okt 212013
 

 Saboar karrierje 2008-ban kezdődött, amikor is saját motiváltságtól fűtve házibulikon sajátította el az elektronikus zenélés alapjait. Az elmúlt négy évben meghatározó zenei irányvonalai az old school progressive elegyével létrejött house, valamint hallható a nu-disco hatása egy enyhe deep-tech alappal. Társalapítója a fusion csoportnak, amely a romániai elektronikus események felpezsdítésére, sűrűbbé tételére és népszerűbbé válására törekszik. Ennek köszönhetően több rendezvényt és bulit szerveztek különböző romániai városokban. Saboar,  számos zenei fesztiválon képviseltette magát, mint például a Félsziget Fesztiválon, valamint az idén debütált nagy sikerű Electric Castle Fesztiválon, ahol James Zabiela-val osztotta meg a színpadot a több ezres partiaréna közönsége előtt. A határt átlépve, Budapest több klubjában is megmutatta tehetségét az elmúlt években. 2012-ben elkezdte közreműködését két rádió állomással- az Infinity Sounds és az FM Justmusic Budapest – amelyek révén mixei eljutottak Mexikóba és Argentínába is. Saboar egyre több időt tölt a stúdióban, ahol beleveti magát a produceri munkába is – mivel azt mondja, hogy – Ahhoz hogy jó dj legyél, jó producernek is kell lenned. Célja, hogy kapcsolódjon a közönséghez a zenéjén keresztül, ami egy utazásra hív, egy utazásra amely tele van energiával.

NO DISCO - HALLOWEEN

BURN presents: NO DISCO / ősz
minden ami nem diszkó, csak vidám táncos elektronika:

Házigazda: Metha ( Burn, Adidas Originals, Rise.Fm, Antropos.hu)

NO DISCO / HELLOWEEN / 
MIRA, METHA, SABOAR ( RO) / OUT OF SYNC 

Gyere jelmezbe, mert az jó lesz neked, nekünk, és a bulinak… ha nem akarsz akkor is gyere abban, gondolj ránk :)

http://www.residentadvisor.net/dj/saboar

No Disco! Programsorozat kalandtúra azok számára, akik már unatkoznak a gépsorból ömlő disco zenékre való lépkedéstől. A bulik során a dögösebb zenéktől kezdve a 4/4 az electro-house át a technoig mindenből szelektálnak a meghívott producerek és dj-k.

Belépés: ingyenes

www.partybook.hu – buli, halloween

Who?
NO DISCO / HELLOWEEN / MIRA, METHA, SABOAR ( RO), OUT OF SYNC
When
2013, csütörtök, október 31,
22:00 - 18+
Where
Fogas Ház (map)
1073 Budapest, Akácfa utca 51.
Budapest

« Back to the calendar