feb 202012
 

Steve Aoki (USA)

Ki ő?

Japán felmenőkkel rendelkező kaliforniai elektronikus zenész, a szédületes, megállíthatatlan és minden résztvevőből a maximumot kihozó elektro house partyk nagymestere. DJ, remixer, producer, a világhírű Dim Mak Records alapítója. A kiadónál az elmúlt évtized legmenőbb bandái kezdték meg karrierjüket, illetve fordultak meg, mint például a MSTRKRFT, a Mystery Jets, vagy a Szigetet is megjárt The Bloody Beetroots, a Bloc Party vagy a Klaxons.

Legfontosabb pillanat

Aoki rendszeresen dolgozik együtt hozzá hasonlóan nagynevű zenészekkel:  ismert partnerei között van Afrojack, Boys Noise, Laidback Luke, Junkie XL és a Black Eyed Peas-vezér Will.i.am is, akivel ketten követték el 2009 és 2010 fordulóján a chartgyilkos I’m in the House című tracket.  Bemutatkozó nagylemeze, a Wonderland idén januárban jelent meg, és olyan vendégművészek szerepeltek rajta, mind Kid Cudi, Lil Jon, Blaqstarr, az LMFAO tagjai, Rivers Cuomo a Weezerből, vagy a Blink-182 dobosa, Travis Barker.
Amit érdemes tudni

A harmincas éveinek közepén járó elektronikus zenész remixernek sem utolsó. Két évvel ezelőtt jött ki első mix-gyűjteménye, a Pillowface and His Airplane Chronicles, melyen Aoki többek között a Justice, a Datarock, a Franz Ferdinand, a Does It Offend You, Yeah? és Peaches számaiból készült átiratokat tartalmazott, valamint  olyan előadók működtek rajta közre, mint Amanda Blank, Mickey Avalon, Kid Sister és Santogold. Aoki emellett divatvilágban is nyomul: tervezett például fülhallgatókat a WESC-nek, de komoly kapcsolatban áll a KR3W Apparellel, Supra Footwearrel és a Burtonnel is. Testvére Devon nemzetközi szuper modell, aki többek között Elton John, Ludacris, a Killers, a Duran Duran és a Primal Scream klipjeiben szerepelt, és tizenhat évesen már a Versace arca volt.

Legfontosabb számok

Turbulence, I’m in the House, Livin’ My Love, Ladi Dadi, Earthquakey People, Emergency

Steve Aoki & Laidback Luke ft. Lil Jon – Turbulence

feb 202012
 

The Vaccines (UK)

Kik ők?

Minden igényt kielégítő, elegáns, ugyanakkor sallangmentes gitárzenét játszanak, hasonlították már őket a Strokeshoz, sőt még a Ramoneshez is. Saját bevallásuk szerint mindenevők, akiknek zenei ízlése némi iróniával az ötvenes évek klasszikus rock’n’rolljától kezdve, a garage zenekarokon és az amerikai hardcore bandákon át egészen a ma menőnek számító indie-ig terjed, és akik olyan nagy együttesek előtt csináltak show-t, mint az Arcade Fire vagy az Arctic Monkeys. Ők a londoni The Vaccines, akiket a BBC az év legígéretesebb zenekarai közé sorolt 2011-ben.

Legfontosabb pillanat

Első londoni fellépésükön, 2010 októberében teltház fogadta őket, a közönség soraiban ismert zenészek foglaltak helyet, a Franz Ferdinand énekese, Alex Kapranos, Marcus Mumford vagy a White Lies és a Maccabees tagjai. Bemutatkozó albumuk, a What Did You Expect from the Vaccines tavaly márciusban jelent meg a Columbia Records gondozásában, pár hónappal később pedig már a sheffieldi Don Valley Bowlban tízezer ember előtt léptek fel az Arcade Fire előzenekaraként. Justin Young, az együttes frontembere nemrég jelentette be, hogy 2012 márciusában a zenekar Belgiumban megkezdi második nagylemezének felvételeit a Kings Of Leon-producer, Ethan Jones társaságában.

Amit érdemes tudni

Egyáltalán nem szokatlan, hogy a Vaccines koncertjein más bandák tagjai is beugranak zenélni az együttes mellé. A 2011-es readingi és leedsi fesztiválokon például az idei Szigeten fellépő Horrors tagjai csatlakoztak a zenekarhoz, de korábban előfordult, hogy a Minor Threat gitárosa, Lyle Preslar, Paul Thomson a Franz Ferdinandból, vagy Ryan Jarman, a Cribs énekes-gitárosa beszállt hozzájuk a színpadon, a Rimmel London kozmetikai cég reklámjában pedig Kate Moss is gitárt ragadott a Vaccines oldalán.

Legfontosabb számok

If You Wanna, Post Break-Up Sex, Nørgaard, Wetsuit, All In White, Wetsuit (Instagram)

Post Break-Up Sex

feb 202012
 

Two Door Cinema Club (UK)

Kik ők?

Közvetlen, laza és gitárközpontú, ugyanakkor a szintetizátorokat, valamint az elektro-pop irányzatra jellemző stíluselemeket sem nélkülöző indie zenében utaznak, profiljuk leginkább a Vampire Weekendéhez hasonló. Megjárták a legnépszerűbb brit zenei fesztiválok nagyszínpadait, nyitottak a Phoenixnek, a Delphicnek, a Foalsnak és az AutoKratznak, jelenleg második nagylemezükön dolgoznak. A Two Door Cinema Club Nagy-Britannia legszerethetőbb indie bandája.

Legfontosabb számok

Alexis Trimble-ék eddig egyetlen stúdióalbumot adtak ki, a 2010-es Tourist Historyt, de azt megelőzően már annyi remek dallal pakolták tele Myspace oldalukon keresztül a netet, hogy már nemcsak a szigetországi indie szubkultúrában ismertek. A BBC hagyományos januári eleji összeállításban 2010 nagy ígéretei között számolt velük a Hurtsszel, a Marina and the Diamondsszal, a Drumsszal, a Delphickel,  és Ellie Gouldinggal együtt, tavaly pedig megkapták a Touring Historyért a legjobb ír lemeznek járó Choice Music Prize-t.

Amit érdemes tudni

2012-ben a háromtagú észak-ír együttes nemcsak a Szigeten lép fel, hanem az NME Awards Tour egyik headlinere lesz.

Legfontosabb számok

I Can’t Talk, Something Good Can Work, Do You Want It All, Undercover Martyn, Come Back Home, What You Know

Something Good Can Work

feb 112012
 

The Horrors (UK)

Kik ők?

Intelligens, érzelmekkel teli, magasztosan elvont, éteri regiszterben megszólaló gitárzenét játszanak, és az ő nevükhöz köthető a tavalyi év egyik legtökéletesebb brit zenei szuperanyaga, a csodálatos Skying album, amely olyan, mint egy örökkévalóságnak írt nagyszabású tudatfolyam regény megzenésített változata. Ők az essex-i The Horrors zenekar, Nagy-Britannia egyik legizgalmasabb és legigényesebb rock zenei produkciója.

Legfontosabb pillanat

A Horrors nemcsak a szigetországban komoly név, hanem minőségi rock zenéjük a nemzetközi fesztiválok világában is első rangúnak számít, és ezt az elismerést már jóval azelőtt kivívták maguknak, hogy tavaly júliusban kiadták pszichedelikus remekművüket. Amellett, hogy bemutatkozó albumukkal, a Strange House-zal egyből Glastonbury hősei lettek, rögtön sikerült betörniük a globális könnyűzenei színtérre is; Ázsiában, Ausztráliában, valamint az Egyesült Államokban léptek fel, első amerikai turnéjukról dokumentum film is készült, Counting in Fives címmel, melyet a Sundance Filmfesztiválon mutattak be. Igazán eget rengető sikereket második nagylemezükkel értek el: a Primary Colours-t az NME évértékelő ötvenes listáján 2009 legjobb albumának választotta, de ugyanebben az évben a második Horrors-mű Mercury-jelölést is kapott.

Amit érdemes tudni

A zenekar tagjai számos zenei projekthez adták a nevüket az utóbbi időben. Rhys Webb basszusgitáros és Tom Cowan billentyűs a Primary Colours, illetve a Skying megjelenése közötti holtidőben Spider and the Flies munkanéven egy EP-t adott ki Something Clockwork This Way Comes címmel, míg Faris Badwan, a Horrors frontembere Rachel Zeffira énekesnővel szövetségben tavaly áprilisban jelentette meg zenekaruk, a Cat’s Eyes első nagylemezét.

Legfontosabb számok

Still Life, Changing the Rain, Sea Within a Sea, Who Can Say, Sheena Is a Parasite, Jack the Ripper

The Horrors – Still Life

feb 112012
 

Friendly Fires (UK)

Kik ők?

Annyira jól áll nekik a Duran Duran világának pop trash-es csillogása, hogy akár Simon Le Bon és Nick Rhodes édes gyermekei lehetnének, olyan kreatívan ötvözik egymással a divatos indie rock témákat az elgondolkodtató, ugyanakkor végtelenül egyszerű elektronikus betétekkel, hogy bármikor beléphetnének a Klaxons-ba vagy a New Young Pony Clubba, ha pedig rájuk adnánk néhány lehasznált norvég mintás pulóvert nagyobb hipsterek lennének, mint a Hot Chip tagjai. Alexis Taylorék mellett jelenleg ők Nagy-Britannia egyik legstílusosabb indie dance-pop alakulata, akik az elmúlt öt év két legfontosabb indietronica albumával, a zenekar nevét viselő 2008-as Friendly Fires-szel és a tavaly megjelent Palával érkeznek az idei Szigetre.



Legfontosabb pillanat

Ed Macfarlane zenekarának bemutatkozása három évvel ezelőtt frenetikusra sikerült: az olyan igényes, maradandóan fülbemászó slágereket, mint a Skeleton Boy-t, a Paris-t vagy a Jump in the Poolt tartalmazó album Nagy-Britanniában aranylemez lett, a kritikusok imádták, és még a legjobb brit lemeznek járó Mercury-díjért is versenyben volt 2009-ben. Ennek fényében a folytatás sem maradhatott el: a Friendly Fires 2011 májusában adta ki második nagylemezét, a Palát, melyet arról az utópisztikus világról nevezett el a zenekar, ahol Aldous Huxley Sziget című regénye játszódik. A Pala még az együttes első albumuknál is jobban teljesített a brit lemezeladási listákon, ami azt jelenti, hogy volt olyan hét, amikor a tíz legtöbb példányban eladott lemez között jegyezték az Egyesült Királyságban.

Amit érdemes tudni

Az együttes tagjai, Ed Macfarlane, Jack Savidge és Edd Gibson kamaszkoruk óta ismerik egymást. Első bandájukkal, a First Day Blackkel a post-hardcore műfajban próbálták ki magukat, és főleg Green Day feldolgozásokat játszottak, majd egyetemi éveik alatt a shoegaze-univerzum nyelte el őket, de mindemellett a német microhouse és techno kiadó, a Kompakt szériái, valamint Prince munkái gyakorolták a legnagyobb hatást zenei fejlődésükre.

Legfontosabb számok

Paris, Jump in the Pool, Skeleton Boy, Live Those Days Tonight, Hawaiian Air, Hurting

Friendly Fires – ‘Kiss Of Life’

feb 112012
 

Hurts (UK)

Kik ők?

Elly Jackson, a La Roux énekesnője 2010-ben azt nyilatkozta, hogy az őket is híressé tevő szintipop revivalnek vége van. Tévedett. Megállapítását cáfolja a 2009-ben Manchesterben megalakult Hurts, amely jelenleg a brit szintipop  és  elektro pop mozgalom egyik legígéretesebb zenekara. Eddig mindössze egyetlen nagylemezük jelent meg, a hűvös-romantikus Happiness, melyről a Wonderful Life, a Sunday, a Stay, az Illuminated, a Blood, Tears & Gold és a Better Than Love című dalok kislemez formátumban is megjelentek: ezekből az EP-kből több mint egy millió példányt adtak el világszerte.

Legfontosabb pillanat

A romantikus szintipop duót a BBC 2010 legnagyobb reménységeinek nevezte. Adam Anderson és Theo Hutchcraft első nagylemezük megjelenése előtt három single-t adtak ki: az alternatív elektronikus pop zenére érzékeny magyar hallgatók körében is népszerű Wonderful Life-ot, a Better Than Love-ot, valamint az Illuminatedet. Tavaly szeptemberben jelent meg bemutatkozó albumuk, melyről a Sunday, a Stay és a Kylie Minogue-gal együtt készített Devotion is komoly sikereket ért el a nemzetközi slágerlistákon. A szintipop világában az ünnepélyesen melankolikus hangulatokra ráérző Hurts bemutatkozó albumát népszerűsítve Joe Stretch-csel és Anna Friellel készített egy hangoskönyvet is, melyet a rajongók a világhálón keresztül ismerhettek meg, valamint a Scissor Sisters oldalán bejárták az Egyesült Királyságot. Koncertjeikre jóval a show kezdte előtt az összes belépőt eladták, egy évvel később pedig már a legnagyobb európai fesztiválokat is meghódították: 2011-es fellépésüket a Glastonbury-n az NME a fesztivál legjobb koncertjének választotta, mely elismeréssel Adam Anderson és Theo Hutchcraft olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint Beyoncé, a U2 vagy a Coldplay.

Amit érdemes tudni

Theo Hutchcraft a Happiness sikere utáni folytatásról és a második Hurts album lehetőségéről így vallott az NME-nek közvetlenül a 2011-es nyári fesztiválszezon után: “Majd ha újra depressziósak leszünk! Ez pedig nem igazán fordulhat elő akkor, ha év közben folyamatosan fellépünk és nagy fesztiválokon játszunk. Lehet, hogy egy előre megtervezett katasztrófa segítene csak rajtunk. Dolgozunk rajta.”

Legfontosabb számok

Wonderful Life, Sunday, Stay, Illuminated, Blood, Tears & Gold, Better Than Love

Hurts – Better Than Love

feb 112012
 

Noah & The Whale (UK)

Kik ők?

Úgy néznek ki mint egy Wes Anderson film hősei, igényes és intelligens indie-pop zenéjükben amerikai folkhatások mutathatóak ki, dalaik pedig játékosak és fülbemászóak. Ők a londoni kertvárosok mikrouniverzumának legizgalmasabb zenekara, a fantasztikus Noah & The Whale. Stílusuk leginkább a Neutral Milk Hotel, a Belle & Sebastian, a Mystery Jets, valamint a Johnny Flynn & The Sussex Wit fazonjához áll közel.

Legfontosabb pillanat

Twickenhamben, London egyik külvárosában alakult az együttes 2006-ban. Első nagylemezük, a Peaceful, the World Lays Down három évvel ezelőtt jelent meg, melyet 2009-ben követett a kritikusok által ünnepelt The First Days of Spring. Legfrissebb lemezük, a márciusban megjelent Last Night on Earth a brit lemezeladási listákon az első tízben szerepelt, az albumról pedig a L.I.F.E.G.O.E.S.O.N. című számot a magyar közönség is jól ismerheti.

Amit érdemes tudni


Nevük az együttes tagjainak kedvenc filmjéből, A tintahal és a bálnából (The Squid and the Whale), valamint az amerikai filmdráma rendezőjének nevéből (Noah Baumbach) származik. A zenekar tagjai:  Charlie Fink (ének, gitár), Tom Hobden (hegedű, billentyűk), Matt Owens (basszusgitár), Fred Abbott (gitár, billentyűk) és Matthew Petulla (dob).

Legfontosabb számok

L.I.F.E.G.O.E.S.O.N., 5 Years Time, 2 Atoms in a Molecule, The First Days of Spring

Noah and the Whale – ‘L.I.F.E.G.O.E.S.O.N.’ (Official Video)

feb 112012
 

Placebo (UK)

Kik ők?

Egyetlen szigetlakónak sem kell bemutatni Brian Molko-t és elpusztíthatatlan együttesét, a Placebo-t, hiszen az alternatív kultúra zenei szabásmintáit majdnem két évtizede meghatározó zenekar egyike azon kevés hazánkban többször is megfordult külföldi előadóknak, akiket egységesen tisztel és imád mindenki, aki az elmúlt húsz évben legalább egy tized másodpercet eltöltött a Szigeten. A világon egyedülálló módon a Placebo magyar rajongótábora és a zenekar közötti szerelem nem egyoldalú kapcsolat, hiszen többször is kiderült a szigetes Placebo koncerteken, hogy a több mint tíz milliós lemezeladási mutatókkal rendelkező londoni alakulat frontemberét is gyengéd érzelmek fűzik hozzánk, pontosabban a Sziget az egyik kedvenc fesztiválja.



Legfontosabb pillanat


A kilencvenes évek közepe óta a Placebo eddig hat lemezt pattintott ki extrém formákban futó agytekervényeiből. Grunge-szerelemben fogant első lemezükről a kultikus Nancy Boy indította el a sikerek útján a britpop generációt a T.Rex depressziós, huszadik századi gyermekeként magáévá tevő zenekart. Brian Molkoékat az Every You, Every Me-t és a Pure Morning-ot hordozó második album, a Without You I’m Nothing megjelenésekor már a Depeche Mode-dal és a Radiohead-del együtt hordozta tenyerén minden jelentős szakmai fórum, hangsúlyozva, hogy a kilencvenes évek végén a glam hullám sötét oldalát a popkultba beemelő Placebo az egyetlen zenekar, amely kitöltheti a Nirvana eltűnésével keletkezett alterzenei féregjáratot. Valóban, a Nirvana féreglyukán keresztül a 2000-es évekbe érkező The Placebo továbbra is rendületlenül szállítja népes rajongótáborának a szívtépő energiákat.

Amit érdemes tudni


Molko és társasága legutóbb 2009-ben adott ki stúdióalbumot Battle for the Sun címmel, új dobosukkal, Steve Forresttel és a Tool legendás albumainak (AEnima, Salival, Lateralus) nyugodt hátteréért felelős David Bottrill producerrel szövetségben támadva az érzelmeket. A Battle for the Sun megjelenésének évében ők lettek a legjobb alter banda az MTV Europe Music Awards-on, tavaly Halloweenkor megjelent a Placebo második koncert DVD-je, a We Come In Pieces. pár nappal később pedig jött a nagy hír: 2012 nagy részét az együttes a stúdióban tölti majd, hogy hetedik nagylemezén dolgozzon.

Legfontosabb számok


Every Me Every You, The Bitter End, Running UpThat Hill, Pure Morning, Special K, Taste in Men, Battle For The Sun

Every You Every Me (Live At Brixton Academy 28/09/2010)

feb 112012
 

The Subways (UK)

Kik ők?

Aki nem látta volna Guy Richie Spíler című kultfilmjét, vagy kihagyta a 2009-es Szigeten a Subways koncertjét, annak itt a soha vissza nem térő lehetőség arra, hogy belekóstoljon a brit gitárpop fenomének félelmetes rock energiákat felszabadító élő produkciójába, amely már évek óta lázban tartja a legnagyobb szigetországi fesztiválok (Glastonbury, Reading and Leeds, T in the Park, Download) közönségét.


Legfontosabb pillanat

Billy Lunnék teljesen önerőből lettek sikeresek a kétezres évek elején. A kezdetben Mustardseed néven Nirvana feldolgozásokat játszó háromtagú (Billy Lunn énekes-gitáros, Charlotte Cooper basszusgitáros-énekes és Josh Morgan dobos) együttes házi stúdiójában rakta össze első hanganyagait, melyeket a formálódó zenekar saját honlapján tett hozzáférhetővé a rajongók számára. Első stúdióalbumukat 2005-ben készítették el Young for Eternity címmel, az Echo & the Bunnymen és a Coral producer Ian Broudie irányításával. A Young for Eternity-t 2008-ban követte a legnagyobb angol zenei fórumokon (Kerrang!, NME, Rocksound, Mojo) istenített All Or Nothing című második album, mely kultikus státuszba emelte a Vines-szal, a Rakes-szel és a Shys-zal rokon indie punk-pop zenekart.

Amit érdemes tudni

Legfrissebb anyaguk tavaly szeptemberben jött ki: a Money and Celebrity artworkjét a zenekar rajongóival együttműködve hozta össze, a lemez producere pedig a Kaiser Chiefs első két albumának születésénél segédkező, a nyolcvanas években a Smits-szel, a kilencvenes években a Blurrel és a Cranberries-zel együtt dolgozó, jelenleg a Madness háza táján tevékenykedő Stephen Street volt.

Legfontosabb számok

Rock & Roll Queen, Girls & Boys, No Goodbyes, I Want to Hear What You Got to Say, It’s a Party

The Subways – It’s A Party (Official Video)

feb 112012
 

Mando Diao (S)

Kik ők?

A jelenleg öttagú Mando Diao a svéd alternatív rock színtér egyik legjelentősebb bandája, a Szigeten többször megforduló és felejthetetlen bulikat levezénylő The Hives közeli rokona, egy igazán penge, energikus és rutinos koncertzenekar, akik bravúrosan ötvözik egymással a hatvanas évek rhythm and blues mozgalmának stílusjegyeit, a punkkal, a garage rockkal, illetve a kilencvenes évek brit gitárzenéjének lendületével.

Legfontosabb pillanat

A zenekar történetében 2004 számít az áttörés évének: ekkor jelent meg a Mando Diao Hurricane Bar című lemeze, amely egy csapásra ismertté tette őket Európa-szerte, az ezt követő három év pedig az együttes legtermékenyebb időszaka volt, hiszen sorrendben két sikeralbumot (Ode to Ochrasy – 2006, és Never Seen the Light of Day – 2007) is készítettek.

Amit érdemes tudni

Björn Dixgård és társai két évvel ezelőtt adták ki legutóbbi nagylemezüket, a Give Me Fire-t, amely német nyelvterületen, Ausztriában, Németországban és Svájcban is a lemezeladási listák élén végzett. 2010-ben a Dixgård-banda egy vérbeli unplugged albummal jelentkezett: az Above and Beyond koncertfelvételét az MTV Unplugged közvetítette, így a nagyközönség élőben láthatta zenélni a Mando Diao-t olyan ismert előadók társaságában, mint Juliette Lewis, Lana Del Rey vagy Ray Davis a The Kinks-ből. Az együttes januárban jelentette meg besztof lemezét Greatest Hits Volume 1 címmel.

Legfontosabb számok


Dance With Somebody, Gloria, God Knows, Long Before Rock ‘n’ Roll, Ochrasy

Mando Diao – Dance With Somebody

feb 112012
 

Crystal Fighters (UK)

Kik ők?

Tradicionális-akusztikus baszk hangszerek, kásás basszus alapok és euforikus elektronikus hangok a lazulós chillwave tájakról, valamint a tempósabb dubstep-electro frontról. Ezekkel az asszociatív elemekkel lehet felcímkézni a Crystal Fighters szabad ötleteinek jegyzékét, mely annyira komplex és annyi megkapó zenei stílusjegyet foglal magában, hogy a Szigetet tavaly megjárt Crystal Castles fantáziavilágához hasonlóan jelenleg nincsen párja az alternatív tánczenei univerzumban. Paul Lester, a Guardian újságíróját idézve minden bizonnyal ilyen zenéket játszanának egy baszk kisváros lakói a századfordulón, ha egy időutazó felszerelné őket a huszonegyedik századi hangszerarzenállal.

Legfontosabb pillanat

Az öttagú Crystal Fighters-nek eddig egyetlen lemeze jelent meg, a 2010-es Star of Love. A formáció saját kiadóján, a Zirkulo-n keresztül terjesztette az anyagot, amely olyan rangos, nem csak könnyűzenével foglalkozó újságírók agytekervényeit mozgatta meg, mint az Artrocker, a The Fly, a Dazed & Confused, vagy a BBC internetes kiadásának szerzői.

Amit érdemes tudni

A blogoszférában terjedő legendák szerint az együttes neve annak a félig elkészült operának a címét viseli, melyet az énekesnő, Laure Stockley őrült nagyapja hagyott hátra az utókornak naplójegyzetek formájában. Ezt a bizarr eredettörténet igazolják a Star of Love számai is, hiszen a lemezre felkerült dalok szövegei tele vannak elvont témákkal, misztikus szimbólumokkal és rejtélyes utalásokkal.

Legfontosabb számok

Xtatic Trith, I Love London, Plage, Follow / Swallow, In the Summer, At home

CRYSTAL FIGHTERS – XTATIC TRUTH (ORIGINAL)