dec 092014
 

Az összes nevezett „szigetes” fesztivál, azaz a VOLT, a Sound, a Sziget illeve a VOLT és a Deadcode Produkció által jegyzett B.my.Lake is bekerült kategóriájának legjobbjai közé. A Sziget a „nagyfesztiválok” kategória mellett a „legjobb zenei felhozatal” és a „sztárok kedvenc fesztiválja” csoportban is ott van a legtöbb szavazatot kapottak közt. S hogy ki lesz kategóriájában az első, január 14-én derül ki.

fest shortlist

Harmincöt ország többszáz fesztiválja nevezett – különböző kategóriákban –  idén a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards megmérettetésén. Az egy hónapig tartó online szavazáson rekordmennyiségű, több mint 1.2 millió szavazat érkezett, ami duplája a tavaly leadott szavazatoknak. A szervezők most közzétették a nevezettek legjobbjait, azaz az egyes kategóriák első 10-12 (kategóriánként különböző) legtöbb szavazatot kapott indulóját.
A „szigetes” fesztiválok, a VOLT Fesztivál, a MasterCard Balaton Sound, a Sziget Fesztiválköztársaság illetve a Nagyon Balaton egyik zászlóshajójaként megismert B.my.Lake összesen öt kategóriában végzett a legjobbak között. A Sziget a legjobb nagyfesztivál kategóriában idén is a „döntősök” között szerepel, ugyanúgy, mint a VOLT és a Sound a legjobb közepes méretű fesztiválok illetve a B.my.Lake a legjobb kisfesztiválok között. A közönség a Szigetet beszavazta a Best European Festival Line-Up, azaz a legjobb zenei felhozatallal idén előrukkoló fesztiválok közé. De ez még semmi, nem csak a fesztiváljáró közönség szerette a Szigetet, de a fellépő sztárok is beszavazták a kedvenc fesztiváljaik közé.
A végeredményt, mint minden évben, a FestAwards gáláján, a hollandiai Groningenben jelentik majd be, január 14-én.
feb 052014
 

A decemberben bejelentett világsztárok után egy újabb, impozáns “csokorral” rukkoltak elő a MasterCard Balaton Sound szervezői. Zamárdi szabadstrandján júliusban a legaktuálisabb fesztiválkedvenc, a Disclosure mellett biztosan színpadra lép a Rudimental, Ricardo Villalobos, Dillon Francis, Baauer és a fesztivál egyik legnépszerűbb visszatérője, Sven Väth is. A kedvezményes “early bird” jegyek 70%-a már elkelt és minden bizonnyal a maradék néhány ezer darab is napokon belül gazdára talál.

Tízezrek várják már július közepét, amikor Zamárdi szabadstrandján nyolcadszorra is megnyitja kapuit Európa egyik legnépszerűbb vízparti fesztiválja. “Az “early bird” időszakban kibocsátott bérletek majd’ 70%-át néhány hét alatt elkapkodták, így várhatóan néhány napon belül befejeződik a kedvezményes jegyelővételi időszak” – jelentették be a szervezők. Az első körben megismert nevek – többek között David GuettaWiz Khalifa és Martin Garrix – mellé, a legfrissebb hírek szerint, újabb tucatnyi világsztár sorakozott fel.
Így például a brit elektronikus tánczene világában tavaly slágereivel és Settle című bemutatkozó albumával diszkóforradalmat kirobbantó Disclosure, s a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, a legendás, iskolateremető, a mindig megújulni képes művész, akit a techno keresztapájaként regisztrál a világ, azaz Sven Väth.
disclosure soundon
Jön továbbá a nemzetközi szupersztár, Ricardo Villalobos, akinek monumentális szettjét végignyomni akkora kiváltság, mint egy űrkapszulában együtt koktélozni Salvador Dalíval. Járt már nálunk, de szívesen halljuk újra az Itáliából származó, de már Stockholmban született Alessot, aki nem az olasz, hanem a Swedish House Maffiával ápol közeli kapcsolatot és könnyed, mindig pörgős, monumentális hangzású tánczenéje nem egyszer szólalt már meg teltházas stadionokban is. Itt lesz Nagy-Britannia legaktuálisabb drum’n’bass kollektívája, a műfaj jövőjét meghatározó alakulatok közül eddig elért sikerei alapján magasan kiemelkedő, négytagú londoni formáció, a Rudimental.
rudimental a soundon
Sound vendég idén Harry Bauer Rodrigues, ismertebb nevén Baauer, amerikai DJ és producer, a súlyos, gyomorba öklöző basszusokra épülő trap műfaj képviselője is. Érkezik Dillon Francis, a mindössze huszonhat éves, elvetemült amerikai elektronikus zenész, DJ és producer, Los Angeles-ből.
Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legmodernebb drum’n’bass formációja két sikert sikerre halmozó bécsi elektronikus zenész, Reinhard ‘Camo’ Rietsch és Markus ‘Krooked’ Wagner projektje, vagyis Camo & Krooked szintén Zamárdiban lesz látható.
Az amerikai Krewella formáció két mutatós, forróvérű és dalos kedvű partycica valamint egy trendérzékeny producer édeshármasa. Aktuális, keresett, 100%-os fordulatszámon pörgő EDM-sztárok, akik a bolygó legeldugottabb pontján is képesek összehozni egy több tízezer embert. A Pretty Lights az elektronikus és az élőzene impozáns együttállásáról szól. Totális zenei élményt nyújt, valódi csemege, ínyencség, kuriózum, a válogatós e-zene fogyasztók testi és lelki egyensúlyának fenntartását minden körülmények között elősegítő szuperanyag.
 egy egyedi stílusú és látásmódú, sokoldalúságáról ismert elektronikus zenész, producer és DJ, elsősorban sötét atmoszférájú, finoman borzongató, sejtelmes, mégis bensőséges deep house zenéiről ismert. Artyom Stolyarov néven született és Arty néven vált híressé az orosz DJ és producer, a trance nagy reménysége, a műfaj új csillaga, aki szintén a Balaton-parton lesz az idén nyáron.
A fesztivál névadó szponzora idén is a MasterCard lesz. “Az idei év a mobilfizetés éve lesz, így a fesztiválra látogatóknak PayPass ™ bankkártyájuk mellett érdemes magukkal hozni a mobiltelefonjukat is, hogy igazán kiélvezhessék a MasterCard által nyújtott felbecsülhetetlen élményeket.” – mondta Mondovics Péter, a MasterCard marketing menedzsere.
balaton sound 2014-ben még betegebb lesz
ápr 292013
 

Ismét duplázunk!
Június elsején, a nyárindító partynkon dupla dinamit robban majd az Armadás és Coldharbouros rajongók legnagyobb örömére, ugyanis két remek fiatal producer is fellép nálunk:

Andrew Rayel (MD) és Khomha (CO)

Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel, eredeti nevén Andrei Rata, az Armada Music 21 éves tehetsége. 13 évesen már saját zenéket komponált, slágereit és remixeit pedig a legnagyobb DJ-k is folyamatosan játszák:   Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.

Andrew mindig valami új és pörgős hangzással lepi meg a közönséget. Tudja hogyan legyen egyszerre szép dallamvilágú és energikus a szettje. Stílusára jellemző a progressive trance, uplifting trance, és a tech trance.

Khomha, azaz Robert Alzate Pasos, a Coldharbour Recording képviseletében egyenesen Kolumbiából látogat el hozzánk.
Hivatalosan nem túl régóta van a zenei pályán, de annál nagyobb feltörő tehetség. Egyedi és energikus hangzású művei hamar rajongói fülekre találtak, berobbanó sikere lett az elektronikus zene történelmében.

Markus Schulz hatalmas megtiszteltetéssel illette, bezsebelte a Coldharbour Recording’s Artist of Year címet 2011-ben.
Ezen kívül előkelő MixMag és DJ Mag helyezéseket, dícséreteket, fesztivál fellépéseket is a magáénak tudhat Khomha.
Remekműveit előszeretettel játszák a már jól ismert nevek is: Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

Line-up:
Andrew Rayel / Khomha / Tebron / Poleposition

Helyszín/Venue:  Bling – Budapest, III.kerület, Óbudai (Hajógyári)-sziget
Belépő/Ticket: 2500 Ft / 9€
Nyitás/Open: 22:00-05:00

————————–————————–————–

Andrew Rayel ASOT600-as szettjeibe érdemes /ismét/ belehallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=fHo4lAQolpw
http://www.youtube.com/watch?v=eXmFsSvll8s

Még több videó Andrew Rayeltől:
http://www.youtube.com/watch?v=weF7iyMVU4M
http://www.youtube.com/watch?v=8O91Vhauusg
http://www.youtube.com/watch?v=s8bYq9kr56c
http://www.youtube.com/watch?v=b_iL8NmLVo0
http://www.youtube.com/watch?v=ACFwKYEC5rw

Néhány Khomha track:
http://www.youtube.com/watch?v=I3Oq1LoOdBg
http://www.youtube.com/watch?v=-RVr3HXYRoQ
http://www.youtube.com/watch?v=c2m3uZZupKg
http://www.youtube.com/watch?v=zzRbB1AnoX4
http://www.youtube.com/watch?v=nNuxMAEVWeM
http://www.youtube.com/watch?v=z3hltA4a9BA

————————–————————–————–

Andrew Rayel, originaly Andrei Rata, is the Armada Music’s young talent.
His musical career began in 2005. At only 17 years old, Andrew Rayel has been producing since he was 13, each year gaining more and more experience and finding his “sound”.
His tracks have a variety of influences from different trance styles.
Andrew Rayel has reached a high and modern quality of sound in his own products and his creativity has been noticed very quickly.
Tracks and remixes of Andrew Rayel are playing by the Best DJs and Producers of the world in their radio shows and live performances:
Armin van Buuren / Tiesto / Markus Schulz / Rank1 / Dash Berlin / W&W / Sean Tyas / Roger Shah / tyDi / 7 Skies / Estiva / Giuseppe Ottaviani.
Sound of Cream - Bling - Jun. 01.

Andrew Rayel knows how to harmoniously unite the beauty and energy of music in all his sets.
His set is something that can not be predicted. Musical preferences – Progressive Trance, Uplifting Trance, Tech Trance.

Khomha, alias Robert Alzate Pasos, represent the Coldharbour Recording, comes from the faraway Columbia.
Barely 18 months into his professional career, KhoMha’s music has already sent shockwaves through electronic dance music circles.
Markus Schulz hailed KhoMha as Coldharbour Recordings’ first Artist of the Year in 2011.
He reached great successes, illustrious positions of DJ Mag and MixMag, and famous festival gigs.
His studio-wares have charged the decks of:
Armin Van Buuren, Markus Schulz, Tiesto, Ferry Corsten, Sander Van Doorn, és Above & Beyond.

www.soundofcream.com
www.blingclub.hu
www.andrewrayel.com
www.facebook.com/KhoMhaMusic
www.tebron.com
www.poleposition.dj
www.schulzmusicgroup.com
www.partybook.hu

Who?
SOUND OF CREAM // ANDREW RAYEL & KHOMHA
When
2013, szombat, június 1,
22:00 - 18+
Where
Bling (map)
Budapest, III.kerület, Óbudai-sziget
Budapest

« Back to the calendar

feb 162013
 

• A Kollektiva Winter Hits idei sorozatának zárásaként, a svéd La Fleur és a portugál Xinobi után a német tánczenei színtér egyik fényesen hasító üstökösét vetjük be a tél ellen.
Kezdettől fogva törekszünk a friss, így még nem bejáratott névnek számító, ám nagy potenciállal rendelkező tehetségek meghívására, és nem igen lehetünk aktuálisabbak 2013 elején annál, mint hogy nálunk mutatkozik be Magyarországon az idei év első Beatport-listavezető klubslágerének szerzője. A szóban forgó srác Teenage Mutants néven hódít (bár egy fő, nem tini, nem mutáns, és a Tini Nindzsa Teknőcökhöz sincs köze), és ugyan még csak pár hónapja tűnt fel, máris az élvonalhoz közelít.
Hogy kiemelkedik a mezőnyből, arra a tökéletes bizonyíték, hogy ez a bizonyos number one szám, a Hanging On az újvonalas deep house sikert sikerre halmozó vezérkiadójánál, a berlini OFF Recordingsnál jött ki (a labelfőnök Andre Crommal közös munkában). A szám elsöprő fogadtatásának köszönhetően a mainzi producerre lecsaptak a nagyok: remixre kérte fel a Budapesten is többször járt Round Table Knights, egy közös trekkre berántotta Sharam Jey, és további kollaborációk vannak előjegyzésben olyanokkal, mint Oliver Koletzki és Malente. Teenage Mutants egyedi, mélyen lüktető basszusú house-ból és feszesen formás nu-discóból gyúrt “electric disco sound”-ja garantáltan megbizserget és felvillanyoz majd benneteket.

Fellépők:
TEENAGE MUTANTS (OFF Recordings / Nurvous / No Brainer)
James Grow (HI!FLY)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Belépő:
Éjfélig 1200 HUF, éjfél után 1700 HUF

Italakció:
23.30-ig 300 Ft-os Burn, Jägermeister, Kalinka vodka, korsó Soproni és pálinka akció.

Videó flyer:
http://www.youtube.com/watch?v=oeGR7lMKQA8

http://www.facebook.com/teenagemutants
http://soundcloud.com/teenage-mutants
http://www.facebook.com/OFF.Recordings
http://www.facebook.com/kollektivaofficial

TEENAGE MUTANTS a Corvintetőn

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

KOLLEKTIVA WINTER HITS

Line-up:

TEENAGE MUTANTS (OFF Recordings / Nurvous / No Brainer)
James Grow (HI!FLY)
Tmx / Fullstereo / Popbitch (Kollektiva)

Entry: 1200 HUF until midnight, 1700 HUF after midnight

With the TEENAGE MUTANTS, the DJ/producer one-man-show based in Mainz/Germany, who originally started as a duo two years ago, there is no radioactive turtles, rarely any pizza, and certainly no New York storm sewers involved. Yet the name giving Turtle Bros have one thing in common: namely the underground – the underground techno, deep house and indie dance scene in particular, where it all began. Colossal bass lines and propelling beats made the TEENAGE MUTANTS jump directly from Rhineland-Palatinate to enter the dance music chart institution Beatport.
TEENAGE MUTANT’s debut release on Off Recordings “Hanging On” in collaboration with Andre Crom reached number one making it the first big hit of 2013. Furthermore, his debut release on New York based Nurvous Records, “Out of Time”, went up to number seven on Beatport.
Within a rather short amount of time the TEENAGE MUTANTS have reached respectable heights, and there are several promising releases ready for launch this year on labels such as Off Recordings, Nervous and Stil Vor Talent. This all lead to collaborations with the likes of Oliver Koletzki, Round Table Knights, Andre Crom, Kellerkind, and Malente, and performances in the US, Canada, as well as all over Europe.
TEENAGE MUTANTS are now set to enter your area, to restore order on the dance floor, and to once for all get rid of bad influences such as “tediousness”, “caution”, and “soberness”. Heroes in a half shell – Turtle Power!

nov 042012
 

 • ZEN MECHANICS – LIVE (NL)
OLEG (HumanTouch) – H
GORGO (HumanTouch) – H
TSUBI (HumanTouch) – H

DECO by ExtraDimensionalSpaceAgency (EDSA)
SOUND by RMS – Martin Audio

Belépő: 2800 Ft


További info hamarosan!

Who?
AVATAR Pres. ZEN MECHANICS (Neurobiotic Records) - LIVE (NL)
When
2012, szombat, november 10,
21:00 - 18+
Where
Merlin (map)
1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.
Budapest

« Back to the calendar

okt 232012
 

  • 2012-ben havonta jelentkezik az ország legfainabb dancehall-reggae klubja a Dancehall Madness! Minden hónapban nívós vendégekkel és szexi táncoslányokkal, italakciókkal és persze a legjobb jamaikai zenékkel!

Október 27-én a nyitóbulin nem más, mint Dr Dermot és Mc Columbo az Irie Maffia (és Brains) fenegyerekei lesznek a vendégeink!

Mellettük Ritchie Dixon és Lezlie 2 Long a Riddim Colony Sound két MAAAAAAAAAAAAAAD selectora, Mc Dannona az ifjú titán frontline warrior, selecta Shabba a legnagyobb Burro fan, és Jr(Senior)Brown veterán csapatják csak nektek, csak most! Az este fényét Magyarország legdögösebb táncoslányai a szexi GOODAS CREW emeli!!


  Riddim Colony Sound and Jr Brown proudly present Hungary’s no. 1. Dancehall- Reggae Monthly club!!! We bring you the wickedest Jamaican tunes and the hottest gals on earth! :) See u all there!

A beugró 800 huf, de majd kitalálunk valami italakciót 

ARE U REGGAE ???

Who?
DANCEHALL MADNESS GRAND OPENING
When
2012, szombat, október 27,
22:00 - 16+
Where
Mappa Club (map)
1094 Budapest, Liliom utca 41.
Budapest

« Back to the calendar

Sze 062012
 

 Dub Phase Sound System Launch Party

Akvárium Klub

 

A nyári szünet után új helyre költözik a Dub Phase, havi egy alkalommal (októbertől szombaton) az Akvárium Klub hátsó eldugott zugában, a “Bunker” terembe rakjuk be, és szólaltatjuk meg először a frissen épített 2 SuperScooper mélyládákat, így már “félkész” a sound system, 4 mély es 2 turbosound midtop dönget majd; kössétek fel a gatyát, mert erős lesz! :)
A terem full underground, itt tuti nem kopog fel a szomszéd…
Rengeteg új lemezt vettünk a nyáron, Jojo is hozza Londonból a friss megjelenéseket!
Mc Fedora is újra csatlakozik hozzánk erre az estére!

Lineup:
Dub Phase Family:
Gumilap
Kebab
Metro
Jojo
Display+ Mc Fedora

a belépő 500 Ft

 

 

Who?
Dub Phase Sound System Launch Party
When
2012, csütörtök, szeptember 13,
22:00 - All Ages
Where
Akvárium Klub (map)
Budapest, 1051 Erzsébet tér 14.
Budapest, Hungary 1051

« Back to the calendar

máj 112012
 

Elérkeztünk az utolsó naphoz, de ne keseregjünk, mert a  mai line up csak mosolyt csalhat az arcunkra! Lássuk a felhozatalt!

A NEGYEDIK NAP ■ JÚLIUS 15.

.

Animal Collective

Info: http://partybook.hu/2012/02/3398/

Nincs olyan intelligens életforma univerzumunkban, melyet elsőre hallásra ne igézne meg az Animal Collective játéka. Zenéjük hihetetlenül komplex, számaik a könnyűzenei periódusos táblázat összes elemének legszuggesztívabb vegyértékeit tartalmazzák, világuk pedig olyan, mint egy folyamatosan átalakulóban lévő csillagrendszer, amely minden pillanatban soha nem látott-hallott csodákkal kápráztatja el nemcsak a (zene)tudósokat, hanem mindazokat, akik rajongónak az izgalmas nehéz zenei megfejtésekért.

Digitalism

Info: http://partybook.hu/2012/02/digitalism-d-balaton-sound-2012/

Hangládáikban és színpadi produkciójukban olyan őrületes energiák lakoznak, mint a francia Justice-éban, legalább annyira kreatívan nyúlnak az elektronikus zenei témákhoz, mint a Daft Punk, számaikat pedig a Soulwax, Erol Alkan és a Boys Noize néven alkotó Alexander Ridha is előszeretettel beveti bulijaiban.

dOP

Info: http://partybook.hu/2012/05/dop-f-balaton-sound-2012-julius-15/

Három kreatív, szexi és ellenállhatatlan párizsi arc. Damian Vandesande, Jonathan Illel és Clement Aichelbaum  műfajok sokaságát felölelő, organikus elektronikus zenei produkciójában helye van az élő és elektronikus hangszereknek, a funknak, a jazznek, a klasszikus  és minimal house paneleknek, valamint a visszafogottabb, már-már lounge-ba hajló témáknak is.

Example

Info: http://partybook.hu/2012/02/example-uk-balaton-sound-2012/

A Mike Skinner nevével fémjelzett korszak, valamint a Jamie T és Professor Green munkái által meghatározott éra után új időszámítás kezdődhet a brit hip-hop világában, mely forradalmat a tömegeket megszólító elektronikus zene csatamezején fogják megvívni. Ennek a korszaknak a vezéralakja lehet Elliot Gleave, aki elsősorban az elektronika felől közelít a hip-hophoz, maga mellé állítva a house-fanokat, a dubstep populárisabb oldaláért rajongó fiatalokat, és a Calvin Harris-en szocializálódott hallgatókat.

Nicky Romero

Info: http://partybook.hu/2012/05/nicky-romero-nl-balaton-sound-2012-julius-15/

Kivételes tehetségű holland house, illetve electro house DJ és producer, aki fiatal kora ellenére komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik. Eddigi rövid, de annál tartalmasabb pályafutása során nemcsak Európa legkomolyabb szórakozóhelyein és elektronikus zenei fesztiváljain lépett fel, hanem megjárta az Egyesült Államokat és Ausztráliát is. Elsősorban formabontó remixeiről ismert, az elektronikus zene elitjének tagjai közül pedig olyan arcokkal dolgozott együtt többek mellett, mint David Guetta, Green Velvet, Flo Rida, Avicii, Hardwell, Fedde le Grand, Tiësto és Sander van Doorn.

Shy FX

Info: http://partybook.hu/2012/05/shy-fx-uk-balaton-sound-2012-julius-15/

Londoni elektronikus zenész, aki a kilencvenes években ragga és jungle indulóival írta be a nevét örökre az elektronika történetébe, a kétezres években pedig nagy presztízsű kiadóján, a Digital Soundboyon keresztül elsősorban producerként, tehetséges előadókat felkarolva gyakorol hatást a műfajra. A világ kiemelt elektronikus zenei rendezvényén továbbra is rajongók ezreinek figyelmét élvezi. Nemrégiben jelentette be, hogy új stúdiólemezen dolgozik, melynek címe Larger Than Life lesz.

Steve Angello

Info: http://partybook.hu/2012/02/steve-angello-s-balaton-sound-2012/

Görög felmenőkkel rendelkező világhírű DJ, producer, remixer, és kiadótulajdonos, akit a közönség féktelenül energikus house anyagairól ismer. A több tízezer ember szórakoztatására és órákon át tartó mozgatására specializálódott elektronikus zenész Axwellel, illetve Sebastian Ingrosso-val együtt alkotja a skandináv e-zenei színtér legnépszerűbb és legfelkapottabb house-kollektíváját, a Swedish House Maffiát. Utóbbi két előadót már láthattuk élőben pörögni a Heineken Balaton Soundon, így igazi szenzáció, hogy két éven belül az összes Swedish House Maffiás arc megfordult már hazánkban – csak a Soundosok kedvéért.

Who?
Heineken Balaton Sound 4. nap
When
2012, vasárnap, július 15,
10:00 - All Ages
Where
Zamárdi (map)
8621 Zamárdi, Kossuth u. 16.
Zamárdi

« Back to the calendar

máj 102012
 

Shy FX (UK)

Ki ő?

Londoni elektronikus zenész, aki a kilencvenes években ragga és jungle indulóival írta be a nevét örökre az elektronika történetébe, a kétezres években pedig nagy presztízsű kiadóján, a Digital Soundboyon keresztül elsősorban producerként, tehetséges előadókat felkarolva gyakorol hatást a műfajra. A világ kiemelt elektronikus zenei rendezvényén továbbra is rajongók ezreinek figyelmét élvezi. Nemrégiben jelentette be, hogy új stúdiólemezen dolgozik, melynek címe Larger Than Life lesz.

Legfontosabb pillanat

Shy FX 1992-ben robbant be a ragga jungle mozgalom ébredésekor a Jungle Love című programadó klubhimnuszával. A londoni születésű Williams a S.O.U.R. Recordsnál 1994-ben megjelent két kislemezével, a Gangsta Kiddel és a Sound Of The Beasttel tört ki az underground klubok zárt világából. Shy FX S.O.U.R kiadónak gyártott harmadik kislemezét, a UK Apache karcos raggájával felturbózott Original Nuttahat a jungle irányzat legfontosabb kiadványaként tartják számon a műfaj teoretikusai, akárcsak a Shy FX önálló kiadójának, az Ebonynál a kilencvenes évek vége felé megjelent The Massage, a Wolf, valamint a Bambaata című munkákat, melyek közül az utóbbi jungle klasszikusként az év partislágereként vonult be a klubzene történetébe. Az új évezredben Shy FX a breakbeat világában is otthonosan mozgó barátjával és alkotótársával, T-Powerrel közösen halmozta a sikereket. Hosszan tartó együttműködésük legemlékezetesebb darabja a 2000-es évek hajnalán megjelent Shake Your Body, ami meghódította a brit és az európai dance chartokat.

Amit érdemes tudni

2005-ben Shy FX új kiadót alapított Digital Soundboy néven, amely olyan tehetséges partiarcokat karolt fel, mint Benny Page, Redlight, Breakage vagy Marc Visionary, de szintén Shy FX produceri kreativitásáról árulkodik Dizziee Rascal Da Feelin című száma is, amely a hiphop fenegyerekének 2007-es Maths + English albumán tarolt, akárcsak két évvel később a Can’t Tek No More a Tongue N’Cheeken, de ő volt a producere Yasmin első, tavaly nagy sikert arató On My Ownjának is.

Legfontosabb számok

Feelings, Original Nuttah, Shake Your Body, Wolf, Raver, On The Run, Plastic Soul

feb 102012
 

Mariposas with Coyote( Exclusive 3 hour set)

A 2012-es évet nagy durranással nyitja Magyarország keleti régiójának kiemelkedő underground rendezvénysorozata! Február 10.-én hazánk prérifarkasa COYOTE teszi tiszteletét Balmazújvároson a Mariposas csapat vendégeként. Gabi régóta a kívánságlistánk élén áll és a korábbi közvélemény kutatás alapján a tiéteken is, ezért különösen nagy öröm számunkra hogy elfogadta a felkérést!

Nem is akármilyen vendégszereplés lesz ez hiszen Gábor máris egy exclusive 3 órás szettel készül, hogy még különlegesebb legyen ez az este.

Akinek volt már szerencséje hallani az sosem felejti, emlékezzünk csak Magyarország vezető nagycsarnokos rendezvényeire vagy a Balaton Sound felejthetetlen Morning Sound-os szettjeire!

Február 10.-én tehát egy újabb életre szóló élményben lehet részed a MARIPOSAS jóvoltából, butaság lenne lemaradni róla!
“A prérifarkas már a kertek alatt settenkedik” -ne hagyd ki balmazújvárosi produkcióját!

AZ ESTÉN EGY BŐVÍTETT HANGRENDSZERREL FOGUNK ÜZEMELNI!

Line-up:
COYOTE
THOMAS BORZA
THE JUDGE BROTHER