Már 222012
 

LMFAO (USA)

Kik ők?

Minden ellentétes véleményt kizárva jelenleg Redfoo és SkyBlu bolygónk legnagyobb partyarcai: jelenlétük minden körülmények között, minden helyzetben és idősávban garancia egy hatalmas bulira. Slágereiket szünet nélkül játsszák a legnagyobb kereskedelmi rádiók, rendre több tízezres közönség előtt lépnek fel, mozdulataikat, fazonjukat és stílusukat tinédzserek milliói próbálják utánozni, népszerűségüket tekintve pedig a Black Eyed Peaszel, a Daft Punkkal és David Guettával állnak egy szinten, de kis túlzással minden esélyük megvan arra is, hogy egyszer Michael Jackson nagyságához is felnőjenek. Ők ketten üzemeltetik az ellenállhatatlan LMFAO-t, a huszonegyedik század szünet nélkül mozgásban lévő, szédületes party rock-gépezetét.


Legfontosabb pillanat

Az LMFAO által kirobbantott shuffling-őrület 2011 óta tartja lázban a világot: ebben az évben nem volt olyan másodperc a Földön, amikor legalább egy helyen ne szólt volna az LMFAO őrületes bulihimnusza, a formáció védjegyének számító Party Rock Anthem. Csak az Egyesült Államokban tavaly majdnem hat millióan töltötték le legálisan a számot, amely hat héten keresztül vezette az amerikai Billboard listát. A számhoz készült klipet több százmilliószor nézték meg a világ első számú videómegosztóján, kislemez formátumban pedig csaknem tízmillió példány kelt el belőle.

Amit érdemes tudni

Stefan Kendal Gordy, akit a világ csak Redfoo-ként ismer, a legendás Motown lemezkiadó-alapító Berry Gordy fia. A formáció fiatalabbik tagjához, Skyler Gordy-hoz nemcsak munkakapcsolat fűzi, hanem rokoni szálakkal is kötődnek egymáshoz, hiszen SkyBlu a Rock and Roll Hall of Fame-be 1988-ban beválasztott Motown-mogul unokája.

Legfontosabb számok

Party Rock Anthem, Sexy and I Know It, I’m in Miami Bitch, Champagne Showers, Shots, La La La


Már 222012
 

The xx (UK)

Kik ők?

Zenéjük szenvedélyes, a halk felszín alatt megbúvó mély érzelmeket rejt, és intelligens, minden apró rezgésre felfigyelő hallgatóságot feltételez. Dalaikat csodálatos-megfoghatatlan melankólia lengi körül, nevük pedig pontosan olyan egyszerű, mint azok a zenei megfejtések, amikben gondolkodnak. A  londoni The xx Anglia egyik legfelkapottabb zenekara: az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb brit alternatív zenei teljesítményét vitték véghez három évvel ezelőtt megjelent bemutatkozó albumukkal.

Legfontosabb pillanat

2009 őszén nem volt olyan könnyűzene-fogyasztó lény Nagy-Britanniában, aki ne az xx egyszerűen nagyszerű teljesítményéről beszélt volna. A kvartetként induló, de jelenleg háromtagú formáció homemade remekműve tizenegy hibátlan dalból állt, melyek közül először a Crystalised, majd a Basic Space, később pedig az Islands és a VCR kapott nagyobb rádiónyílvánosságot. Ezeket a számokat legalább akkora képtelenség nem szeretni, mint kromoszómák nélkül létezni. Az albumot minden magára valamit adó brit lap az év legerősebb alkotásai közé választotta: a Guardian és a Pitchfork Media szerzői nem hallottak jobb anyagot 2009-ben a The xx alig több mint harmincnyolc perces albumánál, az NME világában pedig csak a Horrors Primary Colours című munkája bizonyult jobbnak nála. Ami viszont talán még ennél is fontosabb, hogy a lemezből majdnem ötszázezer példányt adtak el csak az Egyesült Királyságban, ez természetesen azt jelenti, hogy platinalemez lett. A Brit Hanglemezgyártók Szövetsége az xx bemutatkozó albumának ítélte a Mercury-díjat.

Amit érdemes tudni

Ugyan az elmúlt két évben a gitáros-énekesnő Romy Madley Croft, a billentyűs-DJ Jamie Smith és a basszusgitáros-énekes Oliver Sim alkotta formáció nem jelentkezett új anyaggal, de a hírek szerint már dolgoznak második lemezükön, amely az alkotók szerint jóval elektronikusabb lesz, mint előadje.

Legfontosabb számok

Crystalised, Islands, Shelter, VCR, Basic Space

Már 222012
 

Paolo Nutini (UK)

Ki ő?

Olasz felmenőkkel rendelkező skót előadó, generációjának egyik tehetséges énekese, gitárosa és dalszerzője, aki Johnny Cash-t, Marvin Gaye-t, Ray Charles-t, Nat King Cole-t és Sam Crookot tartja példaképének. Többszörös platinalemezes folk-blues titán, 2009-ben jelent meg második stúdióalbuma, a Sunny Side Up. Mr. Nutini rendre telt ház előtt lép fel a világ minden pontján, így nem hiányozhat az idei Szigetről sem.


Legfontosabb pillanat

Mindössze tizenkilenc éves volt, amikor önálló szerzeményeivel már a világot járta és fellépett a Montreux-i Jazz Fesztiválon, a New York-i Carnegie Hallban és koncertet adott Skócia legnagyobb popzenei rendezvényén a T in the Park-on. 2006-ban jelent meg első nagylemeze, a These Streets. A szenzációs bemutatkozó album dobogós helyre is felküzdötte magát a brit albumeladási listákon, mely sikernek köszönhetően Nutini nemcsak a dicsőséglistájáról még hiányzó glastonburys szereplést húzhatta be, hanem a huszonhét év után néhány alkalmi fellépés erejéig újra összeállt Led Zeppelin előtt is színpadra léphetett az Ahmet Ertegün tiszteletére megrendezett gálán.

Amit érdemes tudni

Még csak huszonöt éves, de karrierjét máris számos legenda övezi. A kivételes hanggal rendelkező énekes-gitárost szülei gyerekkorában a zenélés helyett inkább arra állították be, hogy felnőttként átvegye a Nutini család  által több mint száz éve üzemeltetett gyorséttermet, a Castelvecchi Fish & Chips-et. Azt is beszélik a skóciai Paisleyben, hogy Paolo sorsát egy zenei kvíz és David Sneddon késése terelte a helyes irányba; Sneddon, a paisley-i zenészlegenda lekéste egyik helyi koncertjét, ezért a városháza dísztermében megjelent tömeget a műsor konferansziéja által rögtönzött zenei kvízen nyertes Paolo Nutini szórakoztathatta. Ekkor figyelt fel rá Brendan Moon menedzser, aki partnerével, Mike Bawdennel kezdte el egyengetni az akkor tizenhét éves tehetség pályáját. Nutini menedzserei tanácsára Londonba költözött, ahol a The Bedford szórakozóhelyen csinálta meg a szerencséjét. A Radio London műsoraiban és a Hard Rock Caféban szerepelt, valamint olyan világsztárok előtt léphetett fel, mint a Rolling Stones, Amy Winehouse vagy KT Tunstall.

Legfontosabb számok

Last Request, Rewind, Jenny Don’t Be Hasty, Coming Up Easy, Pencil Full of Lead, Candy, New Shoes


Már 222012
 

Glasvegas (SCO)

Kik ő?

Skót zenekar, akik a mozgalmas, szélfútta Glasgowban kezdték pályafutásukat, ott, ahol a víz és a szél a kövekből apró homokszemeket őröl. Ezt a finom port aztán felkapják a kontinens felé tartó áramlatok, és innen márcsak idő kérdése, mi történik. A Glasvegas végigjárta az új, ambiciózus zenekarokra váró összes erőpróbáló stációt: kis klubokban kezdték, a kétezres évek közepétől részt vettek az összes olyan fesztiválon, amelyek nem hoztak azonnal hírnévet, de lépésről-lépésre egyre nagyobb közönség előtt játszhattak, 2008-ban pedig megtörtént az áttörés: a nevüket viselő elegáns, intelligens és fenséges, 10 számot tartalmazó album dalaiból nagyívű mestermű született. A zenekar gigantikus, 16 hónapig tartó turnén vett részt – természetesen játszottak Glastunburyben is, a nagy respektnek örvendő  John Peel-színpadon.

Legfontosabb pillanat

A zenekar szellemi vezére, a gitáros-énekes, a szédült állapotból euforikus magaslatokat megjáró James Allen és a hangzás fegyelmezett ritmikájáért felelős Rab Allen találkozása nem rendkívüli történet, hiszen – unoktestvérek lévén – mindig is közel álltak egymáshoz. A Glasvegas érzelmes és hősies hangzásának kidolgozásban a kezdetektől jelen van a basszusgitáros Paul Donoghue, a jelenlegi felállásban pedig Jonna Lofgren dobol. Ha a Libertines volt a zajos, ösztönös, koszos és ellenállhatatlan brit pop új korszakának kezdete, az Arctic Monkeys a folytatás, akkor a Glasvegas ennek a dekádnak a lezárása, egyben egy új korszak kezdete – írta az NME az először Angliában és egy dobos-váltást követően – Svédországban átütő sikert arató, aztán az Egyesült Államokat is meghódító Glasvegasról.

Amit érdemes tudni

A Glasvegast – nevük a “szülőváros” és a nagy tétben játszók fétisvárosa, Las Vegas szellemes kombinációjából született – , mint oly sok, az Egyesült Királyságból világhódító karriert kezdő zenekart a producerguru, az Oasis és a Jesus Alan McGee fedezte fel. McGee azt mondta róluk, hogy a “legjobb dolog, ami akkor együtt megtörténhetett velük.” A Glasvegas tökéletesen igazolta a várakozásokat. Két olyan kiváló albumot készítettek, amelyeket koncerteken is képesek reprodukálni. Pályafutásuk kezdetén olyan világsztárok társaságában koncerteztek, mint a Kings of Leon, a Muse és a Dirty Pretty Things, és exkluzív rajongóik közé tartozik a Blondie teljes társulata. Második albumuk, a tavaly áprilisban megjelent Euphoric Heartbreak folytatta a bemutatkozó lemez diadalútját.

Legfontosabb számok

Geraldine, Daddy’s Gone, Flowers and Football Tops, Go Square Go, It’s My Own Cheating Heart That Makes Me Cry

Már 222012
 

Katzenjammer (N)

Kik ők?

Négy, elbűvölően karakteres hangú, szexi és vagány csaj alkotja a Katzenjammer formációt, amely a norvég fővárosból, Oslóból indulva lett az európai kultklubbok, a fehérgalléros rockrajongók kedvenc zenekara. Inyenceknek való, folkos elemekkel kevert életvidám kocsmazenét, illetve rock’n’rollt játszanak, és nincs olyan hangszer a világon, amit ne szólaltatnának meg: a harmonika, a mandolin, a trombita, a kazu, a gitár, a melodika, a bendzsó és a kszilofón csak pár instrumentum azok közül,  amiket a rejtélyes Matt Rybø angyalai bevetnek koncertjeiken.

Legfontosabb pillanat

Anne Marit Bergheim, Marianne Sveen, Turid Jørgensen és Solveig Heilo hét éve zenél együtt. 2008-ban a Norwegian Broadcasting Corporation (NRK) által szervezett tehetségkutatón, az Urørtön harmadik helyezést értek el azóta is legnépszerűbb dalukkal, az A Bar in Amsterdammal, melynek klipjét Norvégia első számú netes sztárja, a milliós nézettségi mutatókkal rendelkező YouTube-király, Lasse Gjertsen rendezett. Ugyanebben az évben jött ki bemutatkozó albumuk, a Le Pop. Az albumot jelölték a norvég Grammy-re, a Spellemannprisenre, és habár nem nyert, a Katzenjammert választották meg ezen a díjátadón az év felfedezettjeinek.

Amit érdemes tudni

Második nagylemezük tavaly szeptemberben jelent meg A Kiss Before You Go címmel, és nemcsak a Katzenjammer hazájában, hanem Ausztriában, Németországban és Svájcban is sikeres volt. Nem is kell mondani, hogy az együttes neve magyarul másnaposságot jelent, azt viszont már kevesen tudják, hogy a formációnak van egy ötödik tagja ism, a dalszövegíró Matt Rybø.

Legfontosabb számok

A Bar in Amsterdam, Tea With Cinnamon, I Will Dance (When I Wlak Away), Demon Kitty Rag, Hey Ho on the Devil’s Back, A Kiss Before You Go

Már 222012
 

Flying Lotus (USA)

Ki ő?

A Los Angeles-i underground hip-hop guruja, az egyik legfrissebb és legdivatosabb, kísérleti elektronikában utazó előadó. Absztrakt hip-hopból eredeztethető munkáit hosszú ideje a kultikus Warp Records adja ki, saját kiadója a Brainfeeder, amely olyan nagyreményű underground előadók jövőéért felel, mint a Battles, Teebs, Mr. Oizo, Daedelus vagy Thundercat. Jelenleg új nagylemezén dolgozik: az Until the Quiet Comes várhatóan júniusban jelenik meg, így a Sziget közönsége az elsők között ismerheti meg élőben az anyagot.

Legfontosabb pillanat

Első nagylemezét, az 1983-at egy kisebb kaliforniai kiadónál, a Plug Researchnél jelentette meg, második nagyobb volumenű munkája, a Los Angeles viszont már a !!!-et, az Autechre-t, a Maxïmo Parkot, a Grizzly Beart, Squarepushert és Aphex Twint foglalkoztató Warp Records-nál jött ki 2008-ban. Legnagyobb szakmai és közönségsikereit két évvel ezelőtt aratta a Cosmogrammával, melyet a Gilles Peterson Worldwide Awards-on, valamint az Independent Music Awards-on az év legjobbjának választottak, de szerepelt a Pitchfork 2010 legfontosabb albumait összegző listáján is.

Amit érdemes tudni

A sokoldalú művész 2011 januárjában ismét nyert az Independent Music Awards-on; ezúttal MmmHmm című számának klipjével. Nemrég az is kiderült, hogy a most huszonnyolc éves művész a kortárs r&b kultúra istennőjének, Erykah Badunak az új albumán dolgozik majd, valamint egy multimédia projektet indít be The Mapping of Countries Yet to Come néven a filmes Miwa Matreyekkel közösen. Állítólag ő gyárt majd remixeket a Radiohead legutóbbi lemezének, a The King of Limbs-nek a számaiból, ami már csak azért sem meglepő, mert négy évvel ezelőtt már készített átiratot az In Rainbows Reckoner című darabjából.

Legfontosabb számok

And the World Laughs with You, Do the Astral Plane, Zodiac Shit, MmmHmm, Testament, Tea Leaf Dancers

Már 222012
 

Fink (UK)

Ki ő?

Fin Greenall brit énekest, gitárost és dalszerzőt kreatív dalszövegírói tehetsége, igényes-romantikus és elgondolkodtató számai, valamint megfoghatatlan előadói karizmája emeli ki a Szigetországban kóborló magányos hősök millióinak sorából. Eddigi pályafutásának bő tíz éve alatt öt nagylemeze készült el, közülük a legfrissebb a tavaly nyáron megjelent Perfect Darkness: ez az album a Guardian kritikusa, Caroline Sullivan szerint annyira felemelő és imádnivaló, hogy sosem akarjuk, hogy vége legyen. Először Magyarországon a Sziget közönsége hallgathatja meg élőben Greenall legújabb szerzeményeit, melyeket a karrierjének csúcsán lévő művész két társa, Tim Thornton és Guy Whittaker társaságában ad majd elő.

Legfontosabb pillanat

Habár már egyetemi évei alatt DJ-ként, klubpromóterként, producerként és különböző elektronikus tánczenei produkciók vezéreként aktív volt, karrierje igazán komolyan 1997-ben indult be, amikor leigazolt a Coldcutos arcok, Matt Black és Jonathan More által alapított londoni független kiadóhoz, a Ninja Tune-hoz. 2000-ben itt jelent meg első stúdióalbuma, a chillout elektronika jegyében fogant Fresh Produce. Az album megjelenését követően Fin Greenall főleg producerként dolgozott olyan zenészeknek, mint a szárnyait bontogató Amy Winehouse, Martin Taylor és Robert Belfour. Az új évezred közepén két zenésztársával, a basszeros Guy Whittakerrel, illetve a dobos Tim Thorntonnal felvettek egy teljesen e-mentes albumot, mely Biscuits for Breakfast címmel 2006 tavaszán jelent meg. Ezek után még további három nagylemezt adtak ki Fink munkanév alatt.

Amit érdemes tudni

Greenall rendszeresen dolgozik együtt ismert zenészekkel és együttesekkel, melyek közül a legismertebb Professor Green, Ximena Sariana, John Legend és az OutKastos André 3000. Utóbbi két előadóval közös számukért, a Green Lightért két évvel ezelőtt BMI-díjat kaptak. Emellett azt is érdemes tudni, hogy Greenall és a Fink rajongótáborát erősítik a Radiohead tagjai is.

Legfontosabb számok

Yesterday Was Hard On All Of Us, This Is The Thing, Pretty Little Thing, Wheels, If I Had a Million, See It All, Sort of Revolution, Q&A

Már 222012
 

Anna Calvi (UK)

Ki ő?

Brit énekesnő, dalszerző és gitáros, aki olyan ismert előadókkal és zenekarokkal turnézott együtt mint az Arctic Monkeys, az Interpol vagy Nick Cave, és olyan akit legendás zenészek támogatnak, mint Brian Eno vagy PJ Harvey állandó szövetségese, Rob Ellis. Saját néven megjelent bemutatkozó albumát 2011-ben Mercury-díjra jelölték, 2012-ben pedig Jessie J-jel, Ed Sheerannel, Emeli Sandéval és a Vaccinesszel versenyzett a legjobb feltörekvő zenésznek / zenekarnak járó BRIT zenei díjért. Hangja és karaktere leginkább Patti Smith-hez, PJ Harveyhoz és Siouxsie-hoz áll közel.

Legfontosabb pillanat


Calvit Bill Ryder-Jones fedezte fel, aki meggyőzte a Domino Records fejeseit, hogy igazolják le kiadójukhoz a páratlan tehetségű fiatal énekesnőt, kinek egyedülálló előadóművészi képességei Brian Eno figyelmét sem kerülték el. Eno szinte a kezdetektől fogva támogatja az olasz felmenőkkel rendelkező művésznőt, akiről egy BBC-nek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy Patti Smith óta ő a legnagyobb szám a könnyűzenében. Pár évvel később Eno már nem volt egyedül ezzel a véleményével, hiszen a most harminc éves Calvi saját néven megjelent első nagylemezével világossá tette, hogy a jövő nagy ígéretei közé tartozik.

Amit érdemes tudni

A karakteres hangú és megjelenésű énekesnő zenei fejlődésére gyerekkorában a női előadók közül Nina Simone és az operaénekes Maria Callas voltak a legnagyobb hatással, a férfiak közül pedig Jimi Hendrix, Nick Cave, David Bowie, Scott Walker, Captain Beefheart és a Rolling Stones voltak a kedvencei. Calvi sok klasszikus zenét hallgat, elsősorban Ravel, Debussy Carlo Gesulado és Olivier Messiaen munkáiért rajong.

Legfontosabb számok:

Jezebel, Blackout, Desire, Suzanne & I, I’ll Be Your Man, Rider to the Sea

feb 202012
 

Axwell (S)

Ki ő?

Évek óta kirobbanthatatlan a világ legjobb DJ-it rangsoroló DJ Magazine éves listájáról, a világ legőrültebb bulijaiban és legnagyobb közönséget vonzó elektronikus zenei rendezvényein lép fel, extraenergikus house zenében utazik, és Sebastian Ingrossóval, valamint Steve Angellóval hárman alkotják a skandináv elektronikus zenei élet legmenőbb és legfelkapottabb house-kollektiváját, a Swedish House Mafiát. Ő Axwell, a svéd house három királyának egyike.


Amit érdemes tudni

Axwell pár évvel ezelőtt robbant be a nemzetközi elektronikus zenei színtérre Feel the Vibe című tánctéri őrületével, melyet a ’77-es születésű svéd DJ-producer a világhírű Ministry of Sound védjegye alatt adott ki. Azóta szinte nincs olyan Svédországból kikerülő e-zenei anyag, amely közvetlen vagy közvetett módon ne lenne köthető nevéhez, az axwelli house világához vagy a Swedish House Mafiát is erősítő potméterguru munkáinak hatásához. A brit elektronikus zenei slágerlistákat meghódító Feel the Vibe sikere nem volt megalapozatlan, hiszen Axwell ekkor már a szigetország legnagyobb klubjaiban lépett fel, rendre teltházas bulikon. Wait a Minute című slágere Pete Tong, Kid Creme, Junior Jack és David Guetta figyelmét sem kerülte el, Isabel Fructasóval közösen sikerre vitt Mambana-projektjük leghíresebb darabjából, a Libréből pedig közel hat millió példány kelt el különböző formátumokban.

Legfontosabb számok

Alig több mint tízéves karrierje során Axwell producerként számos sikermixekhez adta a nevét, mint Usher Burnjéből, Madonna Jumpjából, a N*E*R*D Maybe-jéből vagy a Deep Dish Dreams-éből készült halhatatlan átiratok, valamint Eric Prydzszel, Steve Angellóval és Bob Sinclarrel is dolgozott együtt. A 2011-es Grammy-gálán Dirty South-szal közös anyaguk, a The Temper Trap Sweet Disposition című számából készített remix a legjobb remix kategóriában versenyzett a világ legrangosabb zenei díjáért.

Legfontosabb számok

Watch the Sunrise, Feel the Vibe, It’s True, Heart Is King, Nothing But Love

Axwell – Nothing But Love (Official) – HQ

In The Air – Axwell Remix (TV Rock feat. Rudy) [HQ]

Ivan Gough & Feenixpawl feat. Georgi Kay – In My Mind (Axwell Mix) Trailer

Axwell & Sebastian Ingrosso feat. Michael Feiner – Together (Thand Remix) [FREE]

feb 202012
 

Beatsteaks (D)

Kik ők?

Szórakoztató punk-rock zenében utaznak, gyors, két-három percig tartó zúzós számokban gondolkodnak, úgy tudnak vadulni a színpadon, mint a Die Ärzte, de ha kell olyan viccesen szórakoztató performanszokra is képesek, mint a Bloodhound Gang. A német Beatsteaks fennállásának bő tizenöt éve alatt hét stúdióalbumnyi hanganyaggal szédítette el rajongóit.

Legfontosabb pillanat

Több mint tizenöt évvel ezelőtt alakultak meg Berlinben: eleinte a hardcore punk világában élték ki magukat, nem kis sikerrel: tehetségüknek köszönhetően tizedik koncertjüket 1996-ban a Sex Pistols előzenekaraként adták Berlinben több ezer ember előtt. A kétezres évek kezdetén a Die Toten Hosen, a Bad Religion és a Die Ärzte társaságában járták Európát, majd finomítottak stílusukon, nyitottak a könnyebben emészthető és populárisabb alternatív rock zene irányába. 2004-ben, a Smack Smash megjelenése után bizonyosodott be, hogy megérte a váltás: ebben az évben a Beatsteaks lett az első számú német zenekar az MTV European Music Awardon. Pár évvel később hetvenezer ember előtt léptek fel Rostockban egy, a szegénység ellen demonstráló rendezvényen, legnagyobb önálló koncertjükön pedig tizenhétezer rajongó vett részt 2007. július 7-én a német fővárosban.  A zenekart Magyarország is hamar a szívébe zárta, hiszen a már a 2005-ös Szigeten is bemutatkoztak.

Amit érdemes tudni

Legfrissebb lemezük a 2011-es Boombox, melyről a House on Fire című szám a harmadik Tranformers-film soundtrackjének európai kiadására is felkerült. A zenekar tagjainak a Beatsteaks mellett van egy feldogozásokat játszó bandája, a Die Roys, az együttes dobosa, Thomas Götz pedig a Turbostaat gitárosával, Marten Ebsennel NinaMarie fedőnéven készített egy EP-t is, amely pár évvel ezelőtt jelent meg Scheiss.Taxi-Scheiss.Paris címmel.

Legfontosabb számok

Milk & Honey, Hand in Hand, Automatic, Cheap Comments, I Don’t Care As Long As You Sing, Jane Became Insane

Beatsteaks: Cut Off The Top

feb 202012
 

Bebel Gilberto (USA-BR)

Ki ő?

Igéző hangú, elbűvölő karizmájú, Grammy-jelöléssel büszkélkedő énekesnő és dalszerző, a modern bossa nova nemzetközi követe. A Bahia régióra jellemző tradicionális brazil zenéket alkalmanként könnyed és táncparkettbarát elektronikus témákkal fűszerezi. Ideje nagy részét két világváros, New York és Rio de Janeiro között ingázva tölti, édesapja a bossa nova-legenda João Gilberto, édesanyja pedig az ünnepelt brazil énekesnő, Miúcha.

Legfontosabb pillanat

Az 1966-ban született énekesnő már tizenhét évesen kiadott egy saját EP-t, első nagy sikerű lemezét, melyből több millió példányt adtak el, az elektronikus bossa nova királynője azonban jóval később, 2000-ben jelentette meg Tanto Tempo címmel. Ezzel a lemezzel Bebel a legsikeresebb brazil előadó lett az Egyesült Államokban, 2004-es, saját művésznevén megjelent albumán lounge-os hangot ütött meg, All in One című legfrissebb nagylemezét pedig olyan producerekkel együtt készítette el, mint az Amy Winehouse-t és Lily Allent korábban támogató Mark Ronson, vagy honfitársa, a Björkkel és a Beastie Boys-szal régebben együtt dolgozó Mario Caldato Jr.

Amit érdemes tudni

Bebel hangját először musicalekben, majd édesanyja szólólemezén, a The Best of Two Worldön hallhatta a nagyközönség. Ekkor alig múlt hét éves, két évvel később pedig Stan Getz és Miúcha oldalán lépett fel a manhattani Carnegie Hallban. Dalai számos ismert filmben (Közelebb, Csodaország – végállomás, Ízek, imák, szerelmek) és tévésorozatban (Sírhant Művek, Szex és New York, Kés/Alatt) szólaltak meg, de részt vett a Faith No More- vagy Mike Patton Peeping Tom néven jegyzett projektjében is.

Legfontosabb számok

Samba da Benção, Lonely, So Nice (Summer Samba), Tanto Tempo, Momento

Bebel Gilberto. So Nice.

feb 202012
 

Caro Emerald (NL)

Ki ő?

Hazájának legnépszerűbb női előadója, Hollandia egyik első számú könnyűzenei exportcikke, több rangos szakmai díjjal kitüntetett, és elképesztő eladási mutatókat produkáló énekesnő, a nu jazz királynője. Munkáit elsősorban a groovin’ jazz, a swing, a tangó és az ötvenes évekre jellemző tánctéri jazz-zenék inspirálták, fülbemászó dalai a jazz világán túl is népszerűek: Back It Up című slágerét a magyar hallgatók is jól ismerhetik.

Legfontosabb pillanat

A most harminc éves énekesnő karrierjében 2010 számít az áttörés évének. Ekkor jelent meg első albuma, a Deleted Scenes form the Cutting Room Floor, amely harminc hétig (!) vezette a holland lemezeladási listát és hetvenhét hétig szerepelt a legjobb tíz között, mellyel Carónak sikerült felülmúlnia Michael Jackson Thrillerjének megdönthetetlen rekordját ezen a charton. 2010 legsikeresebb holland albumának híre túlnyúlt az ország határain: Németországban és az Egyesült Királyságban például egyszeres, Lengyelországban pedig háromszoros platinalemez lett.

Amit érdemes tudni

A bemutatkozó album megjelenésének évében Caro a legjobb női előadó kategóriában elnyerte a világ egyik legrégebbi zenei díját, az Edison-díjat, tavaly januárban pedig Popprijs-szel díjazták kimagasló teljesítményét. További érdekesség, hogy az énekesnő feldolgozta Lady Gaga Bad Romance című slágerét, saját népszerű szerzeménye, az A Night Like This pedig nemrégiben a Martini reklámkampányában szerepelt.

Legfontosabb számok

Back It Up, Stuck, A Night Like This, Riviera Life, That Man

Caro Emerald – Back it up (LIVE @ studio schram)

feb 202012
 

dEUS (B)

Kik ők?

Halhatatlan antwerpeni kult-rock zenekar, a nemzetközi fesztiválok mindenkori kedvencei, azon ritka koncertzenekarok egyike, akik élőben is tökéletesen reprodukálják a lemezeiket egyszerre működtető dühöt és melankolikus hangulatot. Népes hazai rajongótáboruk legnagyobb örömére intelligens rock zenéjük hat év után idén újra élőben szól majd a Szigeten, a lehető legjobb időpontban, amikor a fesztivál fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli: ünnep lesz a földön, és az égben egyaránt.

Legfontosabb pillanat

Ha az istenek úgy akarnák, 2012 augusztusában a dEUSnak az angol Charlie Winston után kellene színpadra lépnie. Ha így történne, nemcsak egy mágikus pillanatban lehetne részünk, hanem rögtön kettőben, sőt: Tom Waits szelleme után megjelenne Captain Beefhearté és Frank Zappaé, de úgy, hogy ezeket a szellemeket az új életerő roppant energiái ismét a csúcsra repítenék. Ha nem így lesz, mert az istenek nem így akarják, az sem baj, mert a dEUS élén álló Tom Barman, aki 1991 óta készíti társaival csodálatos albumait, a saját eddigi életművének bemutatásával önmagában is csodákra képes. A dEUS minden alkotói korszakában kiválót alkotott, így a popkultúra megfejthetetlen rejtélyei közé tartozik, hogy miért csak tavaly lettek a legjobb belga zenekar az MTV Europe Music Awards-on. Bemutatkozó albumuk, az 1994-es Worst Case Scenario egy soha nem megvalósult sci-fi jelenidőben, az In A Bar, Under The Sea az egyik legjobb stíluskeverék, ami a megnyugtató káoszról született, a The Ideal Crash-en olyan örökérvényű dalok vannak, mint a Sister Dew és az Instant Street. Negyedik és ötödik stúdióalbumuk, a Pocket Revolution és Vantage Point megerősítette a zenekar addig is kikezdhetetlen kultikus státuszát.

Amit érdemes tudni

Tom Barman és zenekara tavaly hatodik stúdióalbumát adta ki, így nem kétséges augusztusi Szigetes jelenésükön nemcsak a Suds&Soda, a Theme From Turnpike, a Roses, a Nothing Really Ends és a valaha írt egyik legszebb pophimnusz, a Popular Culture hangzik el, hanem legújabb dalaik is a Keep You Close-ról.

Legfontosabb számok

Suds & Soda, Popular Culture, Sister Dew, Nothing Really Ends, Roses, The Architect, Theme From Turnpike, Instant Street

dEUS – 7 days, 7 weeks (from Pocket Revolution)

feb 202012
 

Korn (USA)

Kik ők?

Majdnem húsz év van mögöttük, de máig az újkori metálkultúra legfontosabb zenekarának számítanak, olyan halhatatlan intézménynek és univerzális referenciapontnak, akiknek munkáira rajongók milliói és előadók generációi hivatkoznak. A kilencvenes évek közepén a nu metal jegyében több tízmillió lemezt adtak el, két Grammy-díjat nyertek, és nem utolsósorban halhatatlan slágereket írtak, mint a Blind, a Freak on a Leash, vagy a Falling Away From Me. Zenéjük sokat változott az új évezredben, de a jellegzetes kornos hangzás mindmáig örök és elpusztíthatatlan, akárcsak Jonathan Davis, James ‘Munky’ Shaffer és Reginald ‘Fieldy’ Arvizu triásza. Legújabb dubstep-központú metál-őrületükkel, a The Path of Totalityval jönnek rombolni az idei Szigetre.

Legfontosabb pillanat

Két kultikus album után (Korn – 1994, Life is Peachy – 1996) Jonathan Davisék a Follow the Leaderrel érték el, hogy ne csak Amerikában, hanem a világon is mindenki róluk beszéljen: az album első helyen nyitott a Billboard 200-as listáján, az Egyesült Államokban ötszörös platinalemez lett, világszerte majdnem tízmillió példányt adtak el belőle, a Freak on a Leash videója pedig Grammy-díjat kapott. A ’99-es Issues sikere alig maradt el elődjétől, a kétezres évekbe a Here To Stayjel megküldött Untouchablesszal robbant be, mely időszakban nyertek még egy Grammyt és további hat stúdióalbumot.

Amit érdemes tudni

A világban tomboló dubstep-őrület tavaly a Korn zenéjébe is beférkőzött: Davisék egy merész húzással saját képükre formálták a dubstepet a műfajban szupersztárnak számító zenészek és producerek – Skrillex, Datsik, Feed Me, 12th Planet, Excision vagy a Noisia tagjai – segítségével. A Korn és a dubstep találkozásából egy formabontó album, a The Path of Totality született meg, amely további tíz évre elegendő lendületet adott a koncertjein félelmetes energiákat felszabadító zenekarnak.

Legfontosabb számok

Blind, Freak On a Leash, Falling Away From Me, Here to Stay, Got the Life, Make Me Bad, Twisted Transistor, Evolution, Get Up!

Korn – Falling Away From Me

Korn (ft. Skrillex and Kill The Noise) – Narcissistic Cannibal