nov 062013
 

2013 novemberében már a negyedik HI!FLY születésnapot ünnepeljük együtt!
Karotte, Reboot és Monika Kruse után ezúttal a régen várt KÖLSCH lesz a csapat vendége. A CINEMA HALL Green Roomját pedig a CONCORDE dj-i és ROBERTO CAPUANO veszik birtokba.
HiFly 4th Birthday - Cinema Hall
KÖLSCH zenéit az utóbbi időben nagyrészt akkor hallhattuk HI!FLY bulin, mikor az összes kéz a plafonig ért. Bő egy éve szinte minden bulin felcsendülnek szerzeményei: All That Matters, Loreley, Opa, Der Alte, Zig vagy a részben Pesten forgatott Goldfisch… kell még sorolnunk az “1977” c. albumának himnuszait? Ő az a producer / előadóművész, akiről számtalan alteregója okán rengeteg újat tudhatunk meg egy kis utánjárással. Tudtad-e hogy ő áll a 2003-ban kiadott, majd 2007-ben újra hódító “Calabria” c. világsláger mögött, melyeket Rune RK és ENUR nevek alatt hozott létre? Hallottál róla, hogy tavaly és idén dolgozott Nicki Minaj-zsal és Steve Aoki-val is? Vagy, hogy idén júliusban már pörgetett Budapesten, a Burn-féle Avicii bulin? Csípd el a dán zenei polihisztort november 16-án a CINEMA HALL nagytermében!

ROBERTO CAPUANO, Markantonio pártfogoltja idén először jelentkezett önálló EP-vel a Drumcode-on, mely a “Vertigo” nevet viseli. Sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan nevek táskájában bújnak meg zenéi, mint Adam Beyer, Chris Liebing, Alan Fitzpatrick, Joseph Capriati, Pan-Pot és Sven Väth. A fiatal nápolyi tehetség méltán robbant be a köztudatba és vívta ki a figyelmet az egész szcénában. Ehhez nagyban hozzájárult a 2012-ben mentorával elkészített “Melting Process” EP az AnalyticTrail-nél. November 16-án bizonyára a Green Room falait is megrezgeti majd.

A külföldi fellépők előtt és után természetesen a magyar rezidensek hallhatóak mindkét csapatból, kiegészülve vendégeikkel. Velünk lesz tehát Yvel & Tristan, James Grow, Sobek, Nils, Nilux, Svetec, Lifeform, Snilloc, Nigel Snorter és a Crossninetroll duó!

Belépő:
A helyszínen 23:30-ig: 2500 Ft
A helyszínen 23:30-tól 3000 Ft

www.partybook.hu – buli

Who?
Hi!Fly 4th Birthday + Kölsch / Concorde Pres. Roberto Capuano
When
2013, szombat, november 16,
22:30 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar