dec 172012
 

 • Bulizzunk együtt a Null Síkban! 

Kultúrájuk áruba bocsátását vetik a guatemalai kormány szemére a maja nép képviselői, és követelik, hogy vessenek véget a maja naptáron alapuló, világvégét jövendölő jóslásoknak. A hatóságok és a turizmussal foglalkozók profitszerzési célokra használják fel a mítoszt, amely a maja kalendárium szerint december 21-re világvégét jövendöl – mondta el Felipe Gomez, az Oxlaljuj Ajpop maja szövetség tagja.

A guatemalai kulturális minisztérium Guatemalavárosban decemberre rendezvényt tervez, amelyre kilencvenezer látogatót várnak, az utazásszervezők pedig világvége-utazásokat szerveznek. Felipe Gomez kritizálta a rendezvényeket, a maja folklórt profitra váltó show-műsoroknak nevezve őket. “Tiltakozunk a csalás, a hazugság és a tények elferdítése ellen. Az állítólagos apokalipszis alkalmából történő ünneplés tiszteletlen a nép kultúrájával szemben”– fejtette ki Gomez.A 2012. december 21-i állítólagos világvége kultusza azon alapszik, hogy ekkor ér véget a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa. Afölött a tény fölött azonban elsiklanak a mítosz terjesztői, hogy ezzel egyidőben egy új ciklus kezdődik. Gomez szerint ez az új szakasz nagy személyes, családi és közösségi változásokat hoz, amelyek az emberiség és a természet harmóniájához és egyensúlyához vezetnek.Guatemala tizenötmilliós lakosságának több mint a fele maja népcsoportok leszármazottja. A civilizáció 250 és 900 között élte fénykorát. Míg a babonások aggódva várják december 21-ét, Bolívia ünnepel ezen a napon. A maja kalendárium ciklusának vége az egoizmus, a félelem, a veszekedések végét és az emberiség új egységét hozza meg – vélte David Choquehuanca Cespes, Bolívia külügyminisztere. December 21-én, a déli félteke nyári napfordulóján Bolíviában a Titicaca-tó Nap-szigetén (Isla del Sol) ötvenezer őslakos delegált gyűlik össze egész Amerikából, hogy megünnepeljék a Pachát, az új korszak kezdetét.

Óra is van hozzá ; ) :D
http://www.idokep.hu/2012

Main Stage:/ FULLON /

Hruscsov
Dolphin
Green Cosmos
Neum
Wape

Stage II:/ Progressive /

Era
Botond
Psyletzky
Qy
Stefano Maxibeat b2b Mono

Behoppá: 1500 Huf

Ha érezni akarod és megismerni az igazi 604 érzést, akkor folyamatosan kövesd a Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le semmiről!!!

„Make Love, not War!”

ITAL AKCIÓK: 

-Koktélok: Minden koktél 850.-
-3 literes party vödör 2990.-
(7 személyes->fogyasztása után,
kérjük kapaszkodjanak!)
-fény 700.-> 3db 1800.-

Nyereményjáték: 
Hetente egy darab belépőt sorsolunk ki, az esemény megosztói Vagy szétküldői között!
1. Oszd meg az üzenőfaladon az eseményt : 
http://www.facebook.com/events/284940474939365/
(fent jobb szélén a megosztásra kattints) VAGY 
2. Hívd meg minimum 200 ismerősödet (jobb oldalon fent a + “ISMERŐSÖK MEGHÍVÁSA”gomb), a küldésed előtt nézd meg mennyi volt a még nem válaszoltak létszáma (baloldalt, alul a “MEGHÍVOTTAK”) és utána mennyi lett: pl. előtte 1451 >> 2954 !
lett!
3. Írd ki az esemény falára , hogy mennyit változott a meghívottak száma ! pl.: 1451 >> 2954 !

Elérhetőségek:
Email: psytec@hotmail.hu
Telefon: 06-30-531-98-62

jún 302012
 

Ismét lecsap a Psy Tec csapat!
Többek között Tücsy barátom Szülinapját ünnepeljük majd !
Mint látható Techno & Goa stage-el készülünk nektek,
és persze minőségi zenével ami mostanság elég sok buliból elmarad sajnos !

Kedves barátok, ismerősök és “veretni” vágyó fiatalok !

“Szeretnék meghívni mindenkit Július 20-án tartandó szülinapi bulimra, aminek helyszínét a Kashmir biztosítja. Válogatott zenészek és az ők legújabb produkciójukkal szeretnénk emlékezetesebbé varázsolni ezt a csodálatos éjszakát. 2 termet is berendezünk a zavartalan és varázslatos hangulat fokozásához. ! Megjelenés kötelező !  :p és senkitől de komolyan egyik drága barátomtól sem várok semmit csak, hogy ott legyen velünk és együtt érezzük jól magunkat. Aki ismer az tudja, hogy mi örömet tud szerezni nekem ha véletlen találkozunk egy tömegben és talán még régen is beszéltünk. Szeretnék most is ilyen örömöktől “bódultan” ünnepelni és betonig koptatni a padlót veletek. Szóval nagyon örülnék ha mindenki szabaddá tudná tenni számomra ezt az éjjelét és a másnap délelőttjét :D
Hatalmas bulájnak nézünk elébe !

Várunk mindenkit szeretettel és boldogsággal :p

Üdvözlettel: Én  ”
http://www.facebook.com/FrankyGoatand

Extrák: Pálinka rogyásig, ballon & sok sok barát akivel csodálatosan érezhetjük magunkat.
Akciók hamarosan…


Techno Stage:

Peat Noise
Franky Goatand
Billion Jaguar
Deluxe
Hankesz
Qy


Goa Stage:

Shx LiveAct
Khazza
Hypnotic Sun
Wape
Folken

FACE & DRESS CHECK !

Behoppá: 22:00> 800 Huf < 00:00 / 00:00 > 1000 Huf /

FIGYELEM: A flyert megosztók közül 5 szerencsés belépőt nyer !

Infó: +36 30-531-98-62
E-mail: psytec@hotmail.hu / franky_goatand@freemail.hu

Üdv: Psy Tec. Productions

Facebook esemény: http://www.facebook.com/events/144964835636065/

Who?
Psy Tec. Production: Louder Night & B-Day
When
2012, péntek, július 20,
22:00 - All Ages
Where
Kashmir Club (map)
Budapest, Ferenc körút 17.
Budapest

« Back to the calendar