nov 062013
 

A tavaly március 14-ei, nagy sikerű rap- és slam-poetry-versenyt követően a Red Bull Pilvaker elnevezésű rendezvény újra életjelet adott magáról. Az ’56-os forradalom előtt tisztelegve idén október 23-án mutatták be új videoklipjüket, amely egyben beharangozója a jövő évi eseménynek. 2014-ben várhatóan ismét március idusán hívja majd versenyre a forradalmi lelkületű fiatal rappereket és slam-költőket a Pilvaker, hogy saját szövegeikben idézzék fel a márciusi ifjak dicső tetteit.

Red Bull Pilvaker - Szavak Forradalma folytatás
Napjaink kulturális életének egyik legnagyobb dobása a slam poetry, a líra és az előadó művészet különleges elegyeként átfedést képez a költészet és a hip-hop műfaja között. A lényege, hogy minél több emberhez eljuttassa a költészetet. Hasonlít valamelyest a raphez, ám a slam-poéták általában nem zenei alapra szavalnak, és míg a rap esetében szinte kötelező a kötött, sokrímes forma, a slam inkább az előadott szöveg egységére épít. Az új költészeti formák hazai sikere megkérdőjelezhetetlen, az elmúlt években a közönség tódul a rendezvényekre, a költészet ennek köszönhetően leköltözött az elefántcsonttoronyból, és újra trendi dolog lett.

Ezt ismerte fel nagyszerű érzékkel a Red Bull energiaital által támogatott rendezvény szervezőgárdája. A slam és a rap sikerén felbuzdulva nagyszabású eseményt hoztak össze, amely a két szöveg-előadói műfaj legjobb hazai képviselőit vonultatta fel tavaly március 14-én. Nem volt véletlen a dátum és a rendezvény elnevezése sem. A szervezők a szavak forradalmát végrehajtó mai költők versenyét a nagy elődök emlékének ajánlották. A Pilvaker egyszerre utal a történelmi témára és az aktuális problémákra reflektáló műfajra. A március 15-e előestéjén tartott eseményen a fellépőknek öt forradalmi költő tíz verse alapján kellett elkészíteniük és előadniuk saját költeményüket. A siker nem maradt el, a rendezvény helyszíne, a budapesti Király utcában található VAM Design Center zsúfolásig megtelt, sokan az utcára szorultak, a tömeg hajnalig ünnepelte a márciusi ifjakat.

Az akkori rendezvény egyik arca Kautzky Armand lett. A színész elmondta, hogy hálásak lehetünk, ha akadnak olyanok, akik a napjainkban elhanyagolt költészetet közelebb viszik a fiatalokhoz. Ha mindeközben még ’48-cal is foglalkozunk, azzal mindenki csak nyer, indokolta részvételét a produkcióban.

Idén márciusban elmaradt a szavak forradalma, a Pilvaker ennek ellenére él és virul. Erről tanúskodik a magyar történelem másik jelentős eseménye, október 23-a tiszteletére ma bemutatott új klipjük is, melyben Kautzky Armand mellett Csuja Imre, Szabó Győző, valamint a humorista Kiss Ádám is felbukkan. Kautzky azóta is együttműködik az előadókkal, szerepelt a szintén tavaly készített, János Vitéz és Iluska találkozását feldolgozó videoklipben, amivel a nyári kötelező olvasmányokat szerették volna feldobni a Pilvaker művészei. És ő az egyik főszereplője a mára időzített új Pilvaker-klipnek is.

http://www.youtube.com/watch?v=0nJpuKobuNI

Takács Ákos, a Pilvaker ötletgazdája a klip bemutatója kapcsán rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eredeti ötlet a ’48-as forradalmi költők és a mai fiatalok társadalmi kritikát megfogalmazó művészetének összekapcsolása volt. Sokan támadták őket emiatt, szentségtörést emlegetve. Többen sérelmezték, hogy egy osztrák multicég, az energiaitalokat gyártó Red Bull támogatja magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett rendezvényt, ám az előadott művek minősége és az elsöprő siker a szervezőket igazolta. A magyar kultúra értékeinek felmutatásával képeztek hidat a költészet és a fiatalság között.

Idén mégis elmaradt a slam és a rap március idusán. Ezt pótolandó időzítették másik nagy forradalmunk emléknapjára a videó bemutatóját. Amely, mint a főszervező elmondta, nem az ’56-os eseményeket foglalja versbe, az időzítés csupán gesztus, a klip a jövőre ismét megrendezendő esemény beharangozója. Az üzenete egyszerű: a költészetet közérthetővé, trendivé alakító Pilvaker visszatért, a szavak forradalma újra meghódítja a közönséget.

forrás: slampoetry.hu

www.partybook.hu  – hírek

Sze 012013
 

Szeptember 20-án a house zenében ismert német precizitás és aprólékosság mellett, a svéd acélos, hideg hangzás is terepet kap a BUDAPESTI éjszakában.
Truesounds
A TrueSounds és a Concorde szervezői gondos vendégfellépő választással tető alá hoztak egy igazán eklektikus, zeneileg is minden szinten TSemegének számító több termes party-t, melynek különlegessége, hogy a svéd Patrick Siech első ízben érkezik Magyarországra míg Sascha Braemer személyében a TSalád egyik KEDVENC előadója érkezik vissza egy még magasabb szintű buli erejéig, melynek hangulatát már 2012-ben átélte a TSapat.

A rendezvénynek helyszínt, a hangrendszeréről is méltán híres, multifunkcionális fővárosi klub, a CINEMA HALL biztosít.

Nyitás: 22h
Zárás: 08h

************************

Red room // Deep house – House 

SASCHA BRAEMER (D) – Still Vor Talent, Dantze, Subway event
DANDY aka Peter Makto – TrueSounds
INVOICE aka Gregory S – TrueSounds
CHRISS RONSON – StereoTrip
DAVKO
DANIEL RULEZ – DJ Contest Winner (Opening set)

************************

Green room // Techno – Tech house

PATRICK SIECH (SE) – Drumcode, Truesoul, Break New Soil
NILS – Concorde
NILUX – Concorde
SINKO – Concorde

************************

Blue room // Deep house – New Wave – buli DJ versenyének különdíjasai és a kék terem házigazdája

UNITED COLOURS
KORMIX aka NATURE WAKES
JUSTRICE
GOODSPEED aka OBROTKA

*** 3 Party, 3 Terem, 1 Helyszín, 1 Belépő: 2500 Ft ***

FONTOS !! – BŐVEBB INFORMÁCIÓK:

A Concorde csapat őszi, első rendezvényére, egy igazi csemegével készül, hiszen a svéd Patrick Siech első ízben érkezik Magyarországra.
Patrick Siech
Patrick Siech egyike a legtehetségesebbeknek, akik az elmúlt időszakban feltűntek a kiemelkedő svéd techno szcénában. Már egészen fitalal kora óta azon dolgozott, hogy Svédország déli részébe minőségi techno-t csempésszen.

Az Adam Beyer nevével fémjelzett Drumcode és Truesoul kiadóknál elért megjelenéseivel beírta magát a svéd techno történelmébe, ezzel csatlakozva az olyan nagy nevekhez, mint Joel Mull, CariLekebusch, Jesper Dahlback vagy Agaric.
Patrick kiadványai állandó támogatást kapnak a legnagyobb nevektől és könnyedén megtalálhatjuk őket Alan Fitzpatrick, Gregor Tresher, Technasia, Dubfire, Richie Hawtin, Slam vagy Laurent Garnier táskájában.

Szelekciója igen figyelemreméltó. DJ szettjei alkalmával a sötét és monotonabb techno, a hipnotikus groove-ok mellett előszeretettel kóstol bele a lágyabb, dub-osabb hangzásvilágba. Patrick ereje az építkezésben és a változatosságban rejlik. Híres warm up szettjei mellett könnyedén bontja le az underground klubok falait vagy kápráztatja el a fesztiválok közönségét napfelkeltekor.

Az este vizuális élményéről ezúttal az Urbanizer csapat gondoskodik.

PATRICK SIECH (Drumcode / Truesoul / Break New Soil – SE)
http://www.patricksiech.com/
https://www.facebook.com/patricksiech
https://soundcloud.com/patricksiech
http://www.residentadvisor.net/dj/patricksiech

Nils 
https://www.facebook.com/nilsmusic.hu
http://soundcloud.com/nilshu

Nilux
https://www.facebook.com/nilux.hu
http://soundcloud.com/niluxhu

Visual: Urbanizer (http://www.urbanizer.hu/)

************************

SASCHA BRAEMER, akiről teljes biztonsággal kijelenthető, hogy egy kivételes hangzást képviselő igazi tehetség. Kollégái mind ezen a véleményen vannak a zenei berkekben, sőt a nemrégiben megjelenő LENZ album melyet a Heinrichs & Hirtenfellner páros készített el újabb irányokat adott a house és deep house szerelmeseinek. – A Hirtenfellner név szintén Sascha-t rejti!
21 éve pörög és pörget már az éjszakában és gyűjti, leginkább dj-ként a tapasztalatait a berlini klubokban és a világ számos pontján.
sascha-braemer
Dallamokkal szenvedéllyel és egy érzelmekkel töltött show látható és hallható tőle minden fellépése alkalmával.
Imádja, ha a közönségnek valami különlegeset tud visszaadni, szettjei alatt úgynevezett “parti-mámorba” ejti a klubokat és azok közönségét.

2000-ben kezdte el a produceri munkásságát, a saját zenék készítésével és gyorsan világossá vált számára, hogy ezt a tehetséget akarja kamatoztatni maga körül a legtökéletesebb módon.

„Semmi titkom nincs, szívesen csinálok zenét, bármit ami teljesen feltölt. Ahol nincsenek szabályok, amikre oda kell figyelnem és nincs is kedvem semmilyen stílushoz igazodni. 
Ha mindenki egy irányba megy, amit diktálnak, vagy mások megmondanak, én akkor leszek csak igazán motivált, hogy magamat zeneileg másképp fejezzem ki.” – Sascha Braemer

Sascha Braemer újra Magyarországon, TSaládias hangulatban!

Sok szeretettel várunk: Dandy aka Peter Makto és Invoice aka Gregory S

SASCHA BRAEMER (D)
www.facebook.com/saschabraemer.official

DANDY aka Peter Makto
www.dandy.dj
www.truesounds.hu
www.facebook.com/dandyhungary

INVOICE aka Gregory S
www.truesounds.hu
www.facebook.com/gregoryshungary

CHRISS RONSON
www.facebook.com/chrissronson

DAVKO
https://www.facebook.com/davkodeejay

***

CINEMA HALL
www.cinemahall.hu
www.partybook.hu – buli

Belépő : 2500HUF
Truesounds

Who?
TrueSounds & Concorde pres.: SASCHA BRAEMER (D) & PATRICK SIECH (SE)
When
2013, péntek, szeptember 20,
22:00 - 18+
Where
Cinema Hall (map)
1036 Budapest, Bécsi út 38-44
Budapest

« Back to the calendar

máj 152012
 



Arena 01
RICHIE HAWTIN ( CAN ) / LOCO DICE ( D ) / CHRIS LIEBING ( D ) / DJ RUSH ( USA ) / SLAM live ( UK ) / HOT X ( H ) / BUDAI ( H ) / COYOTE ( H ) / PROFILE25 live ( H ) / NORA NAUGHTY ( H )

visual by URBANIZER

Arena 02
BLOODY BEETROOTS dj set ( I ) / HARDWELL ( NL ) / FELIX CARTAL ( CAN ) / DANNIC ( NL ) / DYRO ( NL ) / ANDRO ( H ) / PALOTAI ( H ) / FIREDOG ( H ) / SIKZTAH ( H ) / DUBLIC ( H ) / STEREOKILLAZ ( H )

visual by DIGITALISTIK

Arena 03
JAMES ZABIELA ( UK ) / GUSGUS live ( IS ) / HERNAN CATTANEO ( ARG ) / MAX COOPER ( UK ) / YOUSEF ( UK ) / MICHAL BREETH ( SK ) / DANDY ( H ) / JAY LUMEN ( H ) / CHRISS RONSON ( H ) / POLI ( H ) / YVEL & TRISTAN ( H )

visual by BPSTREET

Stage 04
IGOR DO’URDEN ( H ) / KÜHL ( H ) / JAMES COLE ( H ) / NAGA & BETA ( H ) / CROSSNINE TROLL ( H ) / SECRET FACTORY ( H ) / BERNATHY ZSIGA live ( H ) / JANKEC ( H ) / JAMBOR & CALMAN ( H ) 

…and many more…

Kedvezményes jegyértékesítés Május 15-től a www.deadcode.hu/ticket oldalon

BÓNUSZ Electronic Music Festival 2012 jegyek:

– augusztus 31 -ig: 5990 HUF / 24 EUR ( 1000 db )  ( csak 22:00 óráig felhasználható / csak online rendelhető / 1000 db ) ELFOGYOTT!
– augusztus 31 -ig: 6990 HUF / 28 EUR

– október 13 -ig: 6990 HUF / 28 EUR ( 1000 db )  ( csak 22:00 óráig felhasználható / csak online rendelhető / 1000 db )

– szeptember 30 -ig: 7990 HUF / 32 EUR

– október 12 -ig: 8990 HUF / 36 EUR

– október 13 -án: 9990 HUF / 40 EUR

– VIP jegy augusztus 31-ig: 10.000 HUF / 40 EUR, utána 14.000 HUF / 56 EUR

www.bonuszfesztival.hu
www.facebook.com/bonuszfestivalofficial

Esemény: http://www.facebook.com/events/349547215101478/

Who?
BÓNUSZ Electronic Music Festival 2012
When
2012, szombat, október 13,
20:00 - All Ages
Where
Budapest (map)
Budapest
Hungary

« Back to the calendar