era

II.nd:

22.00 PH & Atom
24.00 Henzi
2.00 Sasa
4.00 Neum

Helyszín: KÉK LYUK, Budapest, III. Fényes Adolf u 28.  (Supersonic Technikum – Óbuda)
Időpont: 2012.Febuár.24.

Belépő/Entrance Fee:
23.00 < 1000 Huf
23.00 > 1500 Huf

+ ITALAKCIÓK!
+ JBL-Kirk hangrendszer | Ledes lámpák | Intelligens lámpák

___________________________________________________________________________________

Dohányozni csak a kijelölt helyen lehetséges, amely a club bejáratával szemben lesz , a vaskapun belül részen. Köszönjük!
(Smoking is only permitted outside of the club entrance! Thank you for your cooperation!)

If you have time or able to share this event with your friends, it would be a big help to us! Thanx in the name of the artists!

Aki teheti küldje szét az ismerőseinek a rendezvényt, vagy ossza meg! Köszönet a fellépők nevében is!

A rendezvény látogatói elismerik, hogy a rendezvényen megfelelő magatartást tanúsítanak, amennyiben ez ellenkezik a szervezők által elvártaknak, az a rendezvényről való kizárást vonhatja maga után.