aug 302013
 

A Sound of Cream két külföldi sztárvendéggel kezdi meg az őszi szezont:
Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Ahogy ígértük, Andy Moor pótolja az elmaradt fellépést és kárpótlásul a legjobb zenéit hozza el nekünk!

A 6 különböző hangszeren játszó DJ-producer Andy, az elmúlt években is előkelő helyezést ért el a DJ MAG 100-as listáján.
Mint producer, olyan formációk tagja, mint a legendás Tilt, a Leama and Moor vagy a Whiteroom, illetve elnyerte a “Legjobb Dance Felvétel” címet az International Dance Music Awards-on 2006-ban, valamint a “Legjobb Trance Producer” és a “Legjobb Trance track” nevet is 2004-ben.

2006-ban elindította saját kiadóját AVA Recordings néven. Mára a label óriás, Armada Records részeként az AVA Recordings lemezkiadó égisze alatt kerülnek a Beatport chartok első helyére saját munkái illetve a rá jellemző egyediséget hordozó egyéb producerek megjelenései.

Érdemei elismeréseként 2008 végén a „Delerium – Angelicus” remixe Grammy díj jelölést kapott.

Andy kreatív hangzásvilágát a 2012-ben megjelent Point Zero szerzői album is tükrözi, amely olyan ismert énekesek és producerek közreműködésével készült, mint Meredith Call, Carrie Skipper, Sue McLaren, Betsie Larkin, Ashley Wallbridge, Orkidea.

Nevéhez olyan legendás megjelenések fűzödnek, mint:
– az Above & Beyond-dal közösen készített Air For Life
– Ridgewalkers – Find (Andy Moor remix)
– Year Zero
– Halcyon
– Tilt – World Doesn’t Know, vagy a Twelve
Andy-Moor-c
Hallgass bele Andy zenéibe:

Andy Moor – Zero Point One album
http://www.youtube.com/watch?v=OWRna3RWlL8

Andy Moor feat. Sue McLaren – Fight The Fire
http://www.youtube.com/watch?v=LDPdE8Xxod4

Andy Moor & Ashley Wallbridge feat. Gabriela – World To Turn
http://www.youtube.com/watch?v=YFMa51b1bxs

Above & Beyond with Andy Moor – Air For Life
http://www.youtube.com/watch?v=iqIDsJATBlI

Andy Moor and Adam White present Whiteroom – The Whiteroom
http://www.youtube.com/watch?v=UEcwj1yNuiM

Andy Moor Vs Orkidea – Year Zero
http://www.youtube.com/watch?v=K85veChb1I0

We want MOOR Music! \o/

Sound of Cream - Andy Moor, Guiseppe Ottoviani
Másik sztárfellépőnk: Giuseppe Ottaviani!

Hallhattátok már a NU NRG formáció tagjaként is, ami még 1999-ben alakult, számos díjat kaptak a Trance Awards-on 2004-ben, 2006-ban és rá egy évvel később.
Ebben az időszakban született többek közt a legendás Dreamland, Butterfly és a Freefall track is.

A sikerszériát követően még 2005-ben Giuseppe úgy döntött szólóban folytatja, és olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Paul van Dyk, John O’Callaghan, Solarstone, Sean Tyas.

Munkásságát nagyra becsülik a szcénában, számos fellépéssel és rangos eseménnyel büszkélkedhet, néhányat említve: Loveparade, Tomorrowland, Nature One, Global Gathering, Creamfields, Sunrise, Transmission, WMC, Colourfest, Cream Ibiza.
Az olasz trance mágus remek producer és dj is, ráadásul még a rádió show-jára is marad ideje, amit heti rendszerességgel készít az AH.FM-en.

Legújabb, Magenta című albumán olyan sztárok működtek közre, mint: Eric Lumiere, Betsie Larkin, Aly & Fila, Ferry Corsten, Linnea Schössow, Lo-Fi Sugar, Audrey Gallagher.

Az album rövid leírása hűen, találóan tükrözi stílusát:
Love. Balance. Harmony. Spirituality. Compassion.
Passionate. Imagination. Innovation. Change.
Positivity. Energie. Emotional. Non-Conformist. Creative.

Az igazi Ottaviani hangzás eltéveszthetetlen, amit most élőben megmutathat végre nálunk is!

Addig is egy kis GO ízelítő:

Nu Nrg – Dreamland
http://www.youtube.com/watch?v=-_gp68c_j_E

Giuseppe Ottaviani – Linking People
http://www.youtube.com/watch?v=kcwWa79HAPQ

Giuseppe Ottaviani – Through Your Eyes
http://www.youtube.com/watch?v=kWwYoaMtHuI

Giuseppe Ottaviani & Eric Lumiere – Love Will Bring It All Around
http://www.youtube.com/watch?v=t_7ktfUzMDQ

Solarstone with Giuseppe Ottaviani – Falcons
http://www.youtube.com/watch?v=OHigqq_XOfg

Paul van Dyk & Giuseppe Ottaviani – Far Away
http://www.youtube.com/watch?v=ixyUKIfG784

Giuseppe Ottaviani & Betsie Larkin – Toys
http://www.youtube.com/watch?v=lrct_yw4vIs

Giuseppe Ottaviani with Ferry Corsten – Magenta
http://www.youtube.com/watch?v=57AOJx4rOyc

Hallgass bele a teljes Magenta albumba:
http://www.youtube.com/playlist?list=PLq5R-Uwn0feUR9Z0DhaNHIovBGH8MU8Os

Zero Gravity 2013 Live broadcast Giuseppe Ottaviani
http://www.youtube.com/watch?v=6jRrYmEa6tM

DJs:
ANDY MOOR (UK)
GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
Inpieces
Tebron
Alex Wackii – “SOC Anthem winner”

Helyszín: Cinema Hall – Budapest, III.kerület, Bécsi út 38-44.
További inó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00

www.soundofcream.com
www.cinemahall.hu
www.andymoor.com
www.giuseppeottaviani.com
www.inpieces.hu
www.tebron.com
www.partybook.hu – buli

Who?
SOUND OF CREAM // ANDY MOOR (UK) & GIUSEPPE OTTAVIANI (IT)
When
2013, szombat, szeptember 14,
22:00 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

ápr 292013
 

Ismét duplázunk!
Június elsején, a nyárindító partynkon dupla dinamit robban majd az Armadás és Coldharbouros rajongók legnagyobb örömére, ugyanis két remek fiatal producer is fellép nálunk:

Andrew Rayel (MD) és Khomha (CO)

Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel, eredeti nevén Andrei Rata, az Armada Music 21 éves tehetsége. 13 évesen már saját zenéket komponált, slágereit és remixeit pedig a legnagyobb DJ-k is folyamatosan játszák:   Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.

Andrew mindig valami új és pörgős hangzással lepi meg a közönséget. Tudja hogyan legyen egyszerre szép dallamvilágú és energikus a szettje. Stílusára jellemző a progressive trance, uplifting trance, és a tech trance.

Khomha, azaz Robert Alzate Pasos, a Coldharbour Recording képviseletében egyenesen Kolumbiából látogat el hozzánk.
Hivatalosan nem túl régóta van a zenei pályán, de annál nagyobb feltörő tehetség. Egyedi és energikus hangzású művei hamar rajongói fülekre találtak, berobbanó sikere lett az elektronikus zene történelmében.

Markus Schulz hatalmas megtiszteltetéssel illette, bezsebelte a Coldharbour Recording’s Artist of Year címet 2011-ben.
Ezen kívül előkelő MixMag és DJ Mag helyezéseket, dícséreteket, fesztivál fellépéseket is a magáénak tudhat Khomha.
Remekműveit előszeretettel játszák a már jól ismert nevek is: Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

Line-up:
Andrew Rayel / Khomha / Tebron / Poleposition

Helyszín/Venue:  Bling – Budapest, III.kerület, Óbudai (Hajógyári)-sziget
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00-05:00

————————–————————–————–

Andrew Rayel ASOT600-as szettjeibe érdemes /ismét/ belehallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=fHo4lAQolpw
http://www.youtube.com/watch?v=eXmFsSvll8s

Még több videó Andrew Rayeltől:
http://www.youtube.com/watch?v=weF7iyMVU4M
http://www.youtube.com/watch?v=8O91Vhauusg
http://www.youtube.com/watch?v=s8bYq9kr56c
http://www.youtube.com/watch?v=b_iL8NmLVo0
http://www.youtube.com/watch?v=ACFwKYEC5rw

Néhány Khomha track:
http://www.youtube.com/watch?v=I3Oq1LoOdBg
http://www.youtube.com/watch?v=-RVr3HXYRoQ
http://www.youtube.com/watch?v=c2m3uZZupKg
http://www.youtube.com/watch?v=zzRbB1AnoX4
http://www.youtube.com/watch?v=nNuxMAEVWeM
http://www.youtube.com/watch?v=z3hltA4a9BA

————————–————————–————–

Andrew Rayel, originaly Andrei Rata, is the Armada Music’s young talent.
His musical career began in 2005. At only 17 years old, Andrew Rayel has been producing since he was 13, each year gaining more and more experience and finding his “sound”.
His tracks have a variety of influences from different trance styles.
Andrew Rayel has reached a high and modern quality of sound in his own products and his creativity has been noticed very quickly.
Tracks and remixes of Andrew Rayel are playing by the Best DJs and Producers of the world in their radio shows and live performances:
Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.
Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel knows how to harmoniously unite the beauty and energy of music in all his sets.
His set is something that can not be predicted. Musical preferences – Progressive Trance, Uplifting Trance, Tech Trance.

Khomha, alias Robert Alzate Pasos, represent the Coldharbour Recording, comes from the faraway Columbia.
Barely 18 months into his professional career, KhoMha’s music has already sent shockwaves through electronic dance music circles.
Markus Schulz hailed KhoMha as Coldharbour Recordings’ first Artist of the Year in 2011.
He reached great successes, illustrious positions of DJ Mag and MixMag, and famous festival gigs.
His studio-wares have charged the decks of:
Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

www.soundofcream.com
www.blingclub.hu
www.andrewrayel.com
www.facebook.com/KhoMhaMusic
www.tebron.com
www.poleposition.dj
www.schulzmusicgroup.com
www.partybook.hu

Who?
SOUND OF CREAM // ANDREW RAYEL & KHOMHA
When
2013, szombat, június 1,
22:00 - 18+
Where
Bling (map)
Budapest, III.kerület, Óbudai-sziget
Budapest

« Back to the calendar

dec 272012
 

 • SOUND OF CREAM “NEW YEAR EVE 2013

Sokat tanakodtunk, hogy van-e értelme még így az utolsó héten meghirdetni egy szilveszteri partit, de úgy döntöttünk, hogy IGEN, megcsináljuk, mert nem szeretnénk trance szilveszter nélkül maradni ebben az évben is! Az elmúlt időszakban helyszínt helyszínre jártunk, hogy vajon hol lehetne egy szilveszteri bulit megrendezni így az utolsó időben… Szinte minden igényes hely foglalt volt, már jóval a tél beköszönte előtt és azt gondoltuk, ez már nem fog összejönni, DE MÉGIS! Nagy örömünkre sikerült találni egy olyan helyet, ami mind kinézetre, mind italárban, mind pedig megközelítés ügyileg is rendben van.

A Trafo Cafe, ahogy a nevében is benne van egy kávézóként üzemelő vendéglátó egység a belvárosban, így trance zenének való hangtechnikával nem rendelkezik. Ez annyira nem is baj, hiszen így olyan hangot teszünk be, ami számunkra és számotokra is megfelelő lesz. Konkrétan 10.000W  hang fog megszólalni, amit scannerek és egyéb látvány elemek fognak színesíteni, így megfelelő átlépés lesz mindannyiunk számára a 2013-as évbe!

A partin fellépő DJ-k a trance köreiben jól ismert arcok, akiket már nem kell bemutatni senkinek, hiszen egytől egyig profik. Ezt a tudásukat fogják átadni nektek, akik eljöttök 31-én az év utolsó trance bulijára.

Mivel a helyszín korlátozott létszámot képes csak befogadni, ezért úgy döntöttünk, hogy kicsit zártkörűre fogjuk, ami abban nyilvánul meg, hogy KIZÁRÓLAG A DECEMBER 29-i SEAN TYAS/MR. PIT KARSZALAGGAL LEHET MAJD A RENDEZVÉNYRE BELÉPŐT VENNI, AMI EGY JELKÉPES 1000 Ft. LESZ.

A parti után AFTER PARTY is lesz a Mappa klubban, amin a SOC DJ-k is fellépnek, ha igényt tartotok rá!!! Az after partyra a belépés SOC-os karszalaggal mindenkinek ingyenes, így akár másnap estig is bulizhatunk tovább… ;)

DJ-k:
TEBRON | ANTOOS | INPIECES | DAVID CASHY | VIDOVEN | SHELB

Helyszín: Trafó Cafe – 1094 Budapest, Liliom utca 41.
További infó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: Kizárólag a december 29-i karszalaggal 1000 Ft.
Nyitás/Open: 21:00

Jelöld, és add tovább Te is az eseményt:
https://www.facebook.com/events/144530422364731/
…valamint, ha még nem tetted volna meg, akkor nyomj egy LIKE-ot a SOUND OF CREAM rajongói oldalára is: 
https://www.facebook.com/soundofcream
******************************************************
www.soundofcream.com
www.djvidoven.com
www.djshelb.com
www.tebron.com
www.inpieces.hu

Who?
SOUND OF CREAM "NEW YEAR EVE 2013"
When
2012, hétfő, december 31,
21:00 - 18+
Where
Trafó (map)
1094 Budapest, Liliom u. 41.
Budapest

« Back to the calendar

dec 242012
 

 • SOUND OF CREAM with SEAN TYAS (USA) & MR. PIT (RO)


A Sound of Cream TALÁN utolsó partijához érkezik ebben az évben… Hátunk mögött ismét jópár nagy buli, de lassan vége a 2012-es évnek, így mi is LASSAN búcsúzunk tőle.

PROMO TEASER: http://youtu.be/TrTrwQ_izIw

Két DJ/Producer érkezik ismét a Sound of Cream sorozatába.
SEAN TYAS (USA) még soha nem járt hazánkban DJ-ként és nagyon örült a felkérésnek. Meghatározó stílusa nagyon népszerű a trancerek köreiben, így nálunk sem fog csalódást okozni egészen biztosan.
Mr. PIT, aka. ADRIAN IVAN (RO) az igazi COLDHARBOUR hangzást fogja bemutatni, ugyanis Markus Schulz egyik legjobb barátjáról is beszélünk. Rengetek mega dallal rendelkezik, remixeit szinte minden nagy név játssza Armin van Buuren-től kezdve megannyi elismert producerig eljutva…

A magyar élvonalat ezúttal három DJ képviseli Tebron, David Cashy és Shelb személyében.

Ha nem is utolsóra, de mindenképpen egy most már TELJES rendezvényre várunk sok szeretettel új rezidenciákba a Bling-be! ;)

BLING, BUDAPEST – 2012.12.29. SZOMBAT

Ott leszel? ;) VÁRUNK!!!

Sean Tyas mix:
http://www.youtube.com/watch?v=lFdTMsABl10

Sean Tyes video:
http://www.youtube.com/watch?v=-FdUqDyb1sQ
http://www.youtube.com/watch?v=JmV9W82QmMg
http://www.youtube.com/watch?v=ZqL58iTQGkk

Mr. Pit video:
http://www.youtube.com/watch?v=CT1LY8yB-Ig
http://www.youtube.com/watch?v=70TKMP16HDE
http://www.youtube.com/watch?v=Htb0Qz84ilU

******************************************************

Helyszín: Bling – Budapest, III.kerület, Óbudai-sziget
További infó/more info: +36.20.255.5658
Belépő/Ticket: 2500 Ft./ 9 €
Nyitás/Open: 22:00

Jelöld, és add tovább Te is az eseményt:
https://www.facebook.com/events/342116065886618/

…valamint, ha még nem tetted volna meg, akkor nyomj egy LIKE-ot a SOUND OF CREAM rajongói oldalára is: https://www.facebook.com/soundofcream

******************************************************
www.soundofcream.com
www.seantyasmusic.com
www.blingclub.hu
www.tebron.com
www.mrpit.ro

Who?
Sound of Cream // SEAN TYAS (USA) & MR. PIT (RO)
When
2012, szombat, december 29,
22:00 - 18+
Where
Bling (map)
Budapest, III.kerület, Óbudai-sziget
Budapest

« Back to the calendar