Sze 132015
 

Rage in Peace - Talentometer
A Talentométer tehetségkutató egy 2011-ben, az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. által közösen meghirdetett projektként indult. Az ifjú zenekaroknak szóló megmérettetés az évek során egyre népszerűbb lett, a legkiválóbb szakmai zsűri az értő közönséggel karöltve választja ki a műfajonként 10-10 fellépőt, amelyek a október 25-én induló és december 13-ig tartó élő koncertek (az elődöntők és a döntő) során bizonyíthatnak. A közönség a talentometer.hu honlapon október 11-ig szavazhat az általa továbbjutásra érdemesnek tartott fellépőre. Ez azért fontos, mert minden műfajból egy fellépőt a közönség juttathat be az elődöntőbe: azt, amelyikre a legtöbb közönségszavazat érkezett. Ha a legtöbb közönségszavazatot kapott fellépőt a zsűri is beválogatja az elődöntőbe, akkor automatikusan az utána következő legtöbb szavazatot kapott fellépő jut tovább.
Nos a 2015-ös  idei versenyen a Rage in Peace zenekar a legesélyesebb. Legalábbis idáig, a szavazatok alapján. A banda igen komoly előnyre tett szert a többi fellépőhöz képest, mely a 4 számos EP lemezüket – a From Pet to Monster-t, – meghallgatva érthető is.

Így szól a srácok bemutatkozója a közönséghez:
“Sziasztok! Mi vagyunk a Rage in peace! :) Zenekarunkat 2014 októerében alapítottuk, és a sok gyakorlás, belefektetett idő és energia eredményeként elkészítettük első 4 számos EP lemezünket a From Pet to Monster-t.
Dalainkat modern rock hangzás jellemzi azonban a klasszikus alapok minden számunkban felfedezhetők. Minden megírt dalszöveg egy adott életszakaszban megélt eseményt emlékeztet fel, ezért aki hallgatja könnyen azonosulni tud vele.
Zenekarunkat a kettősség érzése jellemzi, ezt már a nevünkből és a kis lemezünk album címéből is sejteni lehet. A számainkat hallgatva mindenki tapasztalhatja, hogy az egészen finom érzelmes részektől a kőkemény húzós riffeken át a melódiáktól túlcsordult szólókig minden benne van. Afféle érzelmi koktél a zenekar. Célunk, hogy minél több embernek átadhassuk azokat az érzéseket, érzelmeket amik bennünk élnek, és hogy példát kapjanak arra, hogy van élet a “popfalon” túl.”

Amennyiben meggyőző volt a számotokra a zenekar kislemeze, a Rage in Peace zenekar hivatalos Facebook oldala-re itt szavazhattok.